Advent van, várjuk a csodát.
Azon a bibliai éjszakán Mária is egy kis csodára, gyermeke születésére várt. Embertelen és nyugtalan volt a világ, akár csak most. De világra jött a kisded, aki reményt és fényt hozott a zord emberi társadalomba. Megszületett a csoda: a béke, a szeretet hirdetője, de nem jött vele se nyugalom, se béke. Azóta is alig múlott el nap a Földön, hogy valamelyik részén ne háborúztak volna. Jó és rossz hadakozása szűnni nem akaró folyamat. Árnyék és fény, sötétség és világosság, szeretet és gyűlölet – csupa ellentmondás az élet.
És most is kísértet járja be Európát, a harag és a békétlenség kísértete. Miközben az emberiség jobbik része a szeretet megünneplésére készül, s várja a csodát, a másik oldal forrong. A gonosz bujálkodik, mondhatnánk. Miközben a keresztény világ ünneplőbe öltözteti a szívét, vannak, akik a szeretet nevében törnek-zúznak, golyózáport zúdítanak felebarátaikra, vért ontanak és bombákat szórnak ártatlan családok otthonaira, elragadják szeretteik köréből a fiúkat, hogy gyűlölni, ölni tanítsák őket.
Mivé vált, válik a világ? Mintha a veszte felé rohanna az emberiség. Talán csak abban reménykedhetünk, hogy támad erő, születik akarat, melynek van hatalma a gonosz felett, és száműzné a Földről a gyűlöletet, beszüntetne mindenféle hadakozást. A mi vidékünkön kivált erőteljes lehet az ilyen kérés, hisz itt évente kétszer ünnepeljük a megváltó születését és feltámadását, duplán örülünk a jónak és bánkódunk a rossz miatt, mert – próbálták ugyan megtörni – évszázadok óta kölcsönös tisztelet és megértés honol a más-más nyelvet beszélők és különböző hitgyülekezethez tartozók között.
A világ e kicsiny békeszigetén reménykedve várjuk a csodát, és fohászkodunk: Legyen már vége!
Legyen már béke!
