Tehetséggondozásból jeles

A Momentum Doctorandus megkapta a Bonis Bona – Kiváló tehetséggondozó szervezet díját. A tízéves szervezet tekintélyes múlttal rendelkezik a tehetséggondozás terén, ezért méltán büszkék az elismerésre. A díjat Budapesten Fazekas Andrea, a szervezet elnöke vette át.

Simon Rita

A Momentum Doctorandus, amikor tíz évvel ezelőtt megalakult, azt a célt tűzte maga elé, hogy összefogja és segítse a kárpátaljai magyar doktoranduszokat a tudományos életbe történő integrációjukban – jegyzi meg Fazekas Andrea elnök. – Ám a szervezet tagjai elég hamar felismerték, hogy fontos az utánpótlás, ezért nagy hangsúlyt fektettek a tudománynépszerűsítésre, illetve a tehetséggondozásra. Immár széles rétegét szólítjuk meg a kárpátaljai magyar fiataloknak, a középiskolától kezdve az alap- és mesterfokozatú tanulmányaikat végzőkön, illetve PhD-hallgatókon át a doktorjelöltekig.

Az érdekképviselet mellett a jövőben doktori pályát választók tudományos előrehaladását is igyekszünk segíteni.

Az elmúlt években szervezetünk programjai között szerepelt többek között a kárpátaljai magyar középiskolások számára készített Felvételi Tájékoztató kiadvány szerkesztése és terjesztése, emellett egy sor tehetséggondozó programot is szerveztünk. Ilyenek voltak például a Természettudományokat népszerűsítő előadások. A kézzelfogható természettudomány elnevezésű projekt keretében 2012 és 2015 között nyári táborokban tartottak ismeretterjesztő előadássorozatot szervezetünk tagjai, amelyeken kárpátaljai magyar általános és középiskolás diákok vehettek részt.

A Professzionalizmussal a tehetségekért címen az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar intézetében szerveztünk előadást a még pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak, valamint a kutatói pályájuk kezdetén járó egyetemistáknak.

Az egyik legnagyobb tehetséggondozó programunk a Felvételi tájékoztató körút és az ehhez kapcsolódó tehetségmentor program.

A szervezetünk a 2016-os évben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) Tehetségmentor Programjának részeként, pilot jelleggel, a külhoni régiókban elsőként Kárpátalján indított tehetségmentor programot.

A MD és a HÖOK Hangolódj Rá! címmel mentor-mentorált találkozót is szervezett több ízben (2016, 2017, 2018) a beregszászi járási Makkosjánosiban.

A tehetségmentor program újításaként a felsőoktatásban már részt vevő hallgatók számára is mentornapot tartott szervezetünk Lendületben a tudomány címmel. Ezt szeretnénk még megismételni és hagyományt teremteni belőle. A Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) támogatásával pedig gazdaságismereti konferenciát hoztunk tető alá. Az Academic English képzést két ízben bonyolítottuk le: 2019-ben személyesen találkozhattak az előadókkal, ekkor a Bethlen Gábor Alap támogatásával tudtuk megvalósítani a rendezvényt, az idén pedig online a HÖOK Tehetségmentor Programjának keretében.

A közösségi médiában is aktívak vagyunk, sikerült ott is érvényesülnünk. Az idei V. Kárpátaljai Nyári Egyetemet is úgy próbáltuk megszervezni, hogy egyes előadások online is elérhetők legyenek. A rendezvények hibrid megoldása jónak tűnik, online bárki elérhet minket, de várjuk a személyes találkozókat is. Az idén Kárpátalján tervezzük még a jubileumi találkozónkat, ahol a szervezet egy évtizedes munkáját és az elismerést is megünnepelhetnénk kedves egykori és jelenlegi tagtársainkkal, együttműködő partnereinkkel és támogatóinkkal egyaránt.

Nagyon sok energiát fektettünk a munkába, szívünket-lelkünket beletettük, így most nagyon jólesik, hogy elismerték erőfeszítésünket. Folytatjuk a munkát, újabb lendülettel! Köszönjük az elismerést a Nemzeti Tehetség Programnak, és hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak a szervezet sikeréhez!

Az idén összesen 57 kiemelkedő munkát végző anyaországi és határon túli pedagógus, tehetségsegítő szakember, valamint hat települési önkormányzat számára adott át díjakat Novák Katalin, családokért felelős miniszter a Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért gálán.

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat kapott Dobsa Beáta, az Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program (MCC FIT) beregszászi régióvezetője.

A díj elnevezése a „Bonis bona discere”, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik.

Az elismerést öt kategóriában lehet elnyerni: Kiváló tehetséggondozó, Kiváló tehetségfejlesztő, Kiváló tehetségsegítő, Kiváló tehetséggondozó szervezet és Életműdíj.

Az első három kategóriában, amely 400 000 forint összegű díjazással jár, a díj odaítéléséhez nyílt pályázat keretében ajánlások szükségesek, melyeket egy-egy jelölt esetében két ajánló közösen készít el. Az ajánlók lehetnek intézményvezetők, kollégák, szülők és tanítványok is. A Kiváló tehetséggondozó szervezet és Életműdíj kategória 1 000 000 forint összegű díjazással jár.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó