Lopni könnyebb, mint dolgozni

Vidékünkön aggasztó mértékben nő a vagyon elleni vétségek száma. A rendőrségi statisztika szerint a törvénytelenségek mintegy fele ebbe a kategóriába sorolható. Az utóbbi egy év alatt a regisztrált 9695 bűncselekmény közül 4075 lopás, 212 rablás és 35 fegyveres rablás volt. Az elkövetők háromnegyede ereje teljében lévő, sehol nem dolgozó és nem tanuló fiatal.

Azt tudni kell, hogy a BTK különbséget tesz lopás és rablás között. Ha például éjjel besettenkedik valaki a lakásba, és „csak” elemel ezt-azt, az lopásnak számít, de ha felébred a tulaj, és a tolvaj rátámad, megüti, az már rablás. Ha az utcán fényes nappal kikapják a telefont valakinek a kezéből, az lopás. Ám, ha fellökik, vagy bármi más módon kényszerítik az értéke átadására, az már rablásnak minősül. Súlyosbító körülmény, ha a cselekmény betöréssel párosul. Márpedig a megyei rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatója szerint a vagyon elleni bűntények döntő többsége ebbe a kategóriába tartozik.
Az alábbiakban ilyenekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Csak „kölcsön” vette a pénzt

A szolyvai rendőrök letartóztattak egy 30 éves helybélit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt egy nyugdíjast. Az esetet a kárvallott jelentette a rendőrségen. A 68 éves férfi elmondta, a bankban felvette a nyugdíját, bevásárolt és hazafelé tartott, amikor az utcán hozzálépett egy idegen, fellökte, elragadta a reklámszatyrát elvette a nyugdíj megmaradt részét, 900 hrivnyát.
A gyanúsítottról kiderült, nemrég szabadult a börtönből, ahová szintén rablás miatt került. A férfi azt állította a rendőrségen, hogy szó sincs rablásról. Ő senkit nem bántott, csak kölcsön vette a pénzt…

Egyiktől a televíziót, másiktól a mosógépet

A beregszászi detektívek egy Bátyúban történt betörési ügyben nyomoznak. A nagyközség egyik lakosa jelentette a kapitányságon, hogy valaki betört a házába és elvitte a televízió- készülékét. Elmondta továbbá, hogy arra a kisdobronyi ismerősére gyanakszik, aki nem sokkal korábban nála vendégeskedett, és folyton azt hajtogatta, neki is kellene egy ilyen tv. A nyomozók felkeresték az illetőt. A 39 éves férfi épp egy filmet nézett a zsákmányolt készüléken. Az ügyben tart a nyomozás. A lopott műszaki cikket lefoglalták, majd a szokásos formaságokat követően visszaszolgáltatják a jogos tulajdonosnak.
A munkácsi járási rendőrök még cifrább esetet derítettek fel. Lókáról (Lavki) egy telefonáló közölte a kapitányság ügyeletével, hogy gyanús egyének ólálkodnak a szomszédos porta előtt, amelynek a tulajdonosai épp külföldön tartózkodnak. A nyomozók tisztázták, hogy az említett családi házba betörtek, s az elkövetők elvitték az automata mosógépet. A rendőrök egy 49 éves helybéli lakos házában megtalálták a lopott tárgyat.

Mindent vittek

A napokban háromfős bűnbandát tartóztattak le a técsői rendőrök. A 18-23 éves gyanúsítottak családi házakba törtek be, és elvittek minden mozdítható értéket. A járás településein garázdálkodtak. Két helyszínről motorkerékpárokat is zsákmányoltak. A rendőrség egy bustyaházai rablást követően leplezte le a bandát. A férfiak álarcot öltve, dorongokkal felfegyverkezve hatoltak be az egyik falubéli otthonába. A házigazda épp otthon tartózkodott, de ez nem jelentett akadályt a rablóknak. Megverték, leteperték és megkötözték a férfit. Addig gyötörték, míg elárulta, hol tartja a pénzét. A tettesek 80 000 hrivnyát és 17 000 dollárt zsákmányoltak. A pénzben azonban kevés örömük telt. Az ügyben folytatják a nyomozást.

A tettes az ékszerekre hajtott

Betörő járt egy ungvári család otthonában. Az azóta már a rendőrségi fogdában vendégeskedő 47 éves férfiről kiderült, nemrég szabadult a börtönből, ahol betöréses lopás miatt töltött huzamosabb időt. Az illető szabadlábra kerülve pénzt akart keresni, persze nem tisztességes munkával. Szerinte ugyanis lopni könnyebb, mint dolgozni. A gyanúsított régi módszerét alkalmazta: becsengetett a lakásokba, s ha nem jött válasz, elővette az álkulcsait. Az ungvári család otthonából az arany ékszereket lopta el: öt gyűrűt, két pár fülbevalót, karpereceket, nyakláncokat és egyéb dolgokat több tízezer hrivnya értékben.

A csapi négyes

Csapon egy négytagú társaságot vettek őrizetbe a rendőrök, akik egy családi házból elektromos barkácsgépeket és szivattyút zsákmányoltak. A banda vezetője 29 éves, egyik társuk tizenöt, két másik pedig tizenhárom éves. Hármójukról kiderült, hogy a sértett szomszédjában laknak…

Az ablakon át közlekedtek

Feltehetően több esethez is köze volt annak a csoportnak, melynek tagjait a napokban vették őrizetbe az ungvári rendőrök. A banda vezére egy többszörösen börtönviselt férfi volt. A társaság lakásokba és családi házakba hatolt be. Eddig mintegy tucatnyi betörést tudtak rájuk bizonyítani.
A rendőrségi tájékoztató szerint e bűnözők műve volt például az egyik szupermarketben elhelyezett, több ezer hrivnyát tartalmazó adománygyűjtő urna elemelése. De loptak ékszereket, kerékpárokat, híradástechnikai és szórakoztató elektronikai cikkeket is. A banditák többnyire az ablakon át jutottak be a lakásokba, házakba. És rendszerint olyan helyre, ahol biztos zsákmányra lehetett számítani. A célpont kiválasztását a főkolompos intézte. A tagok olykor magányos járókelőket is megtámadtak, akiket könnyű volt megfosztani az értékeiktől. Az ügyben folytatják a nyomozást.

Balogh Csaba

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó