Vujity Tvrtko egy héten át volt Kárpátalja magyar hangja
Vujity Tvrtko mindig ott van, ahol szükség van rá. A sztárriporter bejárta már a világ minden szegletét, és soha nem turistaként, hanem támogatóként érkezik. Hozzánk is azért jött, hogy ha mással nem, biztató magyar szóval támogassa a kárpátaljai magyarokat a háború idején.
– Egy hónappal ezelőtt tört ki az orosz-ukrán háború. Amikor értesültél a hírről, mi volt az első gondolatod?
– Több gondolatom is támadt. Az első az volt, hogy ez elképesztő. Soha nem gondoltam volna, hogy az én életemben Európa szívében ez megtörténhet. A másik, hogy alig pár héttel korábban jártam Ukrajnában. December 7-én itt voltam, aztán néhány nap elteltével utaztam vissza Hawaiira. A harmadik pedig: kizárt, hogy én ott békésen tudjam nézni a teknőseimet, a pálmafákat a Csendes-óceán partján, nekem itt kell lennem. Ugyanis olyan tapasztalattal rendelkezem a jugoszláv hadirádió idejéből, amivel, úgy gondolom, segítségére lehetek az itteni embereknek is.
– Nem egyedül, a középső fiaddal, Barnabással érkeztél.
– Igen, és saját maga döntött úgy, hogy velem jön, ő is úgy érezte, hogy neki is itt a helye. Úgy gondoltam, ha ez hamar véget ér, akkor nincs szükség erre a fajta segítségre, ám amikor tudomást szereztem például arról, hogy sokan nem tudnak bejönni dolgozni a Pulzus Rádióba, úgy véltem, azzal tudok segíteni, ami én vagyok. Vagyis én a magyar szóval tudok segíteni. Véleményem szerint háborús helyzetben a legfontosabb a nyugodt szó, az anyanyelvi tájékoztatás, amit biztos nagyon sokan igényelnek, különösen most. Egy háború mindig információs és dezinformációs háború is, a minapi avarégetésből is bombázás lett bizonyos felületeken. Többször volt légiriadó, de szerencsére pánik nincs, ezt a pánikot akarjuk mi mindenáron megelőzni, és ezért van az, hogy Birta Zoltán barátommal megpróbáljuk megtenni a tőlünk telhetőt. Még a nagy nehézségek közepette is értékkel és mértékkel próbálunk békét sugározni a Pulzus Rádió frekvenciáján keresztül.
– Az imént említetted, hogy neked is megfordult a fejedben, hogy nem húzódik el a háború. Sajnos nem így történt…
– Valóban nem így történt, de úgy vagyok vele, hogy nem szeretném elkövetni azt a hibát, amit sokan elkövetnek, hogy a sok-sok millió virológusból hirtelen biztonságpolitikai szakértő lett. Itt szerintem február 23-án nagyon sokan teljesen mást gondoltak, mint ami február 24-én megtörtént. Sosem politizáltam, és nem is szeretnék politizálni, azt végezzék a politikusok. De az már látszik, hogy rossz irányba megy a politika… Az viszont egyértelmű, hogy nincs arra ok, és nem lehet arra indok, hogy gyerekekkel teli lakóházakat, humanitárius folyosókat lőjenek, hogy több millió ember kénytelen elhagynia az otthonát. Én a civilek pártján vagyok.
– Egy hétre érkeztél hozzánk, Kárpátaljára. Milyenek a visszajelzéseket kaptál azzal kapcsolatban, hogy rádiós-műsorvezetőként segítettél be a Pulzus Rádiónál?
– Egy 660 ezernél is több Facebook-követővel rendelkező oldalt csinálok, Ausztráliától Alaszkáig követnek minket. Hatalmas a szimpátia, és úgy gondolom, az emberek megértették, hogy miért jöttem ide, de az is felelősség, hogy én a ti lapotok olvasóin keresztül is kommunikálok. Rengeteg médiás kolléga megkeres, vagy személyesen, vagy online. Székelyföldre, Budapestre, Szarajevóba kapcsolnak be, ez utóbbi helyen különös figyelemmel hallgatják meg mindazt, amit mondok, hiszen ők 1294 napig voltak háborús blokádban. Én hangja szeretnék lenni a kárpátaljai magyaroknak, és minden túlzás nélkül azt mondom (én horvát vagyok), ha bántják a szerbet, én szerb vagyok, ha bántják a szlovákot, szlovák vagyok, ha bántják az ukránt, ukrán vagyok, ha bántják a magyart, magyar vagyok. Tehát én most Kárpátalja magyar hangja szeretnék lenni. Most egy nagyszerű rádiónak vagyok a tagja, Birta Zoltán messze több, mint rádiós-műsorvezető. Azt hiszem, örökké büszke leszek arra, amit ez a fiatalember csinál, és legyetek ti is büszkék, mert én elmegyek, ő viszont itt marad közöttetek. Megható, hogy amíg belépünk a rádió épületébe, mennyien köszönnek, szelfiznek, köszönetüket fejezik ki. Remélem, hogy ennek a missziónak azért lesz hamarosan vége, mert a helyzet normalizálódik.
– Sok emberrel készítettetek interjút, beszélgettetek el, megannyi téma vetődött fel. Volt számodra kiemelkedően izgalmas téma?
– Mind az volt. A hajdúszoboszlói szállodatulajdonos, aki ugyanúgy segít, mint Biró Tibor, Bálint Stefánia, aki Szlovákiából jelentkezett, és a szelmenci határ túloldalán segíti a menekülteket, Illár Viktória, aki ezen az oldalon segít. Azok, akik a hitükben próbálják az embereket erősíteni. Kapcsoltuk Kanadát, az USÁ-t, Hawaiit. Mind-mind értékkel és mértékkel bír, és reményeim szerint a mennyiség a minőséggel is párosul. A reggeli bejelentkezésünket több ezren figyelik, és ez azért fontos, mert így széles körben tudjuk a békét közvetíteni.
– Eddig is sok helyi ismerősöd, barátod volt, most pedig újabbakra tettél szert. Facebook-bejegyzéseidben látom, hogy napi hőseid is vannak.
– Igen. Egyik ilyen napi hősöm Bíró Tibor, a Helikon Étterem és Hotel tulajdonosa volt, aki még a szaunát is berendezte lakhelynek. Az is példás, ahogy az ott ideiglenesen megszálló gyermekeknek kedveskednek. Napi hőseim voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői, akik rendszeresen szállítják ide a segélyeket. Jómagam 18 éve vagyok a szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, és most is Barnabás fiammal együtt az általuk ide szállított segélyeket pakoljuk iskolákban, óvodákban, gyermekotthonokban. De azt hiszem, itt mindenki napi hős, aki tisztességgel, becsülettel végzi a saját dolgát.
– Mit üzensz a kárpátaljai magyaroknak?
– Előbb-utóbb minden háború véget ér, olyan háború még nem volt, amelyik ne ért volna véget. Véget fog ez is érni. Erőt, egészséget, Isten szeretetét és kitartást!
Mint az fentebb kiderült, Tvrtko magával hozta középső fiát, Barnabást is, aki szabad akaratából döntött úgy, hogy elkíséri édesapját Ukrajnába. Kíváncsi voltam, a tinédzser miért döntött úgy, hogy pakolja a bőröndjét és édesapjával tart.
– Jártam már korábban is Kárpátalján, sőt, beljebb is. Nekem már a háború kitörése előtt tervem volt, hogy Ukrajnába jövök, és ezt mondtam is a szüleimnek, akik támogattak, sőt biztattak, hogy a Baptista Szeretetszolgálattal bármikor jöhetek, segíteni segélyt osztani stb. Attól, hogy ez a sajnálatos dolog megtörtént, még inkább megerősödött bennem az utazási vágy, a segítségnyújtás, a támogatás szándéka – mondta Vujity-Zsolnay Barnabás.
– Felkészültél arra, hogy mi várhat itt rád?
– Azt hallottam, hogy feszült a helyzet, és bármi bármikor megtörténhet. Ezekre otthon nagyjából felkészültem, de amikor ide érkeztem, sokkal jobban átéreztem, hogy mi is van itt igazából. Naivan úgy gondoltam, megérkezek, elleszek, segítek, ám a sorozatos légiriadó erre rácáfolt. Azt viszont fontos kihangsúlyozni, hogy mindenek ennek ellenére is itt béke van, az emberek többé-kevésbé nyugodtak, amit jó látni.
– Édesapád sok ismerőst, barátot szerzett nálunk. Te is?
– Igen, már nekem is sikerült itt barátokat szerezni, és rengeteg ismerősöm lett. Nagyon erős embereknek tartom az itt élő magyarokat. Amikor elmentünk az egyik ételosztó helyre egy iskolába, megdöbbentem, hogy 530 adag töltött káposztát készítettek el egy nap alatt, hogy azt szét tudják osztani. Ez csodálatos. Tehát az erő és az összefogás, ami az itteni emberekben van, nemcsak nekik, egymásnak, hanem nekünk is erőt adnak, és remélem, hogy mi is adhattunk nekik. Megmondom őszintén, jól érzem itt magam, és egyelőre nem is megyek vissza Hawaiira, Magyarországon maradok, és továbbra is segíteni fogok a Baptista Szeretetszolgálatnak a segélyek pakolásában, szortírozásában, helyszínekre való szállításában.
Barnabásról tehát határozottan el lehet mondani, hogy az apja nyomdokaiba lépett, hiszen a fiatalemberben óriási a segítőkészség, az érdeklődés, a kíváncsiság, a kalandvágy, a más népek kultúrájával, életével való megismerés szándéka. Elárulta, azt tanították neki a szülei, hogy soha ne tegyen ember és ember között különbséget a bőre színe, vagy a nyelvi hovatartozása miatt, hiszen mi, emberek, mindannyian egyformák vagyunk. Ugyanazt szeretné mindenki: családot, boldogságot és békét.
Hegedűs Csilla
A szerző felvételei
