Az ungvári egyetemen katonai kiképzést tartanak a civileknek

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Katonai Kiképzési Tanszékén megkezdték a civil lakosság kiképzését. Többek között arra tanítják őket, hogyan kell tüzelni.

A tanszékvezető Vaszil Olijnik a suspilne.media-nak elmondta, a vártnál nagyobb az érdeklődés, az utcán sorban állnak az emberek, elsősorban a fiatalok. A tanfolyamokat délelőttönként 9 és 11 óra között tartják, ezek során megtanítják a személyi igazolvánnyal jelentkezőket, hogyan kell használni az automata gépfegyvert, a gránátot, miként kell helyesen magukra ölteni a golyóálló mellényt stb.
Annyi a jelentkező, hogy akár 24 órán át tarthatnának a tanfolyamok, ám a tanszék tanárainak fele elment a frontra, ezért az egyetem hallgatói segítenek a kiképzésben.

Háborús élő hírfolyamunkat itt találja:

Élő, 8. nap – Ma akár véget is érhetne a háború

Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó