Hadar Emese nem mindennapi dologba vágott bele. Az artisztika egy új ágát ismerteti meg az emberekkel – a folyékony művészetet. Nem törekszik hírnévre, célja, hogy az itteniek is felfigyeljenek a kézimunka és az egyedi dolgok szépségére.
A tősgyökeres csongori fiatal hobbija még nem túl ismert mifelénk. Az akril öntés (acrylic pouring) egy korunkbeli modern festészeti eljárás, amely Amerikából indult.
– Festőnek tanultál?
– Kiskoromtól kezdve érdekelt a rajzolás. Apukámtól örökölhettem ezt a vonzódást, ő nagyon szépen fest. Ötödik osztálytól rajz és kerámia szakkörre jártam Munkácsra – magyarázza a huszonöt éves nő. – Miután Csongoron befejeztem az általános iskolát, elmentem Ungvárra, a képzőművészeti koledzsbe. A négy éve után Beregszászban elkezdtem a közgáz szakot. Hamar rájöttem, hogy nem csípem a matekot. Ott is hagytam, és visszatértem a festészethez. A Kárpátaljai Művészeti Főiskolán még három évet tanultam, s közben férjhez mentem. Van egy másfél éves kisfiunk. Örökmozgó gyerek és nagyon anyás, kevés időm jut mellette másra. De hálás vagyok, hogy a férjem itthon van, s azon ügyködik, hogy megteremtsen nekünk mindent. Járt már külföldön, de szerencsére nem jött be neki, ennek mindketten örülünk. Én csak így, a tehetségem hasznosításával tudok valamit hozni a konyhára. Többek között azért is vágtam bele, hogy hátha egyszer egy kis plusz keresetet is jelent.
Elsősorban viszont azt szeretném, ha az emberek közelebb engednék magukhoz a művészetet, és nem kínai, mindenféle tömeggyártás útján készült tárgyat vennének, hanem itteni, szívvel-lélekkel alkotott kézimunkát. Természetesen ezt nem csak a saját termékeimre értem.
– Hogyan látod, értékelik ezt az emberek?
– Még nem igazán kapkodják a képeimet, de nem adom fel. A férjem is azzal biztat, hogy ha még most nem is, de később lesz rá kereslet. Magam is látom, hogy ezek nem akármilyen falra passzolnak. Inkább fiatalos, modern berendezésű házba, egy színben hozzá illő falra valók. Nem olyan dolog, ami bárkinek fekszik. Jelenleg 15 darab képem van otthon. Összesen majdnem harmincat készítettem, de ezek közül már többet elajándékoztam.
– Miért pont ezt a műfajt választottad?
– Már régen szemet szúrt az interneten. Amíg állapotos voltam, nem adtam rá a fejem. Most viszont pont azért kezdtem bele, mert a pici mellett is van rá időm. A száradás gyors folyamat, amíg Áront leköti valaki, addig én el tudok készíteni egy képet. Egy olajfestmény sokkal macerásabb. Az emberek nem is adnak olyasmire, mert drága, mivel a hozzávalók is sokba kerülnek. Amúgy vannak itthon olyan képeim is, régen ajándékba készítettem egy párat, de már nem foglalkozom vele.
Most hűtőmágneseket kezdtem el kipingálni, ez egy másik vonal, nagyon dizájnos.
– Kulisszatitok lenne elárulni, hogyan készülnek ezek az öntött alkotások?
– Az eljárás során az akril festéket nem eredeti, hanem egy hígított változatában használják fel, ami által különböző absztrakt kompozíciókat kapunk. Vászonra, kartonra, papírra, kerámiára és fára is fel lehet vinni a festéket. Az akril nagyon jól tapad. Sokat olvastam a témában, hogy megértsem, mi zajlik le kémiailag, de eleinte még így is sok festéket elpocsékoltam. Viszont fokozatosan rájöttem a technikára. Minden a színek kikeverésénél kezdődik. Aztán a festéket rácsorgatom a sima felületre. Ez többféle eljárással történhet, angol megnevezésük van, így nem fogom felsorolni, de mind más és más.
Irtó sokszínű ez a dolog, nincs két egyforma alkotás, nagyon spontán.
A kiöntés után még lehet variálni, szívószállal, hőpisztollyal, szóval rengeteg mód van, minimum 15-20. A folyékony művészet magába foglalja a műgyanta öntést is. Ezt is ki szeretném próbálni később, csak ez drágább verzió, és még ezek a képek sem annyira kelendőek, így várok picit. A műgyanta átlátszó, amit akrillal színeznek, csillámport, kis kövecskéket is lehet bele tenni. Én minden fiatalt, akinek van egy kis tehetsége valamihez, arra biztatnék, hogy csinálja, ne szégyellje, hogy még nem tökéletes a munkája.
Simon Rita
