„Amit Vlagyimir Putyin nem ért meg, az az, hogy ha én nem lennék, sok rossz dolog történt volna már Oroszországgal, és nagyon rosszakra gondolok. A tűzzel játszik” – írta szerdán Truth Social című közösségi portálján az amerikai elnök. Donald Trump ukrán és orosz ügyekért felelős különleges megbízottja, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy a Fox News hírtelevíziónak […]
Szerző: KISZó
Kijev elküldte Washingtonnak feltételeinek listáját a háború befejezéséhez, most Moszkván a sor
Az Egyesült Államok megkapta Kijevtől a háború befejezésének feltételeit tartalmazó listát, és most Oroszországra vár – írja az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál. Keith Kellogg, az Egyesült Államok ukrajnai különmegbízottja emlékeztetett, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin legutóbbi tárgyalásakor az oroszok azt mondták, „memorandumot készítenek”. Kiemelte, hogy Kijevtől már megkapták a békeszerződés feltételeit, Moszkvától azonban még […]
A kiutazási korlátozások enyhítését fontolgatják Ukrajnában
A 25 év alatti ukrán fiatalok kiutazási korlátozásának enyhítését célzó kezdeményezésről Okszen Liszovij oktatási és tudományos miniszter beszélt egy keddi nyilatkozatában, írja a TSN ukrán hírportál. Mint ismeretes, a hadiállapot bevezetése óta Ukrajnában a 18 és 60 év közötti hadköteles férfiak – néhány kivétellel – nem hagyhatják el Ukrajna területét. – A kijevi parlamentben felvetődött […]
Megindultak külföldre az ukrán végzősök
A ballagók külföldre költözésének tendenciája a háború által kiváltott migrációval hozható összefüggésbe – jelentette ki Okszen Liszovij, Ukrajna oktatási és tudományos minisztere, írja az Unian hírügynökség. A tárcavezető szerint nem általános jelenségről van szó, ugyanakkor napjainkban tapasztalható tendencia, hogy a 11. osztály elvégzése után az ukrán fiatalok külföldre vándorolnak. „Nem mondanám, hogy ez széles körben […]
Az ukrán külügy cáfolta a KMKSZ betiltásáról szóló híreszteléseket
Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője kedden egyértelműen tagadta, hogy Ukrajnában forgatókönyv készülne a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) betiltására – közölte a Jevropejszka Pravda hírportál. Mint arról korábban beszámoltuk, a Novini Zakarpattya kárpátaljai hírportál értesült úgy, hogy az ukrán rendvédelmi szervek vizsgálják a KMKSZ esetleges kapcsolatait azon személyekkel, akiket Ukrajnában Magyarországnak való kémkedéssel vádolnak. […]
Miniszobrot kapott szülővárosában Ungvári (Kubicska) Lajos Kossuth-díjas szobrász
Ungvári (Kubicska) Lajos szobrászművész tiszteletére állítottak miniszobrot Perecsenyben – közölte Mihajlo Barnik, a Perecsenyi Városi Tanács képviselője közösségi oldalán. A szobrász Kubicska Lajos néven 1902. március 13-án Perecsenyben született. Ungváron végezte középiskolai tanulmányait, majd az 1920-as évek elején Budapestre költözött, ahol az Iparművészeti Főiskola szobrászati szakosztályán tanult. Művészi karrierje során pusztán tehetsége révén bontakoztathatta ki […]
Árnyék létben – hiánypótló projekt kárpátaljai nőknek
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Kárpátaljára nemcsak élelmiszert szállít, szolgálatunk a lelki szükségletek kielégítésére is nagy hangsúlyt fektet, ennek érdekében a Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés szakember képzésének keretein belül valósult meg az Árnyék létben – számolt be róla az MRSZ hivatalos weboldalán. Erről Katona Viktória lelkész, a szeretetszolgálat ügyvezető-helyettese beszélt Brüsszelben a Veszélyeztetett nők […]
Közel 45 ezer ukrán férfi menekült illegálisan külföldre a mozgósítás elől
A háború kitörése, azaz 2022 eleje óta csaknem 30 ezer hadköteles korú személyt vettek őrizetbe, mert törvényellenesen próbálták átlépni a határt. További 44 900 ember hagyta el illegálisan az országot – írja a Korrespondent hírportál. A legtöbb 18 és 60 év közötti férfinak tilos elhagynia Ukrajnát a folyamatban lévő mozgósítás és a hadiállapot miatt. A […]
Elindult a Déryné Határtalan Program│KISZó-beszámoló
A határtalan program nem átlépi a határokat, hanem meg sem látja azokat Nagy sikert aratott a Déryné Határtalan Program, melynek kárpátaljai nyitórendezvényeit május 20-21-én Beregszászban és Nagydobronyban tartották. A 2025-ben induló Határtalan Program nagyszabású színházi kezdeményezés, amelynek elsődleges célja a külhoni területeken élő magyar közösségek kulturális életének támogatása, nemzeti identitásuk erősítése színházi előadások és művészetpedagógiai […]
Madridban agyonlőtték Viktor Janukovics volt ukrán elnök tanácsadóját
Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal egykori helyettes vezetője az áldozata annak a merényletnek, amelyet egy madridi magániskola bejáratánál követtek el szerda reggel – közölte a spanyol belügyminisztérium, megerősítve ezzel a spanyol sajtóban megjelent információkat. A helyszíni beszámolók szerint a főváros agglomerációjában található Pozuelo de Alarcónban, az American School Madrid épületénél több lövést lehetett hallani, […]