Az egyik lapul a föld felszínén, míg a másik karjait nyújtja a Nap felé. Az egyik ezernyi magvat érlel, a másik csak egyetlent. Az egyik itt született Európa Kárpát-medencének nevezett szegletében, a másik bizonyos Lucullus nevezetű nagyevő rómainak köszönhetően lelt itt hazára. Ugyanakkor van bennük közös is. Mindkettejüket jellemzi a ying és a yang, a férfi és a nő, lágyság és macsós keménység. A „mellkasrobbantó” 60 fokos párlat brutális, ámde lélekmelegítő ereje és a piték kellemes lágysága. Vagyis eper és cseresznye – melyek nélkül Ugocsában nem lenne teljes az élet.
A helyi művészeti iskola növendékei, az Arany Alkony Nyugdíjasklub, illetve más fellépők előtt a meghívott vendégek léptek színpadra és köszöntötték a jelenlévőket. Nevetlenfalu polgármestere háláját fejezte ki mindazoknak, akik segítettek a rendezvény megszervezésében. Oroszi József megjegyezte: nagy öröm számunkra, hogy már 2006 óta megrendezhetjük ezt a fesztivált. Örvendetes, hogy Nevetlenfalu öt testvértelepülése közül többen is ellátogattak ma hozzánk. A polgármester munkáját a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatás Hivatal képviseletében Igor Vantyuh köszönte meg egy oklevéllel.
Ruszlana Naturkacs, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal nevében Máté Jánosnak, a Tiszahát Ökológiája és Kulturális Tradíciói Civil Szervezet vezetőjének és Kosztya Margitnak, a Nyugdíjasklub elnökének adott át elismerő oklevelet a társadalmi és kulturális életben való kiemelkedő tevékenységükért.
– A fesztiválunk az idén hivatalosan is cseresznye- és eperfesztivál lett. Meghívtuk az aklihegyi, nevetlenfalui és szőlősgyulai iskolát, akik egymással vetélkednek a lekvárfőző verseny során – magyarázza Máté János. – Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen eseményekbe is bevonjuk az oktatási intézményeket. A jövőben ezt bővíteni szeretnénk, és a cél egy tiszaháti összejövetel.
Az autentikus sátoroknál a másik kitüntetett, Kosztya Margit épp a horgolt terítőket aggatja fel.
– A nyugdíjas klubban négyen kézimunkázunk, most az ők és más falubeliek munkáit mutatjuk be. A borfesztiválon mindent eladtunk, így már csak ez a néhány darab maradt, amit kiállításra szánunk – jegyzi meg a vezető.
Eközben a szomszédos sátorban a Törökszentmiklósról érkezett vendégek már bekapcsolódtak a lekvárfőzésbe. Az üst mellől Balla Imre, a Pro Bibliotheca Alapítvány elnöke a saját sátrukba invitál, ahol a könyvbemutató mellett arcfestéssel és játékszigettel is készültek a kicsiknek.
– Testvértelepülésünkkel rendszeresen látogatjuk egymás rendezvényeit. Nagyon jól érezzük most itt magunkat. Dicséretes ennek az öt-hat településnek az összetartozása – emelte ki Balla Imre.
Az iskolák kis „vendéglői” otthonosan berendezve várta a látogatókat. A Nevetlenfalui Középiskola udvara előtt Bakacs Jolán igazgatónő joggal büszkélkedik a tanulók által készített kézműves termékekkel, valamint a kollektíva finom süteményeivel és ízletes töltött káposztájával.
Ez a rendezvény egy munkával töltött időszaknak a zárása is egyben. A vidék gazdái évtizedek óta termesztik itt ezt a két gyümölcsöt (is).
A cseresznye- és eperfesztivál társszervezője a Pro Cultura Ugocsa Jótékonysági Alapítvány. A nemrég alakult szervezetről és tevékenységükről Rezes Szabolcs mesélt a Kárpáti Igaz szónak.
– A lekvárfőzős versenyhez mi biztosítottuk az alapanyagot, a helyi termelőktől felvásárolva azt. Az itt készült termékek egy része a látogatók megvendégelésére szolgál, ami pedig marad, azt az iskolák viszik haza. Idén alapítványunk támogatást nyert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A magyar kultúráért és oktatásért nevű pályázatán. A mostani rendezvény mellett még kettőt szeretnénk megszervezni. Össze akarunk még hozni egy halászléfőző versennyel egybekötött fesztivált Tiszapéterfalván, illetve egy aranyősz-bált Szőlősgyulán.
Matúz István, Simon Rita