Egyre több az embercsempész bűnszervezet Kárpátalján

A napokban feljelentést tettek egy Harkiv megyei lakos és két kárpátaljai illetőségű személy ellen, akik megszervezték a hadköteles korú férfiak illegális átjutását a határon – számolt be róla a megyei ügyészség.

A gyanúsítottak egyike elsőként felkereste azokat a férfiakat, akik készek voltak tetemes összeget nyújtani a bűnbanda tagjainak, hogy biztosítsák számukra az államhatár átlépését a hivatalos ellenőrző pontok megkerülésével.

Az „ügyfelek” vonattal érkeztek Ungvárra, majd átmeneti szállást biztosítottak számukra. Másnap útnak indultak, s egy erdős területen vezették őket Szlovákia irányába.

Mint kiderült, az elkövetők 4500 dollárt kaptak egy személy illegális átjuttatásáért.

A gyanúsítottakat a Perecsenyi járásban vették őrizetbe, amikor újabb kísérletet tettek három ember kicsempészésére az országból.

A hatóságok házkutatást tartottak a vádlottak lakásán, ahol több járművet lefoglaltak, valamint 13 500 dollár készpénzre bukkantak, melyet nagy valószínűséggel törvénytelen tevékenységükért kaptak.

A bíróság döntött az embercsempészettel vádolt férfiak előzetes letartóztatásba helyezéséről, valamint arról is, hogy egyikük 397 ezer hrivnya, tettestársai pedig 248 ezer hrivnya óvadék letétele ellenében szabadlábon védekezhetnek.

Forrás:

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó