Amerikai NATO-nagykövet: a békéről Ukrajna és Oroszország dönthet, de a szándékot tetteknek kell követniük

Az Egyesült Államok NATO-nagykövete szerint Ukrajnának és Oroszországnak egyértelműen jeleznie kell, valóban elkötelezettek-e a béke és a háború lezárása mellett. A fogolycserék megléte arra utal, hogy a két fél között van még kommunikáció – hangsúlyozta Matt Whitaker egy vasárnapi televíziós interjúban.

A diplomata a Fox News Sunday Morning Futures című műsorában kifejtette: a tartós béke csak kétoldalú megállapodás útján jöhet létre, amelyben Ukrajna és Oroszország vállal szerepet. Mint fogalmazott, Donald Trump elnök jelenleg azt próbálja felmérni, hogy a folytatódó harcok ellenére különösen Moszkva részéről van-e valódi szándék a békekötésre. Szerinte a szavakat csak tettek erősíthetik meg.

Whitaker hozzátette: ha nem lesz valódi békeszándék, a háború tovább fog húzódni, még akkor is, ha a katonai megoldás lehetősége gyakorlatilag kizárt. A konfliktus lezárása kizárólag diplomáciai úton, tárgyalások révén érhető el – tette hozzá. Az Egyesült Államok célja továbbra is a háború befejezése és a vérontás leállítása – szögezte le a nagykövet.

A beszélgetés során a közelgő NATO-csúcstalálkozóról is szó esett. A hollandiai Hágában megrendezendő eseményen a tagállamok elé kerülhet egy új javaslat, amely szerint a védelmi kiadások GDP-arányos mértékét 3,5%-ra emelnék. Ebből 1,5% közvetlenül a védelmi infrastruktúra fejlesztésére lenne fordítva.

A nagykövet emellett az iráni nukleáris programról is nyilatkozott. Elmondása szerint Washington továbbra is a diplomáciai rendezést tartja célravezetőnek, ugyanakkor világossá tette: Irán nem juthat atomfegyverhez. A megelőzés lehetséges tárgyalásokkal, de más eszközökkel is elérhető lehet – hangsúlyozta. Az esetleges egyezményt ugyanakkor ellenőrizhetőnek és betartathatónak kell tartani – zárta gondolatait Whitaker.

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó