A háború hatása: az ukránok nem kérnek az oroszokból

Az ukránok döntő többsége, 79 százaléka azt szeretné, ha Ukrajna és Oroszország között szigorúan lezárt határok lennének, és az orosz állampolgárok csak vízummal tehetnék be a lábukat Ukrajnába, ami egyébként júliustól már így is van. Az ukrán lakosságnak mindössze a 11 százaléka vélekedik úgy, hogy a két szomszédos országnak barátságban kellene élnie egymás mellett, derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Központ friss felméréséből.

A háború februári kirobbanása előtt az ukránok közel fele, 48 százaléknyian még a kölcsönös barátság és együttműködés mellett tette le a voksát. Mint látjuk, azóta gyökeresen megváltozott a helyzet.

Az is beszédes, hogy február 24-e előtt a teljes határzárra még csak 44 százaléknyian „szavaztak”, miközben öt százalék akár egy közös államuniót is eltudott képzelni. Utóbbi gondolatot ma már csak százból egy ukrán polgár támogatja.

Lebontják Kijevben az ukrán-orosz barátságot jelképező szovjet szoboregyüttest

Forrás:
KISZó/Strana

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó