Szókimondó, igazságos, erős jellem, de a gyerekekkel sokszor anyáskodó. Tanítványai nagyon fontosak a számára, a diákok mindig, minden helyzetben számíthatnak rá. Szabad idejében szeret utazni, ismeretlen helyeket felfedezni, de otthonában is hasznosan és kellemesen eltölti az időt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kocsis Mária, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára.
– Miért éppen ezt az egyáltalán nem könnyű hivatást választotta?
– Már gyermekkoromban tanár szerettem volna lenni, könnyen ismerkedem, azt hiszem, jó a kommunikációs készségem. Már az osztályban is vezéregyéniség voltam. Minden tantárgyat és tanárt szerettem, de a magyar nyelv és irodalom volt az, ami igazán vonzott és érdekelt, egykori magyar tanárom is nagy szerepet játszott abban, hogy ezt választottam.
– Hol érettségizett, és hol folytatta a tanulmányait?
– A Makkosjánosi Középiskolában érettségiztem, majd egy év elteltével felvételt nyertem az Ungvári Állami Egyetemre. A köztes egy év alatt a makkosjánosi iskolában pionírvezetőként tevékenykedtem, majd átkerültem szülőfalumba, Beregdédába, ott szintén pionírvezetőként kezdtem, később az alsósokkal foglalkoztam. Immár 32 éve dolgozom pedagógusként, húsz éve a gimnáziumban.
– Rohanó világban élünk, szinte napról-napra változnak a dolgok, így mi, emberek is változunk. Milyen volt pedagógusnak lenni bő harminc évvel ezelőtt, és milyen napjainkban?
– Valóban, ahogy a világ változik, mi is változunk: változnak a tanárok, a szülők és a diákok is. A fiatalok előtt kitárult a világ, sokkal gyorsabb a tempójuk, a mai gyerekek már óvodás korban az interneten „ülnek”. Ezért nagyon a topon kell lenni a tanárnak, hogy meg tudjon szerettetni egy-egy tantárgyat a diákokkal. De egyébként a gyerek mindig gyerek, nevelhető, szerethető, csak meg kell találni a hozzá vezető utat.
– Önnek ez sikerül?
– Azt hiszem, hogy nagyobbrészt igen. Nagyon kevés olyan diák van, akihez nem tudtam közel kerülni.
– Többször láttam már hét év után búcsúzni az osztályától. Mit érez ilyenkor?
– Nagyon aktuális ez a kérdés, mert most volt végzős osztályom. Olyan ez, mint egy anyának elengedni a gyermekét. A hét év alatt a szívemhez nőnek, és remélem, hogy én is az övékhez. Nehéz ezt megélni, de tudni kell elengedni őket. Aztán örülök a sikereiknek, örülök, amikor családot alapítanak, tehát olyanok ők egy kicsit, mintha az én saját gyerekeim is lennének. Sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot, hiszen mindannyiuknak elmondom, bármikor visszajöhetnek hozzám, bármilyen kéréssel, vagy kérdéssel.
– Az idei nyár volt az első, amikor nem kerülhetett sor osztálykirándulásra, táborozásra. A gyerekeken kívül a tanárnak is adnak ezek a kiruccanások valami pluszt, feltöltődést?
– Másképp viselkedik a gyerek az osztályteremben, és másképp a kirándulásokon. Én mindig olyan helyekre igyekeztem az osztályomat elvinni, ahol nemcsak a szép tájat láthatják, hanem megismerkedhetnek a körülöttünk lévő természet csodáival, kulturális, építészeti örökséggel. A most érettségizett osztályommal részt vettünk a Csíksomlyói búcsún, és azt tapasztaltam, hogy azt a gyereket is megérintette az összetartozás jegyében megtartott rendezvény, aki egyébként nem érdeklődik a vallási ünnepek iránt. Nekünk, pedagógusoknak pedig egyértelmű, hogy ugyanolyan feltöltődést jelentenek ezek az utazások, mint a gyerekeknek. Az idén egyébként nem is terveztünk kirándulást, de a jövőben mindenképp vissza szeretnénk térni a hagyományokhoz.
– Szeptember elsején ismét kisgyermekekkel kezdte a tanévet. Kihívást jelent ez még egy olyan tapasztalt tanárnak is, mint ön?
– Most úgy hozta a sors, hogy csak falusi gyerekek vannak az osztályomban. És természetesen mindig kihívás, hiszen egy tízéves gyermek még valóban gyermek, és én inkább az idősebb korosztállyal találom meg hamarabb a közös hangot. A kicsikkel anyáskodóbban kell bánni, minden kis problémájukra oda kell figyelni. Sokan kollégisták, nekik még nehezebb, hiszen hiányzik a megszokott szobájuk, ágyuk. Ezért rájuk még nagyobb gondot kell fordítani. De mindezt meg kell szokni, lobbanékony természetem ellenére türelmes vagyok velük, főképpen az elsősökkel.
– Aggódik értük?
– Persze. A kollégistáktól reggelente megkérdezem, hogy aludtak, mit álmodtak, úgy, mintha az anyukájuk kérdezné.
– Ha – ne adj Isten – megint online oktatásra kerülne sor, ön szerint mennyire okozna ez problémát a kicsiknek?
– Ha ez be is következik, nagyon reméljük, hogy lesz legalább annyi idő, hogy megismerjük egymást. A „beszoktatási” időszak egy-két hónap, ez alatt az idő alatt megszokják az új környezetet, a tanárokat. Az online oktatás a tízéveseknél csak a szülők segítségével jöhet létre, kicsi rá az esély, hogy a gyerek magától üljön le tanulni, nincs még meg bennük az a tudat, hogy igen, most nekem tanulnom kell. Éppen ezért nagyon fontos az iskolai oktatás, a diák-tanár közti személyes kapcsolat.
– A tanári pálya igényli a pontosságot?
– Igen. Én személy szerint nem szeretek késni, nem is jellemző rám, és másoktól is elvárom a pontosságot. Van, hogy egy feladatot az utolsó percig halogatok, de amikorra kész kell lenni, akkorára mindennel elkészülök.
– A otthon sem pihen, hiszen faluhelyen mindig van teendő…
– Ez így igaz, nagyon szeretem a kertet, a növényeket. Otthon, kis pihenő után lemegyek a kertbe dolgozni, ott tudom az egész napi feszültséget levezetni, sőt, ez az elfoglaltság igazi kikapcsolódást jelent. Jó termésünk volt az idén, szép volt az uborka, a paradicsom, a paprika, a sárgarépa, hagyma, burgonya stb. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy sokféle csemegeszőlőnk van, ami nagy odafigyelést és gondozást igényel. Tulajdonképpen a télre valót teljes egészében megtermeljük magunknak. Édesanyám már túl van a nyolcvanon, de még ő is besegít, a baromfiudvar gondozása az ő feladata.
– A sütés-főzést ki vállalja?
– Amikor dolgozom, édesanyám mindig ebéddel vár, hétvégenként viszont én főzök, és sosem recept alapján, inkább ráérzéssel, sok kóstolgatással. Szeretem az újdonságokat, de a hagyományos ételek elkészítése sem okoz gondot. Hasonlóan fontos nálunk a befőzés, sok uborka, paradicsom és paprika került már üvegbe. A gyümölcsöket (földieper, málna, meggy, cseresznye) inkább lefagyasztjuk.
– Egyik nővérének négy gyönyörű unokája van. Milyen gyakran találkoznak?
– Mindannyian Magyarországon élnek, mostanában, a kialakult helyzet miatt, nagyon ritkán találkozunk. Az augusztus 20-ai hosszú hévégén a legnagyobb örömünkre viszont itthon voltak. A legidősebb, Bogica már 13 éves nagylány, igazi kamasz, a kisebbek nyolcévesek, velük még lehet játszani, Dávidka például kifejezetten csak velem szeret tollasozni. A legkisebb kétéves, ő most a kis kedvenc. Az előző nyarakat mindig nálunk töltötték, nagyon szeretik dédit, mert édesanyám kényezteti őket, kívánságuk szerint készít nekik finomságokat.
– Az eltelt évek alatt rengeteg helyen megfordult, számos emberrel találkozott. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Szeretem az embereket jobban megismerni, mielőtt bárkit is közel engednék magamhoz. Bár barátkozó típus vagyok, óvatos is, mivel nem tartom magam a legjobb emberismerőnek, volt már, hogy melléfogtam. Az ilyen esetekben megpróbálom elkerülni az illetővel való találkozást.
– Vannak barátai?
– Sok ismerősöm van, de barát annál kevesebb. A legjobb barátnőim a testvéreim, és a kolléganőim közül vannak páran, akikkel jóban vagyunk. Nagyszerű tanfolyamokon szoktunk együtt részt venni, olyanokon, ahol a képzések mellett kulturális programok is vannak. A jó társaság sem elhanyagolható, esténként feltöltenek a tartalmas beszélgetések, legyen az szakmai, vagy kötetlen. Emellett nagyon szeretek utazni, több mint húsz országban jártam már, s mindegyikben láttam különösen szépet, vonzót, ami miatt máskor is visszatérnék még oda. Ha tehetném, világkörüli útra is elmennék, s legelőször a spanyolországi El camino zarándokutat járnám végig.
– Hogy ne unatkozzon, a társadalmi munkából is kiveszi a részét: az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökségi tagja. Milyen szerepet vállal a szövetség munkájában?
– Több mint tíz éve vagyok az UMDSZ elnökségi tagja, az oktatási és a kulturális kérdésekkel foglalkozom, gyakran kikérik a véleményem, ha ezzel kapcsolatban születnek döntések. Most, amikor választások előtt állunk, picit én is belepillantok a politikába, amit egyébként nem szoktam. Én teljes mértékben a magyar-magyar összefogás pártján állok, és úgy vélem, most egyes emberek önös érdeki is háttérbe kellene hogy szoruljanak. Reméljük, hogy így alakul, és elégedettek leszünk két hónap elteltével is.
Hegedűs Csilla
