A Kárpátaljai Megyei Fellebviteli Bíróság elutasította annak a 34 éves férfinak a szabadlábon való védekezést célzó kérelmét, aki október 2-án Palágykomorócon megölte tízéves nevelt lányát.
A grémium azzal motiválja döntését, hogy a gyanúsított különösen súlyos bűncselekményt követett el, így a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése érdekében elbújhat az előzetes nyomozás és a bíróság elől, befolyásolhatja a tanúkat stb.
Mint ismeretes, a férfi ittas állapotban sokadszorra veszekedett a feleségével, amit a nevelt lánya már nem bírt ki és azt mondta, hogy elköltözik az édesapjához. Ekkor fordult ellene a férfi, aki dühében először ököllel, majd az asztal lábával agyonverte a kiskorút.
A férfit másnap tartóztatták le, s szándékos emberölés vádjával, hatvan nap előzetes letartóztatásba helyezték. Tettéért tíz-tizenöt év fegyházbüntetést, de akár életfogytiglanit is kaphat.