Beszédes, barátságos, a munkájáról, tanítványairól lelkesen és nagy szeretettel beszél. Szabad idejében szívesen túrázik, barátaival és a gyerekekkel járja az erdőt, a mezőt, a hegyeket. A legtöbb időt lányával tölti. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Lőrinc Ágota, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola biológia szakos tanára, a hagyományőrző szakkör vezetője.
– Annak idején miért döntött úgy, hogy a pedagógusi pályát választja?
– Már tizenévesen úgy gondoltam, tanár szeretnék lenni, mivel mindig jól kijöttem a gyerekekkel, s velük mind a mai napig sokkal könnyebben kommunikálok, mint a felnőttekkel. A tudás átadása, a nevelés életcélommá vált, ez motivál, ez teszi szebbé a mindennapjaimat.
– Közben pedig a hagyományokra is nagy hangsúlyt fektet…
– Így van, annak ellenére, hogy a reál tudományok felé húz a szívem, a hagyományőrzéssel is nagyon szeretek foglalkozni, a kézműveskedés, a régi lakodalmasok és egyéb szerepek betanítása nagy öröm számomra.
– A gyerekek számára is?
– Igen, most már teljes mértékben. Évekkel ezelőtt észrevettem, hogy a gyerekek nem tudják a szabadidejüket helyesen, hasznosan tölteni, ezért amikor a katolikus egyház meghirdette a Hagyományőrzés az iskolában című képzést, azonnal bekapcsolódtam, és hozzá is láttam egy ilyen szakkör beindításához. Eleinte nyolc, mára több mint húsz iskolással foglalkozom aktívan immár három éve.
– Ezek szerint van türelme a gyerekekhez, hiszen a biológiaórákon kívül még ezzel is foglalkozik.
– Nem vagyok annyira türelmes típus, hamar felhúzom magam. Ha a biológia órákról beszélünk – ami a 10-11. osztályban már nem nevezhető könnyűnek – van, hogy elfáradok, de amikor látom, hogy a szakköröseim mennyire lelkesek, milyen ügyesen megoldják a feladatokat, nyoma sincs a türelmetlenségnek. És persze az sem mellékes, hogy tudják, ha jól szerepelnek, kirándulás a jutalom.
– Hogy áll a határozottsággal?
– A barátaim szokták mondani, hogy lehetnék egy kicsit magabiztosabb, az önbizalmam lehetne erősebb, de nem tehetek róla, ilyen vagyok.
– Aggódni is szokott?
– Igen, de ezt inkább izgulásnak mondanám. Nagyon átélem a gyerekek fellépését, szerintem sokszor jobban izgulok, mint ők.
– A nyár kellős közepén vagyunk, ilyenkor már a pedagógusok is pihenhetnek. Önnek hogy telik a hosszú szünidő?
– Mivel falun élünk, sok az otthoni teendő, a kertben, az udvaron, a háztartásban, őszintén bevallom a sok szellemi munka után jól is esik a kerti elfoglaltság. De azért nem csak ezzel telik el az egész nyár, ilyenkor szoktuk elvinni a gyerekeket kirándulni, nagyon szeretünk túrázni, és ez, azt hiszem, elég is a feltöltődéshez.
– A családról néhány szót?
– A lányommal élek. Annamária tizenhárom éves nagylány, amit már észre is lehet venni a viselkedésén. Szerintem a tinédzserkor a „legveszélyesebb”. Lázadó, de nem mondom, hogy nem kezelhető. Az a lényeg, hogy közösen csináljunk mindent, tulajdonképpen a lányom kedvéért kezdtem el a hagyományőrzést is, mivel vonzotta a néptánc. Nagyon ügyes, szépen rajzol, ez irányban szeretne majd tovább tanulni. A szakkörre nagyon sok dolgot ő maga készít el, sokat segít nagy örömömre, mindenből kiveszi a részét. Ezek töltik ki a közös programjainkat. Otthon is sokat segít, ha kell, takarít, bevásárol.
– Ön szeret vásárolni?
– Muszáj szeretnem, mert Annamária most már nem veszi fel azt a ruhadarabot, amit én választok neki, együtt megyünk, ő választ, határozott véleménye van. Ez is közös programunk lett. Nálam ez eddig pár perc volt, de vele én szívesen járkálok a butikokban.
– Nap mint nap sok emberrel találkozik. Hamar kiismeri őket?
– Az a probléma, hogy én mindig minden emberben a jót próbálom felfedezni, majd rájövök, hogy nem mindenki jó. Ám én akkor is arra gondolok, hogy mindenki megváltozhat, talán túlbecsülöm embertársaimat…
– Érte már csalódás?
– Igen. Próbálok dolgozni azon, hogy ne legyek ennyire naiv. Remélem, előbb-utóbb ez is sikerül. Eléggé hamar megsértődöm, de ugyanolyan gyorsan meg is bocsátok, nem vagyok haragtartó típus. A barátaim ezt is nagyon jól kezelik, ha látják rajtam, hogy megsértődtem, hamar megvigasztalnak.
– Sok barátja van?
– Hála Istennek igen. A kollégáim közül is, helyben is, más faluból valók is. Igyekszünk sok közös programot szervezni, kirándulunk, vízparton pihenünk, vagy csak egyszerűen beülünk egy kávéra. Valamikor ezek csak csajos programok, de a családdal együtt töltött órák még nagyobb élményt jelentenek.
– Fontosnak tartja az ilyen programokat?
– Úgy érzem, ha nem találkoznánk üresebb lenne az életem. Az ilyen beszélgetéseken az ember egy kicsit megnyugszik, mert tudja, hogy van kire számítania. Akár családi problémákat is meg lehet velük osztani, mert tudom, hogy a szándékuk segítő, rosszindulatnak nyoma sincs.
– Meg szokták lepni a barátai, vagy a tanítványai?
– Igen, és ez nagyon jólesik. Nemrégen volt a születésnapom, amit nem nagyon szoktam megtartani, de kellemes meglepetésként ért, hogy a tanítványaim készítettek nekem tortát csináltak, felejthetetlen élmény volt számomra.
– Hihetetlen szeretettel, lelkesedéssel beszél a munkájáról, nagy elhivatottság érződik a szavaiból. Túlzás lenne önt maximalistának nevezni?
– Nem. És ezt elvárom másoktól is. Sokszor megkapom, hogy nem muszáj mindig mindent tökéletesen, vagy elsőnek megcsinálni. De mire ezt kimondják, én már rég meg csináltam a rám bízott feladatot.
– Van olyan dolog, amitől fél?
– A család elvesztésétől, vagy valami nagyobb bajtól. A családom a legfontosabb. Ha bármi baj történne velük, az nagyon megviselne.
– Van hobbija? Olyan elfoglaltság, ami kikapcsolja?
– Nagyon szeretek kirándulni. A túrázás közben teljesen kikapcsolódom. Ezt tapasztalom a gyerekeken is. A szervezett kirándulásokon szívesen vesznek részt, és az a jó, hogy a szülők is elkísérik őket, így végül egész jó kis csapat szokott összejönni. Kirándultunk már a Kárpátokban, Vereckén, az Árpád-vonalnál, hegyet másztunk, barlangokat fedeztünk fel, felkerestük a munkácsi, a huszti várat, a Schönborn-kastélyt.
– Ha megkérdezném, hogy erdő vagy tenger, alapból az erdőt választaná?
– Nem, mert a tengerpartot, a tengert is nagyon szeretem. Volt lehetőségem az Adriára is elmenni, és az is valami felemelő érzés. Fele-fele arányban szeretem a zöldet és a kéket is.
– Ha hirtelen nagyobb összeghez jutna, tegyük fel, nyerne a lottón, a Föld melyik pontjára utazna el szívesen?
– Indiába. Érdekesnek találom a kultúrájukat, a tévében látott indiai táj szerintem elragadó. A keleti kultúra, Tibet nagyon vonzó számomra, remélem, egyszer sikerül a Föld e csodálatos részén is szétnéznem.
Hegedűs Csilla
