Szabadságot Csikosnak

Már hetedik éve, hogy az ungvári Eduárd Csikost tizenkilenc év börtönre ítélte az egyiptomi bíróság, méghozzá a fellebbezés joga nélkül. Eduárdot terrorizmussal vádolták. Bizonyítékok, motiváció, jogainak betartása nélkül. Teljesen elavult törvények alapján. Eduárd a szerencsétlen körülmények áldozata lett, szabadságával és meglehet életével fizet az ukrán diplomaták tehetetlenségéért, akik képtelenek megvédeni jogait és visszaszerezni az ukrán állampolgár szabadságát.

Rosszindulatú kereszt

Eduárd Csikos tragikus története 2011-ben kezdődött, amikor Egyiptomban dolgozott az egyik legnagyobb ukrajnai turisztikai cég képviselőjeként. Az Obozrevatyel kiadványnak nyilatkozó Aszja Glucka elmondása szerint az egyiptomi feszült politikai helyzet ellenére Csikos éppen az utazási iroda hálózatának bővítésén dolgozott, az afrikai országokban szerette volna továbbfejleszteni a vállalkozást. Abban az időben pont forradalom zajlott, Hoszni Mubarak elnök lemondott tisztségéről, a forradalmi hangulat napról napra forróbb lett.
Ekkor tartóztatták fel az izraeli-egyiptomi határon Mohad Zahalka izraeli állampolgárt. Az utazó poggyászában egy fakeresztet találtak, benne pedig egy Ak-47 gépkarabélyt a hozzá való töltényekkel. És ekkor kezdődtek Eduard gondjai. Zahalka ugyanis azt vallotta a rendőröknek, hogy a keresztet az utazási iroda egyik munkatársának viszi, ahol Csikos is dolgozik. Állítása szerint nem volt tudomása a fegyverről, azt egy izraeli buszsofőrtől kapta Csikos számára. Csikost néhány nap múlva letartóztatták, mint azon iroda vezetőjét, amelynek a fegyvert szánták. Ez a fegyver lett később az Eduard elleni vád fő érve, ennek alapján vádolták meg tömeges zavargások szervezésével. Eduardot a forradalmi törvények értelmében ítélték el. 25 évet kapott fellebbezési jog nélkül. Mivel a letöltendő időt a holdnaptár alapján számolták ki, az ukrajnainak 19 évet kell letöltenie az egyiptomi cellában. Ismerve azonban a helyi börtönviszonyokat, ez gyakorlatilag életfogytiglant jelent, mivel ott képtelenség túlélni ennyi időt.
A dolog tragédiája és abszurduma, hogy az ítéletet a 2012. március 12.-én kelt a „Rendkívüli állapotról” szóló törvény értelmében hozták meg, holott maga a jogszabály az ítélet meghozatalakor már hatályát vesztette, ám ez nem zavarta a törvénykezőket.
Néhány évvel később, 2014-ben az egyiptomi alkotmánybíróság törvénytelennek minősített számos bírósági döntést, melyet 2011-ben, a forradalom utáni időszakban hoztak. Ezek között szerepelt Csikos ügye is, ennek ellenére nem engedték szabadon.

Csendes diplomácia

A Csikossal egyidőben bebörtönzött számos külföldit engedtek ki, valakit korábban, másokat későbben – visszatérhettek hazájukba. A diplomata gépezetek dolgoztak az ügyükön, s képesek voltak hazavinni állampolgáraikat. Az ukrán diplomaták ugyanakkor passzívak maradtak, évekig hidegen hagyta őket az ungvári férfi sorsa. Ha léptek is valamit ügyében, az távol állt a hatékony intézkedéstől. Nem segített sem a közvélemény nyomása, sem a parlamenti képviselők igyekezete, hogy felhívják az Ukrán Külügyminisztérium figyelmét az ukrán állampolgár törvénytelen fogva tartására.
„Már-már úgy tűnt, sikerül kiszabadítani Eduárdot… De eltelt egy újabb év. És Csikos, ahogyan korábban is, még mindig az egyiptomi börtönben sínylődik a muzulmán rezsim koholt vádjai alapján. Vidékünk szülötte hetedik éve szenved a kairói fogdában. S bármennyire is igyekszünk, az ukrán külügyminisztérium nem lép hatékonyan. Bár úgy tesz, mintha harcolna érte. Mindegyik miniszter idején, azon belül a mostani mellett is – írta Roman Bocskala újságíró egy évvel azután, hogy a parlamenti képviselők ismét az elnökhöz fordultak, hasson oda a diplomáciára Csikos ügyében.
Nem egy ilyen folyamodvány volt Porosenko elnökhöz, és az Ukrán Külügyminisztériumhoz. Az elnöknek személyesen Eduard lánya, Nikol is írt, petíciók készültek, kérvények, felhívások születtek. Ennek ellenére még mindig börtönben senyved.
„Sajnos a számos felhívás, levél, ajánlat, melyeket a tárgyalásokért felelős hivatalnokoknak küldtünk, nem járt sikerrel, s nem hozta meg a várva várt eredményt. Eközben sokat romlott az egészségi állapota, egészségügyi ellátására viszont esély sincs” – mondja Horváth Róbert parlamenti képviselő.
Horváth néhány éve tárgyalásokat folytat és megpróbál közbenjárni az ukrán hivatalnokoknál, akiknek az lenne a dolga, hogy kiszabadítsák Csikost. Tavaly már úgy tűnt, sikerülhet kihozni a börtönből és hazaszállítani Eduárdot. Akkor parlamenti képviselők egy csoportja, azon belül Horváth Róbert személyesen találkozott Egyiptom ukrajnai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével, Hassan Eldin Mohamed Alival, s ekkor nem csupán Eduárd helyzetéről tárgyaltak, hanem a két kormány közötti megállapodás aláírásáról is, melynek alapján átadnák egymásnak az elítélteket. Annál is inkább, hogy Eduárd még 2016-ban aláírt egy beleegyező nyilatkozatot arról, hogy Ukrajnába deportálhassák.
De ismét eltelt egy év és a megállapodást még mindig nem írták alá. Horváth Róbert nemrég újabb levelet intézett Ukrajna Külügyminisztériumhoz, hogy megsürgesse a két ország közötti párbeszédet és kiszabadulhasson Eduárd. Sajnos Csikos sorsa jelenleg teljességgel az ukrán hivatalnokok politikai akaratának függvénye.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó