A nyolcvanas-kilencvenes években, Huszt és Aknaszlatina tájékán még teljesen megszokott látvány volt az út mellett legelésző bivalygulya. Szeklence (Szokirnicja) határában például a bivalyok éppúgy hozzátartoztak a tájhoz, mint a Kárpátok csúcsai. Meglétüket természetesnek vettük és fel sem fogtuk, hogy az a néhány régivágású ruszin család, amelyik még hajlandó volt bajmolódni ezzel a hatalmas és meglehetősen vegyes megítélésű kérődzővel, milyen fontos munkát – génmegőrzést – végez. A bivalyok ugyanis sosem tudták elfogadtatni magukat a kolhozrendszerrel. A tudományos (bár sokuk inkább a tudálékos kifejezésre szolgált rá) szovjet agrármérnökök ugyanis az elmaradottságot látták a bivalyokban, és mindent meg is tettek azért, hogy „leküzdjék a problémát”.
Igyekezetük persze hamvába holt volt, mert ezek az ezer esztendeje itt legelésző patások túléltek már törököt és tatárt, labancot és vöröskatonát. Holmi kolhozmódi sem tudott kifogni rajtuk meg a gazdáikon, de aztán jött a rendszer-, akarom mondani módszerváltás. A szabadukrajnai vadkapitalizmus pedig alig egy évtized alatt elérte, amibe a szocializmus negyven évének is beletört a bicskája. A fogyasztói társadalom értékein nevelkedő, új nemzedéknek bizony esze ágában sem volt tovább foglalkozni a bivalyokkal, és a kárpáti csordák elindultak a pusztulás útján.
Még szerencse, hogy a 24-ik órában egyesek elkezdték kongatni a vészharangot a kárpáti bivalyok érdekében! Mi több, akadtak olyan emberek is, mint a Husztról származó
Román Fegyko, aki nemcsak beszélt a bivalygazdálkodás fontosságáról, hanem tett is a dolog érdekében.
Nagyszőlőstől fél óra autóútra, Szőlősegres (Olesnik) falu határában egy igen komoly bivalytenyészetet rendezett be.
A kárpáti bivaly megmentését célzó vállalkozásról pedig Lődár Inna menedzser, a bivalyos „gazdasszonya” mesélt.
– Az egész 9 esztendeje kezdődött – fejtette ki –, amikor Román kapott egy borjat, Jurkát, vagyis Gyurikát. Mivel a tulajt mindig érdekelték a bivalyok, Gyurika nem pecsenyeként végezte, hanem nőtt, növögetett. Idővel elérte a 800 kilogrammos súlyt és kiérdemelte a „páne Jurij Jurijevics” vagyis „tekintetes György uraság” megszólítást. Aztán, hogy ne unatkozzon őkelme, kapott négy „asszonyt” is, és a kis gulya örvendetes szaporulatnak indult.
Három éve megvásároltuk az egykori egresi kolhoz tulajdonában lévő, iszonyatosan lerobbant tanyaépületet, ahol most egy szép kis tejgazdaság és kulturált vendégfogadó áll a romok helyén.
A határban pedig ma már kereken 57 bivaly – részben György uraság leszármazottjai, részben a Huszti és Técsői járásból vásárolt bivalytehenek – legelészik.
– Mit érdemes tudni a bivalytartásról?
– Elsősorban azt, hogy egyáltalán nem olyan veszélyesek, mint ahogy kinéznek. Ugyanakkor minden állatnak megvan a maga jelleme, ami alapból három csoportba sorolható. A domináns „alfa” bikák általában agresszívak, gyanakvóak. Nem szeretik az idegeneket, mert azokban veszélyt sejtenek. Velük észnél kell lenni, de azért egyáltalán nem olyan rosszindulatúak, mint ahogy azt sokan gondolják. Vannak aztán az „érdeklődők”, melyek az állomány kb. felét teszik ki.
Ezek az állatok nyitottak, mindenkihez odamennek, mindent megszaglásznak, minden változás alapvetően érdekli őket és egyáltalán nem agresszívak.
Régen legegyszerűbben ezeket lehetett igába szoktatni, mert könnyen tanulnak. Végül pedig vannak a „unalmasak”, ezeket a legelésen-dagonyázáson-kérődzésen kívül semmi más nem érdekli.
A gondozásukról azt kell tudni, hogy egyszerre borzasztóan igénytelenek és roppant igényesek. Képesek jó hatásfokkal hasznosítani olyan savanyú, kis tápértékű és nagyon nagy rosttartalmú füveket is, melyek már a szürkemarhának sem felelnek meg. Ugyanakkor nagyon kényesek a legelő szennyezettségére. Mivel nyelvük és ajkuk alkalmazkodott a durva és éles sásfélékhez, fellegelik a mezőkön elszórt műanyag- és alufóliaszemetet, ami aztán komoly bajokat okozhat.
Nagyon fontos a jó dagonya is, hiszen akár napi 4-5 órát is képesek a sárban fetrengeni.
Ennek hiányában romlik a tápanyag-hasznosításuk és egy forró nyári napon akár hősokkot is kaphatnak, ami könnyen elhulláshoz vezet.
No és azt sem szabad elfelejteni, hogy a bivalyok sokkal jobban tolerálják a meleget, mint a hideget. Télen bizony oda kell figyelni rá, hogy ennek az állatnak az őse a trópusi-szubtrópusi Indiából származott. Ezért októbertől márciusig fedett, bőven almozott istállóban telelnek.
– Mennyi takarmányt igényelnek?
– Egy bivalynak nyáron 2 hektár legelő szükséges. Ez az a minimális terület, ami a vegetációs periódusban fenntarthatóan biztosítja a takarmányigényét, de télen értelemszerűen szénát és abraktakarmányt kapnak. Ebben az időszakban egy jól tejelő bivalytehén napi takarmányszükséglete 40 kilogramm rétiszéna és 8 kilogramm árpa-kukorica-tritikálé dara. A bivalyok takarmányozásánál az egyszerű nyalósón kívül semmilyen takarmány-kiegészítőt nem kell alkalmazni, mert ezek az állatok „megtanulták” nagyon jó hatásfokkal értékesíteni azt a szegényes abrakot, amihez hozzájutottak.
– Említette a jól tejelő bivalyteheneket. Ne mondja már, hogy ezeket a komor behemótokat úgy fejik, mint a Milka-tehenet…
– Márpedig ez így van. A tejelő bivalyteheneinket épp úgy fejőgéppel fejjük, mint a holsteinfrízeket.
Egy jól tejelő állat napi akár 8-10 liter tejet is ad, ami átlag 8, de a laktáció csúcsán akár 15 százalék zsírt is tartalmazhat.
És az sem mellékes, hogy a laktáció (vagyis a tejkiválasztás) ideje kereken 10 hónapra is elnyújtható. Ebből a meglehetősen „tömény” tejből kiváló vaj és nagyon finom sajtok készülnek. Egy kilogramm sajthoz ráadásul a tej magas szárazanyag- tartalma miatt mindössze 6 liter bivalytej szükséges. Mára ennek köszönhetően a bivalyos – ami eredetileg turisztikai látványosságnak indult – kiegészült egy kis tejüzemmel, ahol háromféle sajtot készítünk. Aki eljön hozzánk, megkóstolhatja a feta, chedar vagy mozzarella sajtunkat, de belekortyolhat a bivalytejbe is, és haraphat utána egy kis bivalyvajas kenyeret. Itt szeretném megjegyezni, hogy a bivalyok köztudottan immunisak a szarvasmarha-gümőkórra, ezért tejük akár forralás nélkül is fogyasztható. Ez azért lehet fontos, mert a bivalytej nagy mennyiségben tartalmaz immunoglobulint, ami egy természetes immunitás-erősítő vegyület, de hő hatására sajnos elbomlik.
Vágóállat-hasznosítással egyelőre nem foglalkoztunk, de lassan annak is el fog jönni az ideje, mert a terület és a gazdaság már nem bír el több állatot. A nemkívánatos bikaborjakat és a rosszul tejelő teheneket bizony előbb-utóbb selejtezni kell majd. Ez pedig magával hozza, hogy egyszer a bivalypecsenyébe is beleharaphatnak az idelátogatók.
Matúz István
