Célba jutottak a magyar orvosi eszközök

Ukrajnában ugyan elfogadták az egészségügyi reformot, ami első lépésben a családorvosi szolgálatot érinti, viszont a háziorvosi rendelők felszereltsége igencsak hiányos. Ezért rendkívül jelentős az az újabb nagy értékű humanitárius segély, melyet a magyar kormány február 15-én adott át Kárpátaljának, s melynek révén 57 rendelőt tudnak korszerűsíteni. Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és […]

Técsőn Porosenko lemondását követelték

A négy évvel ezelőtti eseményeket idézték a Nereszen alján történtek. A Técsői Járási Állami Közigazgatás épülete előtt felbőszült emberek tucatjai gyűltek össze, akik gumiabroncsokat hordtak oda. Az aktivisták a járási tanács rendkívüli ülésének összehívását és Petro Porosenko lemondására szóló felhívás elfogadását követelték. Ellenkező esetben felgyújtják az abroncsokat, fenyegették meg az önkormányzat képviselőtestületét. Mivel a demonstrálók […]

Mi történik a kisebbségpolitikában?

Az ukrajnai magyar és más kisebbségi szervezetek, immár több éve, gyakorlatilag látható eredmény nélkül próbálják megvédeni közösségeik nemzetiségi-kulturális jogait a hatalmi szervek nyilvánvaló, az alkotmányban és nemzetközi kötelezettségekben szavatolt jogokat sértő intézkedéseivel szemben. Az Európai Parlament (nem összetévesztendő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésével) állásfoglalást fogadott el az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelméről és megkülönböztetés-mentességéről. Mit […]

Új legénység oktatásunk hajóján

Áldjon vagy verjen sors keze:/ Itt élned, halnod kell – a Szózat jelzésértékű, ugyancsak aktuális üzenetet hordozó soraival zárult az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézet (UMOTI) diplomaosztó ünnepsége. Idén első felvonásban a Magyar Filológia, illetve Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék huszonöt diákja kapta kézhez a mesterképzés elvégzését igazoló oklevelet. A másfél éves időszakot […]

Átadták az első ECL nyelvvizsga-bizonyítványt Ungváron

2017-ben az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Központja Magyar Filológiai Tanszékén ECL Nyelvvizsgaközpont alakult. Még decemberben fogadtuk az első vizsgázót, Rohály Karolinát, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium végzős tanulóját, aki orosz nyelvből tett C1 szintű vizsgát. A napokban adtuk át neki a kiváló eredményt tanúsító nemzetközileg elismert bizonyítványt. Gratulálunk és sok […]

A tél mínuszrekordjai jöhetnek

Bár már mindenki a tavasz elérkezését várja, eközben a meteorológusok a tél legerősebb lehűlését prognosztizálják az előttünk álló napokra. Ma túlnyomóan borult lesz az ég, estefelé északkeleten csökken a felhőzet. Néhol megerősödik a szél, elsősorban nyugaton gyenge hófúvás is kialakulhat – tájékoztatott Magyarországon az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szombaton a délnyugati, nyugati megyékben reggel még szállingózhat […]

Megdőlt a palacsintatorony-rekord Munkácson

Több rekordot is megdöntöttek a hétvégén Munkácson a Városi Palacsinta gasztronómiai fesztiválon. A Győzelem parkban két napon keresztül a kerek édesség játszotta a főszerepet. A harmadik alkalommal megrendezett eseményen finomabbnál finomabb palacsinták, méz- és sajtkülönlegességek várták az érdeklődőket. Hét vendéglátó egység és hét kistermelő borász, köztük a Munkácsi Vörösborfesztivál díjazottjai vettek részt a rendezvényen. A […]

Készítette walenta © 2018 KISZó.net