Márton napjához számos népszokás, néphit kapcsolódik, melyek egyrészt Szent Márton és a ludak legendájához, másrészt az éves mezőgazdasági munkák, a szüret befejezéséhez kötődnek. Márton napjára általában kiforrt az új bor, a gazdák ekkor kóstolták meg először. Ez a jó szokás máig sem változott, a Beregszászi Szent Vencel Borrend például hosszú évek óta szervez Márton-napi rendezvényeket, melyeken a többféle módon elkészített lúd mellett megízlelhető az új bor is. Makkosjánosiban az ungvári főkonzulátus, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács, Makuk János vállalkozó, illetve Bíró Tibor, a Helikon Hotel tulajdonosának támogatásával rendeztek Márton-napi bormustrát és libalakomát.
Hegedűs Csilla (Makkosjánosi)
A rendezvényt Nagy László, a borrend nagymestere nyitotta meg. Elmondta, idén kicsit tovább kellett a tavaszra várni, de ennek ellenére a termés jó, a minőség is kiváló.
– Örvendetes, hogy családi borászataink technológiai fejlődése töretlen, s ennek köszönhetően olyan borokat tudunk előállítani, amelyek versenyképesek szerte a Kárpát-medencében. Ezért abban bízunk, hogy mindenki tetszését elnyerik az itt kínált borok – hangsúlyozta a nagymester.
S ez valóban így volt, mind az urak, mind a hölgyek kedvükre válogathattak, a száraz fehértől a testes vörösig minden megtalálható volt az asztalon, de ha még ez sem lett volna elég, Jakab Sándor főpohárnok és a borosgazdák az asztalokat körbejárva kínálták az általuk készített finomságokat. A vendégek akár a Makuk János által felajánlott, ajándékba kapott gravírozott borospoharakból is kóstolhatták az ízletes nedűket.
– A meghívón a következő rigmust olvashatjuk: „Ki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”. Nos, ma mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez a figyelmeztetés, jövendölés 2022-ben se következzen be – kezdte ünnepi köszöntőjét Bacskai József. – Számomra megtiszteltetés, hogy nemcsak főkonzulként, de a Szent Vencel Borrend tiszteletbeli tagjaként is jelen lehetek, s együtt vehetjük végig az elmúlt dolgos esztendő küzdelmeit, eredményeit, gondolkodhatunk el nagyszerű magyar hagyományainkon, közös történelmünkön, magyar kultúránk értékein. Bölcs elődeink meglátásain, azon az évszázadokon át, nemzedékekről nemzedékekre átadott szellemi örökségen, amely alapján jobban megérthetjük a mai dolgainkat, és tervezhetjük az értékteremtő jövőt – hangsúlyozta az ungvári főkonzulátus főkonzulja.
A diplomata néhány mondatban összefoglalta Tours-i Szent Márton püspök életét, személyének nagyszerűségét és az emléknapjához kapcsolódó magyar vonatkozású eseményeket, hagyományokat. Kitért az ukrán–magyar helyzetre is. Mint mondta,
Magyarország alapvető érdeke egy erős és virágzó, független, demokratikus, korrupciómentes Ukrajna, ám ugyanakkor kiemelkedően fontos, hogy az ukrán kormány biztosítsa a területén élő magyar kisebbség számára a korábban élvezett jogokat, beleértve a szabad, teljes körű anyanyelvhasználatot is.
– Magyarország és Ukrajna között rendszeresek a vezetői találkozók és egyeztetések. Jómagam is híve vagyok a folyamatos párbeszédnek, ezért minden alkalmat megragadok, hogy előtérbe helyezzem a kölcsönös érdekeket ukrán barátainkkal, és előmozdítsam a jószomszédi kapcsolatok megerősítését, bővülését – hangsúlyozta Bacskai József.
Mester András, a KMTT elnöke kifejtette, a hagyományőrző rendezvények, gasztronómiai fesztiválok egyik elengedhetetlen része a kárpátaljai bor. Ebből pedig, hála Istennek, nincs hiány, borászaink szép számban vannak, és olyan nedűket kínálnak, amelyek bárhol megállják a helyüket.
A szervezők arra készültek, hogy a meghívott vendégek ne csupán felhőtlen szórakozásban részesülhessenek, hanem tartalmas szakmai találkozón vegyenek részt. Sass Krisztián kígyósi borász jellemezte az idei idényt, évjáratot.
A borlovagok házon belüli borversenyt szerveztek, a lovagrend tagjai kizárólag idei, új borokkal nevezhettek, szám szerint kétfélével. Szakmai és közönségzsűrizés is volt. Utóbbiak a szakma által már kiválasztott tíz legjobb nedűt kóstolhatták meg, és pontozhatták. A legjobbak közé a Sass, a Parászka, a Bíró és a Varga pincészet került.
A legmagasabb szakmai díjjal a benei Varga István Szent Márton borát jutalmazták.
– Pincészetünk több mint nyolc éve készíti ezt a legelső szüretből származó bort. A bor Kozma Pálné Muskotály, Irsai Olivér és Csabagyöngye fajtáinak az egybeszüretelése, ez tisztul le a leghamarabb, Márton napjára tökéletesen, ezért kapta ezt a fantázianevet – mondta a benei szőlész-borász.
Ami az esti menüt illeti, bátran mondhatjuk, az is pazar volt. Előételként házi jellegű hidegtál, libapástétom magvas pirítóssal, frissen sült házikenyér libazsírral, lilahagyma, libakocsonya, töltött libanyak és tepertős pogácsa került az asztalra. Ezt házi libahúsleves követte, főételként Márton-napi fatálról csemegézhettek a vendégek. A ház ajándéka almával töltött, egészben sült rozmaringos liba, illetve lúd formájú csokitorta volt. Az est folyamán a konferanszié szerepét Ferenci Attila színművész töltötte be, emellett alkalomhoz illő versekkel is kedveskedett a megjelenteknek. A Mezőgecséből érkezett hagyományőrzők is fergeteges előadással léptek fel, a mulatsághoz a zenét az FGH Zenekar biztosította.