Ha valaki ismer, az tudja, mennyire szeretek utazni, világot látni, új helyeket megismerni. A koronavírus miatt kialakult helyzet azonban engem is megállított. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Furcsamód a lakosság legnagyobb része, még most sem fogja fel a helyzet veszélyességét. Persze, ennek az éremnek is két oldala van. Teljes pánik kontra nagy nyugodtság.
Az egyik azért veszélyes, mert az ember percenként új információra vár, olyan termékekből spájzol be több hónapra, amit alapjáraton talán le sem venne az üzletek polcairól, görcsösen kattog az agya és azon sopánkodik, mi lesz holnap, holnapután. A másik azért jelent gondot, mert láthatjuk más országok példáján hová vezethet a túlzott érdektelenség. Napok alatt több ezer fertőzött és halott…
Van-e arany középút? Erre próbálja mindenki maga megkeresni a választ.
Eddig nem volt feltűnő, ha valaki napokig ki sem mozdult, ült a számítógép előtt, állandóan online volt. Most hirtelen, amikor ugyanezt parancsra kell tennie és a közjó érdekében, valahogy nem megy. Felértékelődik a friss levegő, egy séta az utcán, és virtuális barátok helyett a hús-vér emberekkel való találkozás. Ugye milyen érdekes? Legtöbbször a kisgyerek is azt csinálja, amit megtiltanak neki.
A közösségi oldalakon el indult egy mozgalom (#maradjotthon, #stayathome), mellyel az otthonmaradásra buzdítja annak szellemében, hogy a megelőzés a legjobb védekezés. Sok bugyuta kezdeményezést szült már az online tér, de azt hiszem, ez most nem ebbe a kategóriába tartozik. Rövid írásomban én is arra ösztönöznék mindenkit, hogy igyekezzen minimálisra csökkenteni a személyes kontaktusok számát, maradjon otthon, ismerje meg jobban a családját, olvasson vagy hódoljon más hobbijának, a világ felfedezését pedig bizonyos ideig függessze fel.
