Aki használt már GPS-készüléket, vagy az okostelefonjára letöltött navigációs alkalmazást, az tudja, ha valamilyen oknál fogva letérünk az célhoz vezető útvonalról, akkor az eszköz, vagy szoftver új útvonalat tervez nekünk. Ez a káosz és a folyamatos újratervezés jellemezte a 2020-as évet, amelynek végét már jó párszor kívántuk az esztendő folyamán.
Pedig milyen jól indult az év. Akkor még a tervezettnek megfelelően, méltó módon tudtuk megünnepelni a Kárpáti Igaz Szó fennállásának centenáriumát. Pedig tőlünk több ezer kilométerre ekkor már javában tombolt a járvány. Kína napra pontosan egy évvel ezelőtt 2019. december 31-én értesítette az Egészségügyi Világszervezetet egy ismeretlen eredetű tüdőgyulladás-járvány kitöréséről a 11 milliós Vuhangban. A fertőzés elterjedt az egész világban, így Ukrajnát és Kárpátalját is elérte. Ami januárban és februárban csak a tévé képernyőin keresztül riogatott, ránk is lesújtott. Március végén regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést Kárpátalján. Április első napjaiban a megyében elhunyt az első fertőzött. Egymást követték a szigorító intézkedések, bezártak iskolák, óvodák. A szülőkre komoly terhet rótt a távoktatás. Ekkor még sokan szkeptikusan kezelték a járványt, sajnos a kormány lépései sem voltak mindig egyértelműek és következetesek. Talán ezért is kételkedtek sokan a vírus létezésében, súlyosságában. Az év második felére elfogytak a szkeptikusok, mert sokunk ismerőse, rokona közeli is elkapta, voltak, akik elvesztették szerettüket.
Mostanra sikerült kifejleszteni a koronavírus elleni vakcinát, vannak országok, ahol már megkezdték a veszélyeztetett csoportok beoltását. Az oltószer bizakodásra adhat okot, ugyanakkor kijelenthető, a világ soha nem lesz olyan, mint a koronavírus megjelenése előtt. Viszont megtanultuk, hogy nem lehet előre tervezni, rávilágított arra, hogy meg kell állnunk, újra kell értékelnünk életvitelünket.
A koronavírus mellett szélmalomharcokból is kijutott a kárpátaljai magyar közösségnek. Az év elején még úgy tűnt, hogy idén végre sikerül rendezni a Budapest és Kijev között elhidegült viszonyt. Erre több próbálkozást is tett a két ország külügyminisztere, még egy Orbán–Zelenszkij találkozót is belengettek, ami végül csak terv maradt. 2020-ban legalább egy tucatszor ült egy asztalhoz, többek között Kárpátalján is Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Ahogy azt a két fél többször is hangoztatta, kapcsolatuk egyre inkább barátivá vált, ám a problémák megoldásában nem kerültek közelebb egymáshoz. Sőt, az október végi helyhatósági választások után az ukrán-magyar kapcsolatok soha nem látott mélységbe süllyedtek. Ráadásul az utóbbi hetekben eddig nem tapasztalt atrocitások, vegzálások értek bennünket. Fenyegetésekkel, házkutatásokkal, a magyar himnusz eléneklése miatti büntetőeljárással terhelt hetek vannak mögöttünk.
Bármennyire is szeretném, nehéz pozitívumokról beszélni. Az előjelekből ítélve, amikor január 1-én felkelünk, nem változik meg minden egy csapásra, az új esztendő sem ígérkezik békésebbnek, reményteljesebbnek. Kemény, embert próbáló évet hagyunk magunk mögött. 2020-ban a feje tetejére állt az életünk, fájdalmas veszteségeket kellett elkönyvelnünk, olyan kihívásokkal kellett szembenéznünk, melyekre nem voltunk felkészülve. Ugyanakkor a Jóisten mindig csak annyi terhet ró ránk, amennyit el tudunk viselni, és erőt is ad a megoldásokhoz.
