Ebben a hónapban összesen nyolc ember vesztette életét avarégetés közben – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás.
A hatóságok felhívásai ellenére az emberek továbbra is tüzeket gyújtanak, hogy egy adott területet mielőbb megtisztítsanak a száraz aljnövényzettől, ezzel veszélybe sodorva önmaguk és mások életét.
Különös veszélyt jelent, mikor az erdők közelében lévő földterületeken égetik az avart.
Ezért a megyei védelmi tanács ülésén a hadiállapot idejére megtiltották a lakosság számára az erdőbe való kirándulást.
Szükség esetén csak az erdészek, illetve a katonai és rendvédelmi szervek emberei tartózkodhatnak az erdőben, áll a felhívásban.
Háborús élő hírfolyamunk is érdekelheti:
Élő, 9. nap – Harcok voltak Európa legnagyobb atomerőműve körül