Szakmája elhivatott művelője. Jóindulatú, pozitív kisugárzású, optimista ember, aki a gyógyítást és az oktatást egyformán fontos feladatának tekinti. Emellett tankönyveket ír, előadásokat tart, egyszerűen élvezi, amit csinál. Szereti az embereket. Vallja, ha örülünk annak, amink van, ezzel esélyt teremtünk arra, hogy megkapjuk, amit szeretnénk. Soha nem cserélné le szülőföldjét más országra, itt érzi magát boldognak…
A KISZó Kulcslyuk rovatának vendége Riskó Sándor kardiológus, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács orvosi szekciójának vezetője, a Magyar Kardiológiai Társaság kárpátaljai csoportjának vezetője.
– Hogyan kanyarodott az élete a gyógyítás felé?
– Bármilyen hihetetlen, először mérnök szerettem volna lenni. Aktívan sportoltam, asztali teniszeztem, 1969-ben megnyertem a köztársasági iskolás bajnokságot, 1977-ben sportmesteri címet szereztem és többszörös kárpátaljai bajnok voltam. És mivel emiatt kevés időm jutott a tanulásra, az iskolában a reál tantárgyak vonzottak, amelyekhez logikus gondolkodásra volt szükség, és nem magolásra. De István bátyám, aki orvosnak készült, és édesanyám rábeszélt, hogy felvételizzek én is az orvosi karra. Tehát nem az én döntésem volt. Ám azóta is hálás vagyok nekik érte, mert soha nem bántam meg a választásomat, élvezem, amit csinálok. Ettől kapok pozitív életösztönzést.
– Ezek szerint nem egykeként nőtt fel?
– Négyen vagyunk testvérek. Béla 71 éves és biológus, István 67 éves és orvos, László 59 éves vállalkozó. A szüleim egy kislányra is vágytak, de a negyedik fiú után lemondtak róla.
– Hogyan alakult a sorsa az egyetem után?
– Az 1. számú középiskola elvégzése után az UNE orvosi karán szereztem diplomát. A pályafutásomat Beregszászban kezdtem röntgenológusként. Később Ungvárra kerültem, akkor a fiziológia iránt érdeklődtem. Majd Fatula Mihály elismert professzornak köszönhetően a kardiológia felé vettem az irányt. Ő volt az első az egykori Szovjetunióban, aki elkezdte vizsgálni a só szerepét a hipertónia kialakulásában. Én folytattam a kutatásait, majd 1991-ben Moszkvában a Patrice Lumumbáról elnevezett egyetemen megvédtem kandidátusi disszertációmat, témáim a sófüggő hipertónia kialakulása volt. 1983-tól az Ungvári Városi Kórház kardiológusaként tevékenykedem, s mellette az egyetemen tanítok.
– Orvosként mi a „vesszőparipája”?
– Az egészséges, dohányzásmentes életmód propagálása, a sófogyasztás csökkentése. Ezek véleményem szerint főszerepet játszanak a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a miattuk bekövetkező korai szívhalál kialakulásában. A mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, a stressz és a környezeti ártalmak együttesen a legnagyobb ellenségeink. Ezek okozzák az úgynevezett metabolikus szindrómát, azaz az elhízást, ami a húgysav, a koleszterin, a cukorszint, a vérnyomás emelkedéséhez vezet, továbbá a korai érfalmeszesedést, ami a szívinfarktus és az agyvérzés alapja.
– Mi a megoldás?
– Csakis a prevenció. A kockázati tényezők kiszűrésével jóval olcsóbb lenne a megelőzés, mint a későbbi kezelés. Mert egészségesen élni nem olcsó, de hosszútávon kifizetődő. Ám ahhoz, hogy ezt belássa a lakosság, mentalitásbeli váltásra lenne szükség. Ösztönzésre és kényszerítő intézkedésekre.
– Mit tart előbbrevalónak: a tanítást vagy a gyógyítást?
– Nálam a kettő kiegészíti egymást. Igyekszem jó kapcsolatot ápolni a diákjaimmal. Először arra fektettem hangsúlyt, hogy jó orvos váljék belőlem, mert nem lehet olyasmit tanítani, amit jómagad nem sajátítottál el. Esetemben hasznos, hogy klinikai tanszék munkatársa lévén azt tanítom, amit csinálok, azonnal meg tudom osztani a tapasztalataimat. A diákok miatt folyamatosan tanulnom kell, ami viszont a páciensek javára válik…
– Előadások, konferenciák végett rengeteget utazik az anyaországba. Pihenésképpen is ellátogat külföldre?
– Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a pihenés is. Ha csak dolgozunk és nem pihenünk, az káros, ahogyan az is, ha nem dolgozik valaki. A pihenés viszont akkor jó, ha aktív. A feleségem imád világot látni, ezért amikor csak tehetjük, ellátogatunk valahová. Legmesszebb a Dominikai Köztársaságban, Thaiföldön és Szingapúrban turistáskodtunk. Utóbbi életvitele, gazdagsága miatt számos államnak jó például szolgálhatna. Most májusban Hollandiában jártunk, mert a kisebbik fiunk a budapesti Corvinus Egyetem után ott tanult mesterfokozaton, ő szervezte meg a kirándulásunkat.
– Mikor alapított családot?
– 1979-ben nősültem. Én már végzős, Olga még aktív orvostanhallgató volt az egyetemen. A szakma, az egyforma életfelfogás hozott össze bennünket. Először körzeti orvosként dolgozott, majd inkább vállalkozásba kezdett. Két fiunk született, István jogász, közgazdász, Ungváron magánvállalkozóként sportétkeztetéssel foglalkozik, Gyuri marketológus Budapesten egy angol cégnél. Mindketten öt nyelvet beszélnek. A nevelésükben rengeteget köszönhetünk az anyósomnak, Editkének, aki mindenben támogatott bennünket, s 86 évesen is aktív, süt, főz nekűnk. Ritka jó anyósom van, akivel képzelje, egy napon, március 15-én születtünk.
– Unoka?
– István révén van egy négyéves lány unokánk, Nikolka. Máris három nyelvet tud, a szüleivel ukránul, velünk, nagyszülőkkel magyarul beszél, és emellett angolt tanul.
– Miből merít energiát?
– A családomból és a sportból, heti három-négy alkalommal asztaliteniszezem.
– Van kedvenc életfilozófiája, mondása?
– Több is. Például, ha örülsz annak, amid van, esélyed van arra, hogy megkapd, amit szeretnél. Optimistának kell lenni, nem realistának. Mindig úgy viselkedj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled is bánjanak.
– Melyik emberi tulajdonságot tolerálja nehezen?
– A becstelenséget.
– Haragtartó?
– Nem, ma már eljutottam arra a szintre, hogy nem tudnak megbántani. Ez genetikai adottság, semmi rosszra nem emlékszem. Az agyam szelektál, csak a jót őrzi meg.
– Most éppen milyen tervek foglalkoztatják?
– Szabadságom után készülök az új tanévre. Szeptember elején előadást tartok a KMEDT éves konferenciáján, majd egy hétre rá tartjuk az egyetemi 40 éves találkozónkat, aminek én vagyok a szervezője. Szóval mindig van tennivaló.
Magyar Tímea
