Április másodika a gyermekkönyvek világnapja. Méghozzá az ismert dán meseíró, Hans Christian Andersen tiszteletére, aki 1805. április 2-án született. Nekünk, magyaroknak azonban még amiatt is fontos ez a dátum, mert ugyancsak e napon született Csukás István, Kossuth-díjas magyar író, aki 1985-ben egyébként Andersen-díjat is kapott. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket. A témában Marcsák Gergelyt, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alelnökét kérdeztük.
– Milyen helyzetben van nálunk a gyermekirodalom, kik írnak most és írtak korábban gyerekeknek?
– A gyermekirodalomnak mindig volt fóruma Kárpátalján. Szalai Borbála versein több generáció nevelkedett, és saját tapasztalatból tudom, hogy a gyerekek ma is nagyon szeretik. A Kárpáti Igaz Szó archívumában keresgélve már a ’60-as évek lapszámaiban találkozhatunk a Gyerekeknek című rovattal. Huszti Lukács, Szegedi Beáta, Keresztes Noémi nevébe botlunk itt legtöbbször. Nem feledkezhetünk meg Osvát Erzsébet munkásságáról, Kovács Vilmos és Balla László gyerekeknek szóló verseiről, vagy máig aktív szerzőnkről, Weinrauch Katalinról sem. Az ő verseik és általában a magyar gyermeklíra kárpátaljai népszerűsítésében nagy szerepe volt az Ivaskovics József által kiadott Bóbita-füzeteknek és a KMPSZ ma is minden iskolába eljutó gyermeklapjának, az Irkának. Vidékünk fiatal szerzői közül kevesen foglalkoznak gyermekirodalommal. Kurmai-Ráti Szilviát tudnám itt említeni, volt szerencsém olvasni már Ráti Emese, Shrek Tímea, Kertész Dávid gyerekeknek szóló történeteit, meséit, illetve jómagam is megpróbálkoztam már a műfajjal. Persze minden szerző érzi, hogy ennek művelése nem kis felelősséggel jár együtt és komoly felkészültséget igényel. Kányádi Sándor írja: „csak a tökéletes formakultúrával rendelkező költő képes értékes műveket alkotni a gyermekirodalom számára.” A kicsiknek szánt verseket pedig a gyerekeknek készített bútorhoz hasonlítja: mérete kisebb, de ugyanolyan ácsmunkával készül, mint a többi, ráadásul díszesebb is.
– Miért olvasnak kevesebbet a gyerekek és mit kellene böngészniük?
– A hétköznapjainkba begyűrűző digitális kultúra nem támogatja az olvasást, egy mesét könnyebb megnézni, mint elolvasni, és látszólag egy videojáték főhősének bőrébe bújni is izgalmasabb, mint a mesebeli királyfiéba. De ez túl kényelmes válasz a felnőttek részéről. Egy nagy mulasztás is része ennek a történetnek, ami annál a szülőnél kezdődik, aki nem olvas mesét a gyerekének, és annál a tanterv-összeállítónál ér véget, aki még mindig tekintélyelv alapján jelöli ki a kötelezőket. Hogy mit kellene olvasniuk, az korosztályfüggő. Vannak remek ifjúsági írók, akiknek a könyvei rávezetik a fiatalokat, hogy az olvasás jó. Ha ez az érzés megvan, akkor már Jókai vagy a Szigeti veszedelem sem okozhat gondot.
– Miért fontos a meseolvasás?
– Már csak a népmeséink ősiségének tudtában is sejthető, hogy ezek a szövegek többet rejtenek naiv történeteknél. Éppen ezért volt nagy tisztelőjük a nemzeti őseposzt kutató Arany János is. Az első és nagyon fontos funkciójuk, hogy mikor a szülők felolvassák őket, fejlődik a gyerek nyelvérzéke, a hétköznapi beszédszituációkhoz képest pedig ezekben gazdag szókészlettel ismerkedhet. A másik funkció az életre való felkészítés. A tudomány ma sem képes teljes mértékben felfejteni a népmesék jelrendszerét és metaforáit, de így is állíthatjuk, hogy a népmese a felnőtt lét minden nehézségére felkészít és példát ad. A fiatal hallgatóban játékos módon, észrevétlenül, kódolva raktározódnak el tudnivalók társadalmi jelenségek, élet és halál, férfi és nő kapcsolatáról. Ráadásul érdekes és tanulságos minden népmesei történet.
Simon Rita
