Ukrajna 1991-ben elnyert függetlenségének legszomorúbb évfordulója az idei. Az eltelt 31 év sok megpróbáltatást és nehézséget tartogatott az ország számára, de a hat hónapja kirobbant háború minden korábbi rosszat felülmúl. Ukrajna bő három évtizeddel ezelőtt vált szuverén állammá, de az igazi szabadságáért most folytatja az élethalálharcot. A háború kimenetele alapjaiban fogja meghatározni az ország jövőjét.
A bő három évtized alaposan megedzette az ország polgárait. Volt itt a kilencvenes években privatizációba csomagolt szabadrablás, az akkor kialakult oligarchikus klánrendszer évtizedekre eldöntött mindent. Az ország javai néhány újgazdag ezében összpontosultak, ez kalodába zárta a politikai-gazdasági-társadalmi fejlődés lehetőségét. Az elmúlt években azt halljuk, hogy a hatalom hadat üzent az oligarcháknak, ám ebből ma még keveset érezni. Volt itt két Majdan, amikor tömegek hitték el, hogy éppen az aktuális hatalom elűzésével egy jobb és igazságosabb éra kezdődhet, de mindkétszer csalódniuk kellett. Ám az említett két forradalom semmiség ahhoz képest, ami most zajlik az országban, merthogy annak szuverén területére szemet vetett a „nagy szomszéd”. Oroszország olyasmit tett, ami a második világháború óta példa nélküli Európában. Moszkva ugyan igyekszik elhitetni, hogy Washington és a nyugati globális körök késztették őt erre a példátlanul brutális katonai beavatkozásra, ám egy másik ország lerohanására, annak megsemmisítési szándékára nincs magyarázat, sem mentség. Ami Oroszország részéről Ukrajna irányába történik, az teljességgel elfogadhatatlan.
Sajnos Volodimir Zelenszkij államfő sem tudta betartani egyik legfőbb választási ígéretét, elődjéhez, Petro Porosenkóhoz hasonlóan neki sem sikerült békét teremtenie. Másképp kellett volna kommunikálnia Moszkvával, vetik egyesek a szemére. Ám ezen már felesleges rágódni, egy véres háború kellős közepén járunk, aminek továbbra sem látjuk a végét, a mi lett volna, ha kezdetű mondatok okafogyottá váltak. Most az a legfontosabb, hogy mielőbb véget érjen ez a szörnyűség, s a szó egyenes és átvitt értelmében is elkezdődhessen az újjáépítés, mert mindent az alapoktól kell majd kezdeni. Ilyen értelemben a két Majdant követően a háború utáni helyzet lesz a harmadik nekifutási kísérlet.
Európa felsorakozott Ukrajna mögött. Ki-ki lehetőségeihez mérten segíti Kijevet, az ukrán embereket. Van, aki fegyverrel teszi ezt, mások sok-sok pénzzel. A szomszédos Magyarország története legnagyobb humanitárius segélycsomagját valósítja meg szolidaritásának kifejezéseként. Felmérések szerint minden harmadik ukrán kénytelen volt elhagyni lakhelyét, több milliónyian az ország biztonságosabb vidékein – köztük Kárpátalján – leltek menedékre, s legalább ugyanennyien távoztak külföldre, csak Magyarország irányába közel egymillióan.
Február 24-e óta fenekestül fordult fel valamennyiünk élete. Most a háború uralja beszélgetéseinket. Rengeteg kérdést teszünk fel, amire csak keressük a választ. Legfőbb vágyunk, hogy ismét egy békés országban éljünk. Egy olyan Ukrajnában, ahol az ember tisztességes munkával boldogulni is képes. Egy olyan országban, ahol a nyelvhasználat nem elválaszt, hanem hidakat teremt és összeköt, ahol a kisebbségi lét nem hátrány, hanem érték. Bízzunk benne, hogy az elnyert EU-s tagjelölti státusszal valóban közelebb kerülünk az európai értékrendekhez, ami elősegíti a jogállamiság megerősödését, a nemzeti közösségek védelmét, a korrupció és társadalmi igazságtalanságok eltüntetését.
Ehhez azonban elengedhetetlen a háborús borzalmak befejezése, mert abban csak a bűn és a gonoszság győz, minden más és mindenki más veszít. Legyen béke!
