Szerény, mégis magabiztos, határozott, kitűzött céljait mindig igyekszik elérni. Nem igazán kedveli a tétlenséget, számára néhány óra pihenés is elég a feltöltődéshez. Szabad idejét családjával, lányaival tölti, hobbija a kertészkedés. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tóth Edit, a Beregszászi 6. Számú Horváth Anna Általános Iskola igazgatója.
– Elkezdődött a 2018-19-es tanév. Önnek kicsit másként, hiszen immár ön irányítja a tanintézményt.
– Egy új rendelet szerint meg kell pályázni a kiszemelt munkakört. Én benyújtottam a pályázatomat, mellékeltem az iskola fejlesztési tervezetét, amit egy független bizottság pozitívan bírált el, így foglalhattam el az igazgatói széket.
– Eddig igazgatóhelyettesként tevékenykedett.
– 2011-től voltam igazgatóhelyettes, az iskolában viszont már 2004-től tanítok kémiát és biológiát. Az igazgatói állás mellett is fogok oktatni, persze kevesebb óraszámban, és csak kémiát, a biológiáról lemondtam. Bevallom, kihívás számomra az igazgatói állás, de ezért is vállaltam el. Nem tudok ellenállni a kihívásoknak.
– Mik a tervei?
– Folytatni szeretném az elődöm irányvonalát, munkáját. A fő célom, hogy növekedjen a gyereklétszám, megszilárduljon az iskolánk iránti bizalom. Hála Istennek 31 elsőssel büszkélkedhetünk, ami sokkal több, mint a korábbi években. Ebből kifolyólag a felsősök létszáma is növekedni fog. A múlt évben 167 diákunk volt, most 192 van. Nagyon szeretném, ha az iskola anyagi bázisa is javulna. Ez sem lenne annyira új dolog, hiszen minden évben pályázunk, és mindig sikerül valamit elérnünk.
– Mikor vette fel a tanintézmény az ismert képzőművész nevét?
– Két évvel ezelőtt. Horváth Anna iskolánk pedagógusa volt, művészettörténetet tanított. Mára már sok tanítványa dolgozik nálunk, akik természetesen támogatták ezt az ötletet. A mostani gyerekek már csak általunk ismerhetik meg a nevét, munkásságát, hiszen a nagyszerű tanár, művész 2005-ben elhunyt, de emléke örökké velünk marad.
– A vezető pozícióban lévő emberek általában rátermettek, határozottak.
– Én nem tartom annak magamat, ezzel ellentétben mások igen. Visszajelzés alapján mondom ezt, a kollégáim mindig nagyon őszinték.
– Tizennégy éve van a szakmában. Sok minden változott azóta?
– A mai gyerekek sokkal kreatívabbak, és a tanártól is ezt igénylik, például hogy más módszereket alkalmazzon az oktatásban. Tizennégy évvel ezelőtt elég volt bemenni az osztályterembe, és elmagyarázni a tananyagot. Ez ma már kevés.
– Nem elég, hogy egy tanár jól oktasson, türelemre is szükség van. Ön türelmes?
– Igen. Még soha nem hoztak ki a sodromból. A felnőttekkel már más a helyzet. Szerintem nem vagyok túl jó emberismerő, mindenkiben megbízom. Néha azért érnek csalódások.
– És ezt hogy kezeli?
– Kulturáltan igyekszem elrendezni a kellemetlen helyzetet. De hála az Égnek, ilyesmi ritkán szokott előfordulni.
– Vannak barátai?
– Soha nem voltam barátkozós típus, gyermekkoromban sem igen voltak barátaim. Viszont nagyon jól kijövök a kollégáimmal, őket tartom a barátaimnak, ez nekem elég.
– Mennyire tartja fontosnak a pontosságot?
– Nagyon. A diákokra és a kollégákra is egyaránt ez vonatkozik. Ezzel szoktunk küzdeni, mindig adódnak problémák e téren, de igyekszünk megoldani ezt is, mint minden mást.
– Szokott halogatni?
– Olyan dolgokat szoktam halogatni, amit nem szeretek csinálni. Sajnos ez az egyik negatív tulajdonságom.
– Szereti a meglepetéseket?
– Nem. Amennyire csak lehet, szeretem előre megtervezni a dolgokat. Persze attól is függ, milyen a meglepetés, de különösebben nem rajongok értük.
– Amíg vártam önre, mondták a kollégái, hogy a kislányáért ment. Ő nem ebben az iskolában tanul?
– Nem. A házasságunkból két lánygyermek született, Krisztina tizedikes az ukrán gimnáziumban, Alexandra pedig a negyedik osztályt kezdte az 5. számú, ukrán nyelvű középiskolában. Jómagam is ukrán tanintézetbe jártam, a gyermekeim jövőjét is itt képzeljük el. Hála Istennek megbirkóznak a kihívásokkal, nincs problémájuk az államnyelvvel, de az anyanyelvükkel sem. Szeretnek olvasni, legalábbis a nagyobbik. A húgán még „dolgozunk”.
– Gondolkodtak már azon, Krisztina hol folytatja majd a tanulmányait?
– Mindenképpen szeretne egyetemre menni, de hogy milyen szakra, azt még nem döntötte el, mert minden érdekli. Most reálirányban szakosodott.
– Szoktak csak csajos napokat szervezni?
– Hát persze, sokszor. El szoktunk járni például pizzázni. Az otthoni munkába nem nagyon vonom be őket, hagyom őket tanulni, hiszen egyelőre az az ő munkájuk. Természetesen a saját kis kuckójukat rendben tartják, a többi anya dolga.
– Aggódó anyuka?
– Igen, emiatt sem akartam, hogy itt tanuljanak. Ugyanis akkor, azt hiszem, nem tudtam volna maximálisan összpontosítani a munkámra. A lányok között hat év van, és érdekes módon a kisebbiknél voltam sokkal aggódóbb. Ő betegesebb volt kiskorában. Krisztina nagyon önálló, megfontolt, ő mindig tudott magára vigyázni, Alexandra viszont még mindig „szeleburdi”, talán ezért aggódom érte jobban.
– Van hobbija?
– Sajnos az utóbbi tíz évben időhiány miatt nem igazán tudok hódolni a hobbijaimnak. Szeretek olvasni, korábban igazi könyvfaló voltam, ha hetente három-négy könyvet nem olvastam el, akkor már nem éreztem jól magam. Most a kertészkedés maradt meg. Nagybégányi vagyok, Beregszászban társasházban élünk, de itt is van egy kis kertünk, ami éppen elég ahhoz, hogy kikapcsolódjak, feltöltődjek.
– Mennyire volt más vidéki gyereknek lenni, mint most az ön lányainak városinak?
– Nagyon más falun élni. Én mindig sajnáltam, hogy a gyerekeim nem vidéken nőttek fel. Szerettem a falusi életet. Szerintem a friss levegő, a nagyobb szabadság jót tesz a gyereknek. Itt be vannak zárva, ezért is szeretnek vidékre látogatni. Főleg a kicsi élvezi a szaladgálást, A másik nagyszülőknél, akik Bulcsúban laknak, bőven van erre lehetőségűk, oda gyakrabban el is látogatnak.
– Hosszú, forró nyár áll mögöttünk. Hogy teltek ezek a hónapok az önök családjában?
– Főleg munkával és felújítással. Elég sokat voltam a munkahelyen, ahol folyt a felkészülés az új tanévhez és otthon is felújítást végeztünk. Lazításra kevesebb idő jutott, de én nem is igazán igénylem a pihenést. Ha néhány órát nem vagyok tevékeny, az már idegesít engem.
Hegedűs Csilla
