Mi a hosszú, boldog házasság titka? – kérdezik gyakran, s ismerve a válási statisztikát, úgy érzem, egyre kevesebben lelnek e titok nyitjára. Hogy mégis van rá megoldás, mi sem bizonyítja jobban, mint az az örömökben és bánatban, egymást segítve, együtt eltöltött 54 esztendő, ami Bakacs Győzőnek és Valériának jutott osztályrészül.
Több mint fél évszázad együtt, nem kevés. Bár sok – sok boldog pillanatban volt részük az együtt töltött évek során, sajnos a bánat sem kerülte el a házuk táját.
Bakacs Győző, 1937-ben, Kistécsőn (Románia) született, az édesapja révén került a családjuk Bustyaházára, ott kapott munkát az erdőkincstárnál. Nagycsaládból származik, nyolcan voltak testvérek, a legkisebb még gyermekkorában meghalt tüdőgyulladásban, így heten maradtak. A gyermekkora a nehéz történelmi eseményekkel átszőtt évekre esett, hamar megtanulta, hogy alkalmazkodni kell a körülményekhez, s örülni a kevésnek is. Técsőn járt iskolába.
Bustyaházáról biciklivel, és elég gyakran, gyalog ment az iskoláig, ahova így jókora késéssel jutott el, ezt viszont nem igazán bánta, mert a tanulás nem tartozott a kedvenc foglalatosságai közé. A hetedik osztályt már Bustyaházán fejezte be aztán dolgozni kellett mennie.
1956-ban elvitték katonának. A Kuril-szigeteken szolgált, ahova a „haza védőiként” vitték a fiatalokat, ám az odautaztatásuk marhavagonokban történt, alig jobb körülmények között, mint amikor a lágerbe szállították az embereket.
Leszerelése után Técsőn vállalt munkát, s leendő párjával is itt ismerkedett meg. A vasárnap délutánt a fiatalok korzózással töltötték. A város főutcáján sétálgattak, beszélgettek, majd este a klubban rendezett bálban mulattak. Ott találkozott először a két fiatal, Győző és Valéria pillantása.
– Azt hiszem, rögtön megtetszettünk egymásnak – mondja Vali néni. A bál után hazakísért, majd fél év udvarlás után úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.
– Akkor már 27 éves voltam, magányosnak éreztem magam, vágytam saját család után – vallja Győző bácsi.
Esküvő után a fiatalok élték az átlagos emberek, szokásos életét. Nem voltak nagyratörő terveik, mindketten dolgoztak, s igyekeztek a semmiből is valamit csinálni. Lassan felépült a családi házuk, született két gyerekük. Mindent megbeszéltek egymással, s bár Vali néni szerint a nadrágot a mai napig a férje viseli, döntéseiket mindig közösen hozták.
Az életük haladt a megszokott kerékvágásban, amikor a sors hatalmas megpróbáltatást mért a Bakacs családra. Közlekedési balesetben elveszítették tizennyolc éves lányukat. Úgy érezték, nincs tovább, s mégis meg kellett tanulni elfogadni az elfogadhatatlant, s élni tovább azzal a soha nem múló fájdalommal és űrrel a szívben, mert az élet ment tovább.
– Mi hát a hosszú házasság titka?
– Együtt élni, nem egymás mellett, erősnek lenni ott, ahol a társ gyengébbnek bizonyul, odafigyelni egymásra, s nem csak meghallgatni, de hallani is a másikat. Sok minden máshogy történik az életben, mint ahogyan szeretnénk – vallja Vali néni. – Azt sem tudhatjuk, mi miért következik be, de az adott körülményekből mindig a lehető legjobbat kell kihozni, nem érdemes légvárakat építeni. Egy házasságban – bár lehet, hogy banálisan hangzik – nagyon fontos, hogy ne múljon el a nap haraggal. S hogy ez működik, mi sem bizonyítja jobban, mint az együtt eltöltött több mint fél évszázad.
Bökényi Magdolna
