2017 végén Moszkvában, az Orosz Tudományos Akadémia egyik kutatóintézetének gondozásában napvilágot látott Zseliczky Béla történész legújabb könyve. A történettudomány doktorának 648 oldalnyi vaskos kötete a Legújabb korok Magyarországa Politikatörténeti tanulmányok, 1944–1994 címmel jelent meg.
A kárpátaljai születésű, de már évek óta Moszkvában alkotó szerző mindenekelőtt a múlt század végén Budapesten kiadott munkája a Kárpátalja a cseh és szovjet politika érdekterében, 1920–1945 c. könyve révén vált ismertté. A múlt esztendő termékenynek bizonyult a történész számára, aki munkatársaival egyetemben aktív szerepet vállalt egy Moszkvában most kiadott dokumentumgyűjtemény előkészítésében, amely a Kárpátaljával szomszédos felvidéki magyarság sorsának alakulását követi nyomon az 1944–1951-es években. A dokumentumkötet anyagát orosz levéltári források képezik, beavatott történészek állították össze, kommentálták.
A történész Magyarország politikai történetét feltáró legújabb tanulmánykötetének hátlapján a kiadó, mellékelve a szerző portréját, az alábbi sorokkal ajánlja a kiadványt a probléma iránt érdeklődő orosz nyelvű olvasóközönségének:
„A könyv szerzője, Zseliczky Béla, a történelemtudomány doktora 1964-ben végezte el az Ungvári Állami Egyetemet. 1970-től az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének munkatársa. Magyarország történelmének kutatásával diákkora óta foglalkozik. Nevéhez egész sor XIX. és XX. Század eszményeit feldolgozó alkotás fűződik, közöttük szerzői és kollektív monográfiák. A szerzőt Magyarország újkori és legújabbkori történetének, valamint több közép- és délkelet-európai ország kultúrájának szakavatott ismerője és kutatójaként tartják számon.
Új munkája révén az olvasó lehetőséget kap arra, hogy reális elképzelést szerezzen azokról a bonyolult és ellenmondásokkal teli folyamatokról, amelyek az 1944–1994-es években zajlottak le Magyarországon, amelyek a korábbi történeti irodalomban nem nyertek objektív megvilágítást. A szerző gazdag tényanyagra és levéltári forrásokra támaszkodva, szakirodalom felhasználásával elemzi a magyar politikatörténet kulcsfontosságú eseményeit, kezdve a második világháború befejező szakaszától a mai demokratikus többpártrendszer kialakulásáig. A könyv – szerzői megvilágításban – ad reális elemzést a politikai folyamatokról, rezsimek és rendszerek változásairól, jellemzést tartalmaz az ország alapvető vezéregyéniségeiről. Bemutatásra került benne Magyarország korszakváltó politikai átmeneteinek folyamata, a népi demokrácia és a kommunista diktatúra, az 1956. évi forradalmi robbanás spontán jellege, majd pedig – a forradalom eltiprását követően – a Moszkva és Budapest közötti viszony alakulása, és egy újabb próbálkozás a szocialista kísérlet folytatására a 60-80-as években, az ellenzéki erők kibontakozása és a válságjelenségek bemutatása az ország életében, amelyek elvezettek a „reálszocializmus” rendszerének felszámolásához. Külön említést érdemel azon kérdések elemzése, amelyek Magyarország békés történelmi fordulatát tükrözik a szuverenitás és a reális többpárti parlamenti rendszer irányába az 1989–1990-es években az új demokratikus értékrendszer meghonosítása érdekében.
A tanulmánykötetet a korszak két vezető egyéniségének, Nagy Imrének és Kárár Jánosnak, politikai portréja zárja.”
