„És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszűnhetett dobogni szíve –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Írta Pilinszky János húsvét misztériumáról Harmadnapon című versében.
Vajon hány rettegéssel teli nap és hány lidérces éjszaka bomlasztja az agyat, szorítja össze a szívet, meddig tart ez a már most öröknek tűnő nagypéntek?
Jó szándékból, támogató akaratból nincs hiány. Itt és most talán a leghelyénvalóbb, ha Ferenc pápa erőfeszítéseire, humánumára utalok, aki – vallási felekezettől függetlenül – valamennyi Istenben hívő, minden értékeinket féltve hordozó, a jót tudatosan lelkébe menekítő és megőrző ember nevében kérte: „Legyen húsvéti tűzszünet. De nem az újrafegyverkezés és a harc folytatása érdekében, hanem az őszinte tárgyalások során megteremtett békéért”.
Vajon meghallják-e a Ferenc pápa virágvasárnapi homíliájában elhangzott, a háború, az erőszak, az abszurd kegyetlenségek ellen mondott szavait? A katolikus egyházfő így fogalmazott: „Krisztust ma is a keresztre szögezik a háború őrültségében a gyermekeik halálát sirató édesanyákban, a bombák elől menekülőkben, a magukra hagyatott idősekben, a jövőjüktől megfosztott fiatalokban, a testvéreik meggyilkolására elküldött katonákban”.
Vajon van-e olyan ereje a szónak – legyen bár mégoly igaz és tiszta szívből jövő – mint a fegyverropogásnak, bombarobbanásnak? Egyáltalán, eljut-e ahhoz, akit illet, s ha igen, van-e még annyira nyitott az értelme, hogy felfogja, s maradt-e benne annyi emberi, hogy megértse?
Mennyi súlyos kérdés, és milyen hatalmas a bennük gomolygó kétely. S mily kevés a megnyugtató válasz.
Ránk borul nagypéntek halállal terhes homálya. Mindannyian lelkünkben hordozzuk görnyesztő keresztjét.
És mégis, és így is, emeljük fel szívünket emberlétünk magasába.
Húsvét csodájára készülve éltessük a hitet, tápláljuk a reményt. Hiszen:
„Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.”
