A Wikipédián fellelhető adatok szerint Közép- és Kelet-Európa minden országában csökken a népesség. A legdrasztikusabban a balti államok lakossága fogy, de kritikus a helyzet Bulgáriában is, ahonnan a XXI. században közel egymillió lélek tűnt el.
Az ENSZ előrejelzése szerint a jelenleg közel 740 milliós Európában 2050-ben már csak 707 millióan fognak élni.
Ukrajna hasonló utat jár be. Sőt, az előrejelzések szerint a csökkenés még látványosabbnak ígérkezik. A világszervezet azt prognosztizálja, hogy az országnak 2050-ben 36 milliónál alig valamivel több polgára lesz.
1990-ben még 51,5 millióan voltunk. Jelenleg 42,4 millióan vagyunk.
Még lehangolóbb a kép, ha figyelembe vesszük, hogy a kimutatásban szereplő, ám valójában huzamosabb ideje külföldön tartózkodó vendégmunkások többmilliós hada aligha tér vissza. Sokkal valószínűbb, hogy százezrek, milliók követik a nyugatra menekülőket.
Úgy tűnik, a riasztó adatok a hatalom gyakorlóit nem keserítik el. Amiatt még csak-csak pironkodnak, hogy kétmilliónyian az agresszor Oroszországban keresik a kenyerüket, a nyugaton gürcölőket viszont, ha kellene, még bátorítanák is, hisz a hazaguruló eurómilliárdok az állam legbiztosabb bevételét jelentik.
Csakhogy ez a tendencia számos veszélyt rejt magában. A gazdaság fejlődése elképzelhetetlen jól képzett szakemberek nélkül. Ám ezeket a honi cégek nem tudják megfizetni. Már most ott tartunk, hogy közel-távol nem találni egy valamirevaló víz- vagy villanyszerelőt, kőművest. Eljutottunk odáig, hogy a kontár is csak dollárért vesz szerszámot a kezébe.
S ugyanez a hanyatlás tetten érhető minden téren, az élet valamennyi szintjén és szegletében. Nincs róla tudomásom, hogy van-e állami terv, stratégia, egyáltalán akarat a megoldásra. Egyetlen – eleve elvetélt – próbálkozást tapasztalok, a kisebbségek beolvasztására tett előkészületet. Csendesen jelzem, ez nem célravezető. Egyrészt így is része vagyunk az össznépességnek. Másrészt – sajnos – mi sem leszünk többen…
