A NATO, történetében először, hivatalos himnusszal egészítette ki intézményes jelképeit.
Az észak-atlanti szövetség tájékoztatása szerint a himnusz már 1989-ben, a NATO megalapításának 40. évfordulója alkalmából megszületett, de akkor nem hoztak döntést a bevezetéséről, és évtizedekre félretették.
A zeneművet André Reichling kapitány, a luxemburgi hadsereg zenekarának karmestere írta, és megkomponálása óta már számos NATO-eseményen eljátszották, legutóbb a tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, 2017 májusában. A NATO-tagországok atlanti szövetséghez akkreditált nagyköveteinek tanácsa (Észak-atlanti Tanács) által jóváhagyott himnusz nem tartalmaz dalszöveget. A másfél perces műben összesen húsz hangszer szólal meg, fuvolák, oboák, klarinétok, szaxofonok, trombiták, kürtök, harsonák, tuba és dobok.
A NATO első hivatalos himnuszának kottája a szövetség internetes oldalán is meghallgatható.
A tájékoztatás szerint nem ez az első a bemutatott zeneművek közül, amelyet a szövetség himnuszául ajánlottak. Valamennyi próbálkozás közül a legsikeresebbnek és legtöbbet játszott dallamnak végezetül Reichling kapitány mintegy harminc éve játszott kompozíciója bizonyult, amely az év elejétől érvényes hivatalos himnusz lett – közölte a katonai szövetség.
A ma már 29 tagú NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália. Magyarország – Csehország és Lengyelország mellett – 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz. Montenegró tavalyi felvételét követően a csatlakozásra váró államok között van Grúzia és Ukrajna. Macedónia a Görögországgal folytatott névvitája miatt ez idáig nem kapott meghívást a szövetségbe.