Kinek jár az ENSZ által felajánlott 2200 hrivnya? │KISZó-háttér

A kárpátaljaiakat, elsősorban a nyugdíjasokat, élénken foglalkoztatja az a 2200 hrivnya, amit a szóbeszéd szerint három hónapon keresztül biztosít az ENSZ az idős embereknek támogatás gyanánt az országban dúló háború kapcsán.

Magyar Tímea

Megpróbáltunk utánajárni, ki jogosult a támogatásra, ám sem a megyei Nyugdíjalapnál, sem a megyei szociális főosztályon nem tudtak ezzel kapcsolatban felvilágosítást adni, mondván azt a Gyija mobil alkalmazásban vagy a bankoknál lehet igényelni és semmi közük a külföldi jótékonysági felajánlásokhoz.

Amint azt Marina Lazebna szociálpolitikai miniszter kifejtette, az ENSZ-szel kötött együttműködési egyezmény keretében átadták a nemzetközi szervezetnek az érintett idős emberek listáját. Fontos, hogy a kérvényezőknek nem kell belső menekült státusszal rendelkezniük.

A hivatalos tájékoztató szerint azonban azok igényelhetik a támogatást, akik a megszállt területekről és a háború sújtotta régiókból származnak.

Elsőbbséget élveznek a veszélyeztetett csoportok, például a fogyatékkal élők, a nyugdíjasok, a gyermeket egyedül nevelő szülők, az alacsony jövedelmű családok. A segélyt három hónapon keresztül utalják majd, s eddig 64 886 ember nyújtotta be ez irányú igényét, amit a következő címen lehet megtenni: https://edopomoga.gov.ua/, a Gyija alkalmazásban vagy a bankokban.

A hivatalos tájékoztató ellenére a kárpátaljai települések lakosai, próba szerencse alapon, napok óta sorban állnak a bankok előtt, abban reménykedve, hogy mivel nincs szükség a belső menekült státuszra, megkaphatják a támogatást. A szóbeszéd szerint van, akinek már át is utalták az összeget, ezt azonban lapunknak senki nem erősítette meg.

Mivel a hivatalos közlemény nem fogalmaz egyértelműen, nem tudunk senkit lebeszélni arról, hogy kérvényezze a támogatást, de egyelőre megerősíteni sem tudjuk, hogy a kárpátaljaiak is megkapják az összeget.

A szociálpolitikai minisztérium csak begyűjti a kérvényeket, a végleges döntést állítólag az ENSZ illetékesei hozzák meg.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó