Kiket érint idén a behívás?

Mint arról hírt közöltünk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletben 20-ról 18 éves korra csökkentette a sorkötelezettség alsó korhatárát. Annak, idén konkrétan ki kap behívót, a fakty.com.ua nézett utána.

 

Mint azt Andrij Zahorodnyuk védelmi miniszter elmondta, a  csütörtökön szignózott rendelet értelmében ugyan megtehetnék, az idén tavasszal kezdődő sorozás alkalmával mégsem küldenek behívót a 18 éveseknek, csak a 20-27 éveseknek. A 20 évnél fiatalabbak önkéntesen azonban jelentkezhetnek. A miniszter kifejtette, a szolgálatra behívott fiatalemberek nem kerülhetnek a Donbászra, mivel oda csakis szerződéses katonákat irányítanak, sőt ők is különleges kiképzésen vesznek előtte részt. A tárcavezető hangsúlyozta, a kormánynak az a szándéka, hogy megszünteti a sorkatonai szolgálatot és áttér a hivatásos állományra. Ám ez a folyamat még várat magára.

A behívás rendjét részletezve elmondta, a behívó kézhezvétele után kötelező megjelenni a hadkiegészítőben. Aki ezt megtagadja, azt pénzbírsággal büntetik, aki kibújik a kötelezettség alól, azt három év szabadságvesztésre ítélnek. A sorköteleseknek a sorozás kezdetétől számított tíz napon belül abban az esetben is jelentkezniük kell a hadkiegészítőben, amennyiben nem kaptak behívót.


Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó