Közvetlen, beszédes, hiszen már gyermekkorában eldöntötte, lelkész szeretne lenni. Lelkipásztori tevékenységében megtalálta önmagát. Gyermekeit a hit szellemében neveli feleségével. A gazdálkodás is közel áll hozzá, hobbiként nyulakat tenyészt. A felhőtlen kikapcsolódást a magyar tenger, vagyis a Balaton jelenti az egész családnak. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Molnár Zsolt, a Verbőci Református Egyházközség lelkipásztora.
– Amikor megkérdezünk egy kisfiút, hogy mi leszel, ha nagy leszel, általában olyan válaszok jönnek, mint űrhajós, pilóta, focista. Önben mikor fogalmazódott meg, hogy a lelkészi hivatást választja?
– Mezőgazdasághoz közel álló családban nevelkedtem, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy valami oknál fogva ne ebbe az irányba induljak el. Aztán a gyülekezetünk lelkipásztora a ’90-es évek elején azt mondta, nyílik egy református gimnázium, és aki lelkész szeretne lenni, annak legelőbb ezt az iskolát kell elvégeznie. Én sikeresen felvételiztem, és a tanulmányaim alatt megfogadtam, ha sikerül befejeznem ezt a nehéz iskolát, pap leszek. A gimnáziumban megismertem a Megváltót. Akkoriban hunyt el nagymamám, és olyasmik jutottak eszembe, hogy mi lett volna, ha én halok meg, hogy folytatódik minden stb. Ekkor nagyon személyessé vált az evangélium, Isten megszabadított a halálfélelemtől, a bizonytalanságtól. Ez olyan jólesett, hogy arra gondoltam, a „szabadítást” tovább kell adni minél több embernek. Örülök annak, hogy immár 17 esztendeje az Urat szolgálom hivatalosan és elhívottan.
– Verbőcön szolgál, de nem ottani lakos…
– Valóban nem, beregújfalui vagyok, sokszor, sokan mondják is, hogy ezt le se tagadhatom a tájszólásom miatt. Amikor befejeztem a teológiát, a Beregi Egyházmegyébe kerültem Kopasz Gyula akkori esperes mellé segédlelkésznek. Mezőgecsén, Nagybaktán és Tiszacsomán szolgáltam. Sokat tanultam az egy év alatt, nagyon jó közösségbe kerültem. Egy mezőgecsei hölgy Verbőcre ment férjhez, s egy temetésen, ahol én is részt vettem, a férjével megkérdezték, volna-e kedvem Verbőcre menni, mert a gyülekezet már sok éve lelkészt keres. Mondtam, az nem úgy működik, hogy gondolok egyet, és oda megyek, ahová akarok. 2002 óta szolgálok a verbőci gyülekezetben.
– Egy lelkész életében fontos-e a pontosság?
– Persze. Amikor Isten teremtette a világot, mindent szépen sorjában teremtett. Én is igyekszem pontosnak lenni, segédlelkész koromban a felügyelőlelkészem arra tanított, hogy a pontosság a királyok erénye, mi a hatalmas királynak a követségébe járunk, ezért ha semmi nem jön közbe, inkább igyekszem mindenhol hamarabb ott lenni.
– Halogatni sem szokott?
– Nem. Már gyermekkoromban megtanultam édesapámtól, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Ami belefér egy napba, azt igyekszem ZIP fájlba tömöríteni.
– Nagyon sok emberrel találkozik. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Csak abban bízom meg, akiben lehet. Hála Istennek sok barátom van, akikben maximálisan meg tudok bízni.
– Úgy tartja a mondás: gazdag ember az, akinek sok barátja van…
– Vannak barátaink a gyülekezetből, és a kollégáink között is. Szívesen veszem körül magam az enyémhez hasonló elveket vallókkal. Ők amolyan lelki barátok, akik nagyon sokat segítettek akkor, amikor elveszítettem a szüleimet. Emellett sok mezőgazdásszal tartok kapcsolatot, sokszor kérek tanácsot.
– Eszerint gazdálkodik.
– Mint már említettem, olyan családban nevelkedtem, ahol télen-nyáron tevékeny munka zajlott, tulajdonképpen ebből éltünk. Amikor 2009-ben édesapám 53 évesen hirtelen meghalt, egyértelmű volt számomra, hogy azt, amit örökül hagyott, tovább kell vinni. Isten egy olyan gyülekezetbe helyezett ki, ahol az emberek zöme a földből él. Sokszor nem a házban, hanem a fóliasátrakban találkozunk, és figyeljük a növények, gyümölcsök fejlődését. Amikor látjuk a termést, az nagyon jó érzés, ebben is ott van Istennek a csodája. Például elvetünk egy magot csontszáraz földbe, az mégis kibújik, szárba szökken. Isten tehát valóban gondoskodik a teremtményeiről, akkor küld esőt, amikor kell. Szívesen ülök biciklire, de akár szekérre is, elmegyek a mezőre, és örömmel tölt el, a szárba szökkenő kukorica, a búza.
– Mondana néhány szót a családjáról?
– A feleségem is beregújfalui, akit gyerekkorom óta ismerek, a testvérem osztálytársa volt. A baráti és az érdeklődési körünk is egy, nem volt kérdés, hogy mi összetartozunk. Négy csodálatos gyermekkel ajándékozott meg engem. Három fiunk és egy kislányunk született. A fiúk Sárospatakon tanulnak, Zsolti már elsőéves teológus, Gedeon tizenegyedikes gimnazista, Péter pedig nyolcadikos, Dorka lányunk hároméves. Azt mondják, az apja természetét örökölte, mert igencsak határozott leányka.
– Hamar kiengedték a fiúkat a családi fészekből…
– Igen, mert nagyon jó oktatást szerettünk volna biztosítani számukra. A feleségem is Sárospatakon a teológián végezte el a hitoktatói szakot, és mindig nagy vágyunk volt, hogy a fiaink azt a légkört, azt a szellemiséget és azt a lelkületet, ami Sárospatakon a református intézményeket jellemzi, magukba szívják, és továbbadják.
– Nincs aggodalom a szívükben, hogy távol vannak tőlük?
– Az intézmény igazgatója megígérte, hogy a kollégiumban egy szobába helyezi el őket. Így együtt vannak, vigyáznak egymásra. Persze hiányoznak, de mivel van internet, telefon, skype stb., ezeknek köszönhetően szinte állandó kapcsolatban vagyunk, s ma már a távolság sem áthidalhatatlan, mint ezelőtt ötven évvel. Amúgy meg minden hétvégén hazajönnek, az a köztes pár nap pedig olyan hamar eltelik, hogy szinte észre sem vesszük.
– Gondolom, a nyári szünidőt itthon töltik, s három hónapig együtt lesz a család.
– Természetesen hazajönnek, a fiúk az első számú segítségünk nyáron a gyülekezeti munkában: a táborokban előadásokat tartanak, felügyelik a kisebbeket, csoportfoglalkozásokat vezetnek. Emellett a házimunkából is kiveszik a részüket, s ami fontos, azt jó szívvel teszik.
– Ha akad szabad ideje, azt mivel tölti? Van hobbija?
– Általában elfoglalom magam, de amit hobbinak neveznék, az a nyúltenyésztés: szürke és fehér óriásnyulakat tenyésztek, ezeknek az állatoknak a gondozása, tisztán tartása számomra kikapcsolódás.
– Itt a nyár. Hogy telik majd?
– Nekünk a nyár az aratás ünnepe. Amikor pedig learatunk, a Balaton partján pihenünk néhány napot. Ez számunkra a legboldogabb időtöltés.
Hegedűs Csilla
