Hétfőn reggel eltávolították a T–34-es szovjet harckocsit talapzatáról Munkácson, amelyet a szovjet hadsereg győzelmei nyomán állítottak 1969-ben, írta a Pmg.ua.
Pár napja Alekszandr Puskin költő, író emlékére állított szobrot távolították el a Latorca-parti városból.
A Munkácsi Városi Tanács korábban azt közölte, hogy a szovjet bevonulásra utaló tankot – amely a békeidőben a városban állomásozó 128. különálló hegyi rohamdandár tartalék harckocsija volt – 1969-ben helyzeték el a város egyik forgalmas kereszteződésében. A közleményben kiemelték, hogy a harcjárműnek semmi köze a második világháborúhoz, a tank „eredeti példányát” 1944-ben a szovjetek munkácsi bevonulása során kilőtték.
A helyi jelentőségű történelmi és monumentális művészeti emlékművek lebontásáról szóló határozatot a Munkácsi Városi Tanács végrehajtó bizottsága hagyta jóvá.
A páncélost a kommunális vállalat munkatársai bontották el. A hírből nem derül ki, hogy kinek adták át megőrzésre a harckocsit.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.