Közel három évtizedet töltött a tanári pályán, mielőtt új hivatásba kezdett. Ragaszkodik a szülőföldjéhez, a hagyományőrzés, a kézművesség, valamint a kárpátaljai közösség támogatása tölti ki mindennapjait. Munkáját és életét a türelem, a következetesség és a mások iránti tisztelet jellemzi. Vallja: minden rosszban van valami jó, és ezt a szemléletet a legnehezebb időkben is igyekezett megtartani. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja hálózati szakreferense.
Bujdosó Ivett
– Közel három évtizeden keresztül pedagógusként dolgozott.
– Édesanyám angolszakos pedagógus volt a Somi Általános Iskolában, így érettségi után én is ebben a hivatásban gondolkodtam. Jelentkeztem a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola angol–földrajz szakára, amely akkoriban a nyíregyházi főiskola kihelyezett tagozataként működött. Azokban az években nagy hiány mutatkozott angolszakos tanárokból, így én már a főiskolás éveim alatt munkába álltam. Először a Papi Általános Iskolában, majd a szülőfalumban, Somban dolgoztam. Őszintén szólva, 27 évnyi tanítás után nem gondoltam, hogy nem tanárként vonulok nyugdíjba, ám az élet mást hozott.
– Csatlakozott a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja munkájához.
– A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja hálózati szakreferenseként tevékenykedem, számos rendezvény megszervezésébe és lebonyolításába kapcsolódtam be. A különböző helyszíneken megvalósuló, személyes jelenlétet igénylő programok miatt döntöttem a tanítás feladása mellett. Természetesen a pedagóguskollégákkal továbbra is jó viszonyt ápolok, időnként meglátogatom őket. Ez megőrzi a szakmai kötődésemet, és megkönnyíti az átmenetet az új feladatkörbe. Jelenleg a viseletkészítés és a tárgyalkotó kézművesség területén tevékenykedem. Képzéseket szervezünk felnőtteknek, és azon dolgozunk, hogy segítsük a kárpátaljai kézművesek és viseletvarrók szakmai fejlődését. Célunk, hogy ők is minőségi, tartalmas foglalkozásokat tudjanak tartani a kárpátaljai gyerekek számára.
– Új munkahely mellett régi-új hobbiját is felelevenítette.
– Így van. Mindez szintén többéves folyamat eredménye. Mindig érdekelt a kézműveskedés, édesanyám hímzett és ruhákat is varrt megrendelésre. Egész kartotékunk volt tele adatokkal, méretekkel, így szinte belenőttem ebbe. Gyerekként a legnagyobb babámra készítettem ruhákat, és használhattam az egyik varrógépünket is, így fokozatosan fejlődött bennem ez a készség. A tanulmányaim megkezdését követően kevesebb időm maradt erre, így hosszú évekig szüneteltettem a varrást az életemben. 2021-ben azonban tudatosabb irányt vettem, Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja vezetőjének megkeresésére beiratkoztam az általuk szervezett viseletvarró tanfolyamra. Többnapos turnusokban folyt az oktatás Visken, rengeteg motivációt kaptam, számos technikát sajátítottam el, így ettől kezdve a viseletvarrás szerves része lett az életemnek. Azóta több pályázaton is részt vettem saját tervezésű ruhákkal. Leginkább az foglalkoztat, hogyan lehet a népies motívumokat belecsempészni a ma is hordható öltözetekbe. Eddig főként modern alkalmi ruhákat terveztem, ezek közül több zsűrizett lett, sőt, volt olyan is, amelyik elnyerte a Modern Míves Termék címet. Néhány munkám díjat is kapott, ami mindig hatalmas öröm és visszajelzés számomra.
– Az Iluska Ékszer is az ön nevéhez kötődik.
– 2012-ben szinte véletlenszerűen, de nagyon jókor talált rám az ásványékszer-készítés lehetősége. Akkoriban a tanári munkám mellett kezdtem el foglalkozni vele. Termékeimmel különböző fesztiválokra jártam, számos helyszínen tartottam kézműves foglalkozásokat, és egyedi megrendelések alapján is készítettem ékszereket. Mióta a viseletvarrás előtérbe került az életemben, ez a tevékenység kicsit háttérbe szorult, de továbbra is szívesen foglalkozom vele, bár már nem olyan intenzíven, mint korábban.
– Meséljen a gyerekkoráról.
– Somban születtem, és egész életemet a szülői házban töltöttem. Talán ezért is vagyok ilyen földhözragadt, mert túlságosan kötődöm szűkebb pátriámhoz. Boldog gyermekkorom volt. Édesapám teherautósofőrként dolgozott, építőanyagokat szállított Ukrajna különböző részeire, és a nyári szünetek alatt gyakran elkísértem őt ezekre a többnapos utakra. Úgy érzem, ezek az élmények nagyban formáltak engem, megtanultam nyitottnak, rugalmasnak és alkalmazkodónak lenni. Édesanyámtól pedig a korábban említett pedagógusszakmát, illetve a kézműveskedés iránti szeretetemet „örököltem”.
– Fiatalon kötötték be a fejét.
– Igen, 18 évesen mentem férjhez, egy évvel később megszületett első fiunk, Ferenc, aki édesapja nevét viszi tovább. Hat évvel később jött világra második gyermekünk, Mátyás. Ma már mindketten Budapesten élnek, önálló, felelősségteljes felnőttekké váltak. Büszkeséggel tölt el, hogy megállják a helyüket az életben, nem szorulnak folyamatos irányításra, sőt, gyakran én kérek tőlük tanácsot. Egészen másként látják a világot, és sokszor olyan nézőpontból közelítenek meg egy adott témát, amelyre én magamtól nem gondolnék. A család miatt így gyakran utazom a magyar fővárosba, ám a végleges kiköltözésen egyelőre nem gondolkodom. Szeretek Somban élni, itt vagyok otthon.
– Szigorú édesanya?
– Nagyon szerettem és szeretek is fiús anyuka lenni, el sem tudom képzelni, hogy mit csinálnék egy kislánnyal. Ennek ellenére nem tartom magam szigorúnak, inkább következetesnek. Nálunk mindenkinek megvolt és meg is van az egyéni szabadsága, gyermekkorban természetesen bizonyos keretek között, amiket tisztázva mindannyian békességben, megértésben tudtunk élni.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– Nagyon szeretek sudokuzni, az extrém nehézségű feladványokat kedvelem leginkább. Pihentet, ha beválnak a stratégiáim. Fontos számomra a rendezettség, kikapcsol a takarítás, a fűnyírás. Igaz, fizikailag megterhelő, szellemileg mégis feltölt. Szeretek túrázni is, általában a Kárpátaljai Hazajáró Egylettel tartok, bár az idén időhiány miatt csak egyszer tudtam csatlakozni. Ritkán esik úgy, hogy időben és erőnlétileg is megfelelő túrára lelek, pedig nagyon hiányzik az a közösség.
– Megbízik az emberekben?
– Elég jó emberismerőnek tartom magam, mindig a megérzéseimre hagyatkozom, mert eddig még sosem vezettek félre. Emiatt nem bízom meg akárkiben, általában hamar észreveszem a jeleit annak, ha valaki nem őszinte vagy valami nincs rendben. Megtanultam figyelni az apró részletekre, az emberek viselkedésére, gesztusaira, hiszen ezek sokszor többet elárulnak, mint a kimondott szavak. Sokat segített ebben a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés segítő szakember képzése, amelyet 2020-ban végeztem el. Az ott tanultak teljesen megváltoztatták az élethez való hozzáállásomat: megtanultam tudatosabban figyelni másokra és önmagamra is. Ráadásul a képzés során olyan szoros, mély barátságok születtek, amelyek azóta is fontos szerepet töltenek be az életemben.
– Hogyan kezeli a konfliktusokat?
– Nyugodt és türelmes embernek tartanak, amit gyakran vissza is hallok másoktól. Kerülöm a felesleges vitákat, és mielőtt beleállnék egy konfliktusba, mindig mérlegelem, érdemes-e egyáltalán szót emelni. Nem hajt a versenyszellem, nem törekszem arra, hogy mindenáron győzzek vagy felülkerekedjek másokon. Sokan zárkózottnak gondolnak, ám én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szeretek tolakodó lenni. Ha mégis elkerülhetetlenné válik a konfrontáció, higgadtan és észérvekre alapozva képviselem az álláspontomat. Ehhez kapcsolódik a mottóm is, amely Szabó Magdától származik, miszerint: „Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.”
– Hogy áll a pontossággal?
– Fontos, hogy tiszteljük mások és önmagunk idejét is. Nem halogatok, igyekszem mielőbb elvégezni a kevésbé kedvelt feladatokat is, hogy több idő jusson az örömet szerző teendőkre. Az évek során megtanultam, hogy minden feladatnak eljön a maga ideje, és olyankor könnyebben is megy.
– Pozitív szemléletű?
– Igen, vallom, hogy minden rosszban van valami jó, és igyekszem ennek szellemében élni. A koronavírus-járvány idején és az azt követő években nehéz volt megőrizni a derűlátást, hiszen elszigetelődtünk egymástól. Akkor listát írtam azokról a dolgokról, amikért hálás lehetek, és ezt a listát a mai napig megőriztem.
– Jellemezze magát három szóban.
– Nyitott, együttműködő, türelmes.
– Vannak céljai?
– Számomra a legfontosabb, hogy megőrizzük a családi békénket és az egészségünket.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
