Jó kedélyű, emberközeli és segítőkész. Törekszik a tökéletességre. Maximalizmusa folytán gyakran előfordul, hogy hazaviszi a munkát. Mindenkiben a jót keresi, ettől függetlenül a realitás talaján áll. A családjával töltött minőségi idő megfizethetetlen számára. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Péntek Ágnes, a Szürtei kistérség polgármester-helyettese.
Bujdosó Ivett
– Annak idején a pedagógusi pályát választotta.
– A történelem szak felé húzott a szívem, ám erősebb volt a nyelvek iránti érdeklődésem. Eleinte a német nyelvvel szemeztem, majd a gimnáziumi évek során az angol nyelv felé fordultam. Nehéz volt a váltás. A kezdeti bukdácsolás ellenére sikerrel vettem az akadályokat. Ez az amerikai és skót származású tanáraimnak is köszönhető. Még az egyetemi éveim alatt munkába álltam. 2004-től 15 éven keresztül a Szürtei Középiskola angoltanáraként tevékenykedtem.
– Az oktatással gyermekkori álma vált valóra.
– Már kisiskolás koromban vonzott a tanári pálya. Otthon leültettem a macikat, táblaként a hálószobaszekrény szolgált. Nem kíméltem a bútordarabot, krétával írtam rá a „tananyagot”. A szüleim nem dicsértek meg ezért, ám mindig támogattak az elhatározásomban.
– Mégis a váltás mellett döntött. Mi motiválta erre a lépésre?
– Vannak olyan szakaszok az ember életében, amikor úgy érzi, hogy valamin változtatnia kell. Nálam is időszerű volt a váltás, ugyanis munkahelyi kiégés fenyegetett. Ekkor felajánlották, hogy dolgozzam a községházán. Épp jókor jött a lehetőség, nem is tudtam rá nemet mondani.
– Hogyan telnek a dolgos hétköznapok?
– Jelenleg a Szürtei kistérség polgármester-helyetteseként tevékenykedem. A feladatköröm széles spektrumon mozog. Elsősorban a közigazgatási szolgáltatások zökkenőmentes lebonyolításáért felelek, „szabad” időmben pedig a többi ágazat munkáját segítem. Az elmúlt egy év során rengeteg kihívással találtam szemben magamat, fokozatosan sajátítottam el a foglalkozásom csínját-bínját. Úgy érzem, még mindig van mit tanulnom, ám nem vagyok rest tenni is ezért. Mindig fontosnak tartottam a közösségépítést, a jelenlegi közigazgatási felosztás pedig olyan feladatok elé állított bennünket, ahol szükség van ennek megvalósítására.
– A gyermekek mellett most már a felnőttekre is összpontosít.
– Az iskolában sem csak gyermekekkel foglalkoztam, a kollégákkal és a szülőkkel is szoros kapcsolatban álltam. Ahogy azt az egyik ismerősöm megfogalmazta, a gyermek nevelési mintája már legalább húsz évvel a születése előtt kialakul, ugyanis az akkori apróságok válnak a jelen szülőjévé. A mostani munkaköröm szintén megköveteli, hogy gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozzak.
– Előfordul, hogy „hazaviszi a munkát”?
– Sajnos igen, gyakran megesik, hogy otthon folytatom a munkát. Jómagam is szürtei lakos vagyok, ezért előfordul, hogy a lakóhelyemen is megkeresnek a problémáikkal. Igyekszem ezeket a helyzeteket rugalmasan kezelni. Emellett eléggé lelkizős típus vagyok, többször átrágom a történéseket. Érdekes módon otthon többet csörög a telefonom. A sürgős elintéznivalók hétvégén sem várhatnak.
– Tud nemet mondani?
– Nagyon ritkán utasítok vissza kérést. Nehezen mondok nemet, amikor segítséget kérnek tőlem. Ezekben az esetekben nyomós oka van a döntésemnek. Inkább túlvállalós típus vagyok.
– Az egyház tevékenységét is segíti.
– Évtizedek óta kirándulások, táborozások szervezésében és lebonyolításában segédkezem, továbbá hitoktatást is végzek. Nagy örömömre szolgál, hogy ott továbbra is gyermekekkel foglalkozhatok. Vallásos család vagyunk, a vasárnapi istentisztelet elmaradhatatlan része az életünknek.
– Meséljen a családjáról.
– A férjemmel, Dániellel két lánygyermeket nevelünk. A 11 éves Anna saját állítása szerint az édesapjára hasonlít, az 5 éves Rebeka inkább anyja lánya. Én mindkettőjükben látom és visszahallom magamat. Egyelőre még nem bontakozott ki bennük jövőkép a céljaikat illetően, erre azonban még rengeteg idejük van. Nagy boldogságok ők számunkra, egy-egy fárasztó munkanap után mindig öleléssel és puszival várnak.
– Több generációval élnek egy fedél alatt.
– Minden érmének két oldala van. Én a szüleimmel és a nagyszüleimmel egy háztartásban nőttem fel, a gyermekeinknek pedig lehetőségük volt megtapasztalni, milyen a négygenerációs együttélés. Ez előnyükre válik, ugyanis érzékelhetik a korkülönbségekből fakadó különbözőségeket, mindenben számíthatnak egymás segítségére.
– Megfordult a fejében, hogy végleg elhagyja Kárpátalját?
– Tudatosan építettük a jelenünket és a jövőnket Kárpátalján. Még a gimnáziumi éveim közben elindult a külföldre, esetünkben Magyarországra történő kivándorlási hullám. Én az itthon maradás mellett kardoskodtam. Úgy láttam, hogy a külföldi oktatási intézmények elvégzése után már nehézkes lenne az itthoni rendszerbe beilleszkedni. Az államnyelv ismerete nélkül pedig szinte lehetetlen érvényesülni. A férjem is hasonló véleményen volt, így közös döntés alapján a szülőföldünkön maradtunk.
– Fontosnak tartja a hagyományőrzést.
– A hagyományok támpontot, gyökérzetet biztosítanak mindannyiunknak. Mi is igyekszünk megemlékezni ünnepeinkről, éltetjük szokásainkat. Elmaradhatatlan egymás születés- és névnapi köszöntése, az egyházi és állami ünnepek méltatása.
– A szabad idejét a családjával tölti.
– Mostanában kevés időm jut a pihenésre, ám a szabad időm jelentős részét a családommal töltöm. Nagyon szeretünk utazni, kirándulni, járni a természetet. A koronavírus-járvány szűkre szabta a távolabbi utazási lehetőségeinket, ám a helyzet javulása után szívesen ellátogatnánk Jeruzsálembe. Általánosságban megelégszünk egy nyári családi biciklizéssel, rövid túrákkal is.
– Könnyen kiismeri az embereket?
– Visszagondolva néhány esetre, inkább naivnak jellemezném magamat. Próbálom a pozitívumot és a jót meglátni az emberekben, ettől függetlenül azonban a realitás talaján állok. Talán ennek is köszönhető, hogy túl nagy csalódások azért nem értek.
– Odafigyel a pontosságra?
– Mindennap megvan az ütemterv, ám a kötött időpontok között gyakran változik az elintéznivalók sorrendje. Igyekszem pontos lenni, ám a segítőkészségem néha felborítja a napirendemet. E tekintetben is rugalmas vagyok, a megszerzett tapasztalatokat a későbbiekben kamatoztatom.
– Maximalista?
– Igen, törekszem a tökéletességre. Vallom, hogy mindennek rendelt ideje van, így igyekszem időben elvégezni a teendőimet, ám van, ami csak az utolsó pillanatban sikerül.
– Mi az, ami felbosszantja?
– A rendetlenség kihoz a béketűrésemből. Emellett azt sem viselem jól, amikor valaki csak beszél, ám tenni nem hajlandó a probléma megoldásáért.
– Milyen célokat tűzött ki maga elé?
– Az elsődleges célom, hogy helytálljak, és jól végezzem a rám bízott feladatokat.
