A többség úgy gondolja, hogy az ukrán hadsereg sikeréhez a Nyugat is hozzájárul

2022 szeptemberében Ukrajna katonai sikereket ért el Harkiv megyében, számos területet felszabadítva az orosz megszálló erők alól. Az ukránok 80 százaléka úgy véli, a hadsereg sikerei Ukrajna és az ország lakosainak, valamint a Nyugat támogatásának együttes eredménye.

Ez a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által végzett felmérés eredménye. A válaszadókat arról kérdezték, hogyan értékelik a nyugati támogatás hozzájárulását az ukrajnai offenzívához. 80 százalékuk számára az ukrán hadsereg sikerei Ukrajna és az ukrajnaiak fellépésének, valamint a Nyugat támogatásának együttes eredménye (ebből 40 % preferálja Ukrajnát/ukránokat, 36 % látja egyformának Ukrajna/ukrajnaiak és a Nyugat hozzájárulását, és 5 %-a részesíti előnyben a Nyugatot). 10 % beszélt Ukrajna/ukrajnaiak akcióinak kivételes befolyásáról, és csak 3 % beszélt a Nyugati támogatás kivételes szerepéről.

A felmérésben résztvevők 73 százaléka úgy gondolja, hogy a Nyugat nem fáradt el, és azt akarja, hogy Ukrajna számára elfogadható feltételek mellett nyerjen.

Hatalmas tömegsírt tártak fel a Harkiv megyei Izjumban


Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó