A találó megfogalmazás ötletgazdájával beszélgettünk a külföldi életéről, tapasztalatokról.
Ha van cél előtted, az utat is megtalálod hozzá, vallja Karikó-Hájas Csilla.
– Bátyúból előbb Magyarországra, majd onnan Svájcba költöztél.
– Angol és magyar szakon végeztem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Majd ösztöndíjasként részt vehettem az ELTE Irodalomtudományi Doktori Programjában, három éve abszolváltam. Mindig is Svájcban akartam élni, Budapest csak egy köztes állomás volt – magyarázza a huszonkilenc éves KH Csilla. – Számomra három faktor volt nagyon fontos, a stabil gazdasági háttér, a kiemelkedő egészségügy és a magas színvonalú oktatási rendszer. Svájcban mindhármat megtaláltam.
– Hat nyelven beszélsz, már könyvet is írtál.
– Imádom a nyelveket, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy kétnyelvű családból származom, az anyám oldaláról sajátítottam el az ukrán és orosz nyelveket, édesapám oldaláról pedig a magyart. Angolul a beregi gimiben tanultam meg rendesen, a cseh a rokonoknál ragadt rám Csehországban, de aki egy szláv nyelvet beszél, az sokat megért a többiből is, úgyhogy nem akkora ördöngősség ez. Németül Svájcban kezdtem el tanulni miután kiköltöztem három évvel ezelőtt, tavaly novemberben szereztem felsőfokú nyelvvizsgát. A szóbeli teljesítményem 96 százalékos lett, erre szerintem még nagyon sokáig büszke leszek.
2016 júniusában a budapesti könyvhétre jelent meg az első novelláskötetem A fele komoly címen.
Azt szoktam mondani, hogy most egy regényen dolgozom, ami annyiban igaz, hogy az elejét meg a végét már megírtam, csak a közepe hiányzik. Mióta nagymama meghalt négy évvel ezelőtt, nem írtam egy betűt se.
– Blogot vezettél, most pedig áttértél a vlogolásra.
– A blogra kerültek fel a novelláim. A Youtube már évek óta foglalkoztatott, csak sose mertem belevágni. Féltem, hogy nem lesz mondanivalóm, nem lesz szórakoztató, mit mondanak majd az emberek. Aztán egy nap úgy ébredtem, hogy nem érdekel. Azért csinálom, mert kedvem van hozzá, nem azért, hogy másoknak megfeleljek.
– Hogyan választasz témákat?
– A csatorna svájci vlogokat tartalmaz, ezért is választottam a Külföldiként Külföldön nevet, az itteni tapasztalataimat, élményeimet, benyomásaimat osztom meg. A legfőbb célom a vloggal, hogy motiváljon másokat is arra, hogy az álmokat meg lehet valósítani. Számomra Svájcban élni óriási álom volt. Amikor kitaláltam, fogalmam se volt hogyan fogom megvalósítani, nem volt EU-s állampolgárságom, németül se beszéltem.
– Az egyik videóban például arról is mesélsz, hogyan fogadtál örökbe egy kisgyereket Haitiról.
– A Rotary egy jótékonysági világszervezet, aminek én is része vagyok, az egyik állandó projekt a Run4Change futóverseny, ahol minden évben másra gyűjtünk. Tavaly egy iskolát építettünk fel Haitin, a rendezvényen képviseltette magát egy árvaház, ahol távolsági örökbefogadásra volt lehetőség, amivel többen éltünk is. Gyakorlatilag a program lényege, hogy egy ott élő gyerek ellátását támogatjuk, havi rendszerességgel. Svájc az egyetlen ország, ahol elhiszem, hogy a pénz odakerül ahová szánom.
– Az, hogy ilyen nyitott lettél és segítőkész, az ottani légkör hatására alakult ki benned vagy innen vitted magaddal?
– Mindig is érzékeny voltam a szociális projektekre, a Nagyberegi Református Líceum évente vitt diákokat a Dunaalmási Szeretetotthonba önkénteskedni, ott találkoztam először halmozottan sérült emberekkel. Láttam hogyan gondozzák őket, hogyan fejlesztik akit lehet, milyen csupaszív emberek dolgoznak az otthonban sokkal kevesebbért, mint amennyit a munkájuk ér. 15 éves voltam, mély nyomot hagyott bennem ez a két hét. Évekkel az érettségi után is visszajártam oda, mai napig jó barátságot ápolok az igazgatónővel.
– Most a zürichi reptéren dolgozol, hogyan lehet beilleszkedni külföldön?
– A BAT-nak dolgozom Brand Ambassadorként, mi felelünk a cég promócióiért a reptéren, illetve minden másért ami még szóba jöhet, kezdve a promóterek beosztásától a havi számok eléréséig mindenért. A zürichi reptéren 13 dutyfree üzlet van, szóval unatkozni ritkán szoktunk.
A nyelv elsajátítása szerintem nagyon fontos. Azt elhiszem, hogy nem való mindenkinek a külföldi élet, a kulturális különbségek, a honvágy sokak számára megnehezítheti a beilleszkedést.
Én imádok itt élni. Kárpátalja mindig a szülőföldem marad, de már Svájc az otthonom.
Aztán ki tudja, mit hoz az élet később.
– Mi az álommunkád?
– Mióta először hallottam a Rotaryról három évvel ezelőtt, azóta szeretnék nekik dolgozni. Az európai és afrikai ügyekért felelős nemzetközi székhelyük pont Zürichben található. Tavaly nyáron megüresedett a kelet-európai régió vezetői pozíciója, amire én is jelentkeztem. Svájcban 5-6 körösek az állásinterjúk, sajnos én az utolsó körben kiestem, de megtalálom a módját, hogy a Rotarynak dolgozhassak. Addig is kapcsolatokat építek és fejlesztem magam, hogy a következő interjú már úgy alakuljon, ahogy én szeretném.
– Milyen távlati céljaid vannak még?
– Az egyik legnagyobb álmom jelenleg, hogy a Youtube-csatornámra feliratkozzon tízezer ember, most tartok 3.5 ezer feliratkozónál.
Rengeteg célom van ezen kívül, szeretnék egy ösztöndíjat létrehozni a kárpátaljai fiatalok számára, szeretnék még néhány könyvet írni, bejárni a világot, megtanulni franciául és spanyolul, stb.
Tiszta szívből hiszek abban, hogy az ember bármire képes, az életem a legjobb példa rá.
Egy párezer lelket számláló kis faluból származom, teljesen átlagos körülmények között nőttem fel, sose gondoltam volna, hogy egyszer Svájcban fogok élni. Míg egy nap aztán
igen.
Ha csak egy gondolat marad meg az olvasóban ebből az interjúból, akkor az a kedvenc idézetem legyen „What if it doesn’t come true? Ah, but what if it does.” ami szabad fordításban annyit jelent: „mi van, ha nem válik valóra? De mi van, ha igen.”
Simon Rita
