Munka, aminek megvan a hozadéka

Fekete Krisztián egyike a Petőfi Programban résztvevőnek, ösztöndíjasként lassan egy éve segíti a szolyvai magyarokat kultúrájuk, hagyományaik megőrzésében. A fiatalember ének-népzenét tanult Nyíregyházán, cimbalomtanár az egyetemi tanulmányai után lett. – 2016 nyarán kerültem kapcsolatba a Sodró együttessel. A Szól a fülemüle „edzőtáborban” zenéltünk együtt. Egy alkalommal a prímás azt mondta, nagyon jó lenne, ha mint […]

Lövöldözésbe fulladt a bankett

Örökre emlékezetes marad az egyik huszti érettségiző osztály számára a bankettjük. De nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk… Az étteremben, ahol bankettjüket tartották, előbb verekedés kezdődött, majd lövés dördült. A teraszon egy huszonnyolc éves látogató keveredett szóváltásba az egyik tizennyolc éves érettségizővel, váratlanul előhúzta riasztópisztolyát, s kétszer rálőtt a fiatalemberre. A sérültet kórházba szállították. Az ügyben […]

Új peron épül Munkácson

A munkálatok a nyár végén beüzemelésre kerülő Munkács–Budapest vonatjárat megállójában zajlanak. Mivel a munkácsi vasútállomáson keskeny nyomtávú a sínpálya, közvetlen szomszédságában alakítják ki az említett peront. A megálló minimális infrastruktúrával rendelkezik, mivel az gyakorlatilag a vasútállomáson kívül található. Az új járathoz teljes egészében Magyarország biztosítja majd a mozdonyt és a vasúti kocsikat. A tervek szerint […]

Szeretni kell azt, amit csinálunk

Szilágyi Nórának és Takács Ákosnak sok közös vonása van, fél szóból is megértik egymást, pedig nem osztálytársak, még csak nem is iskolatársak, bár mindketten hetedikesek. Ami őket összeköti, az a zene és a tánc. Ákos még egészen kicsi korában ismerkedett meg a néptánccal, eleinte a szüleivel együtt vett részt a Tiszpéterfalván, majd Visken rendezett táborokban, […]

Tudományos életünk nagy öregje 80 éves

A napokban  ünnepelte kollégái, tanítványai és barátai körében 80. születésnapját a sok országban ismert tudós, Kárpátalja egyetlen akadémikusa, Spenik Ottó professzor, aki eredményekben, elismerésekben  is gazdag tudományos pályát mondhat magáénak. Munkácson született, ott járt iskolába, majd felvételizett az Ungvári Állami Egyetem Fizika-Matematika Karára, amelyet 1961-ben fejezett be, fizikusi diplomát szerezve. Rögtön következett az aspirantúra, ahol […]

Oktatási törvény: Kijevben húzzák az időt

Annak ellenére, hogy az erős és változatlan magyar álláspont miatt Ukrajnán egyre nagyobb a nemzetközi nyomás az új oktatási törvény jogfosztó nyelvi cikkelye miatt, Kijevben mégsem hajlanak annak módosítására. A szaktárca ugyan ismét egyeztetett a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselőivel, de érdemi elmozdulás nem történt. A szerdai kijevi tanácskozást a hétfői EU–Ukrajna csúcs előzte meg. […]

„Hazai” vb-vélemények: óriási lehetőség előtt a horvátok

Horvátország lesz Franciaország ellenfele az oroszországi labdarúgó-világbajnokság vasárnapi fináléjában, miután a második elődöntőben a moszkvai Luzsnyiki Stadionban hosszabbítás után 2-1-re legyőzte Angliát. A „hazai” vb-vélemények sorozatunkban a torna folyamán kárpátaljai játékosokkal, edzőkkel, szakértőkkel és szakírókkal elemezzük és értékeljük a válogatottak szereplését, az egyes játékosok teljesítményét, a játékvezetők ténykedését, kivesézzük a történteket, és felidézzük az érdekességeket. […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net