Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) máris tömegével regisztrált olyan kísérleteket, amelyekkel az orosz titkosszolgálatok a Facebook és a Twitter közösségi portálokat készítik elő arra, hogy beavatkozzanak a jövő márciusban rendezendő ukrajnai elnökválasztásba – hozta nyilvánosságra az SZBU sajtószolgálata. A közlemény szerint a végrehajtásba bevonták az orosz „trollgyárként” elhíresült Internetkutatási Ügynökség nevű vállalatot, amely már több […]
Hónap: 2018 december
Romlottak az útviszonyok
Kárpátalja hegyvidékén a rosszra fordult időjárás komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben. A megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat tájékoztatója szerint a megye főútjain sok gépkocsi, kamion került a hó és a jég fogságába. Az utóbbi nap folyamán hat bajbajutottnak kellett segítséget nyújtani. Ezek a gépjárművek azért akadtak el, mert vezetőik fittyet hányva a téli útviszonyokra, még a nyári […]
Nagyköveti vizit
Hennagyij Moszkal, a kárpátaljai megyei közigazgatás elnöke hétfőn hivatalában fogadta Ljudmila Nepopot, Ukrajna magyarországi nagykövetét. A diplomata mindenekelőtt köszönetet mondott a kormányzónak azért, hogy operatívan és konstruktív módon reagált a magyarellenes provokációkra, rámutatott, diplomáciai körökben nagyra értékelik megnyilvánulásait. A tárgyalás során a nagykövet megjegyezte, hogy igen fontos a kétoldalú információcsere annak érdekében, hogy Budapesten is […]
Széljegyzet: Megélhetési ukránokká válunk?
Egy ukrán internetes portál (mil.in.ua) nemrégiben igen érdekes ötleteket vetett fel megoldandó a „magyar kérdést” – mely Sztálin számára köztudottan vagonkérdés volt – Kárpátalján. Az iromány felsorol sok okosságot. Telepítsünk 8 ezer fős katonai kontingenst Beregszászba, és ezzel változtassuk meg az etnikai arányokat, tegyük lehetővé, hogy a magyaroknak érdekükben álljon elukránosodni, fejlesszük az infrastruktúrát és […]
Újabb inzulinszállítmány
Tízezerötszáz adag inzulint adományozott Kárpátaljának a Nemzetközi Vöröskereszt. A felajánlás a megyei közigazgatás kérésére érkezett meg a megyei klinikai kórházba. Mint azt Szabó Ivanna, a Vöröskereszt megyei szervezetének elnöke elmondta, a most kapott inzulin francia/belga gyártmányú gyógyszer. Az egymillió-hétszázezer hrivnya értékű szállítmány 1500 adag Mixtard, 5000 adag Protafan és 4000 adag Aktrapid készítményt tartalmazott. Ezeket […]
Szili Katalin: a kárpátaljai magyarság államalkotó tényező
Magyarország mindaddig blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációját, ameddig az állam nem biztosítja a kisebbségek jogait – jelentette ki a miniszterelnök határon túli autonómiaügyekért felelős megbízottja a magyar közmédia egyik műsorában. Szili Katalin úgy vélekedett, hogy Magyarországnak diplomáciai úton is kötelessége minden olyan lépést megtennie, ami rádöbbenti az ukrán politikát, hogy a magyar közösséget egyenrangúnak kell tekinteni […]
Ugye nem feledkezel meg róluk?
Az ünnep közeledtével egyre több jótékonysági akcióra, vásárra és összejövetelre kerül sor. Az emberek érzik és tudják, az a kicsi is, amivel hozzájárulnak ehhez, sokat jelent másoknak. A Pulzus Rádió a kilencedik alkalommal rendezi meg a karácsonyi cipősdoboz akciót, amelynek keretében a Nagyszőlősi Járási Gyermekkórház „elfelejtett” gyermekeinek is gyűjtenek adományokat. Kik ezek a gyermekek, és […]
A magyar hárfa ukrán mestere
Emléktáblája előtt előbb magyarul, majd ukránul hangzott el a Nemzeti dal. Az irodalom kárpátaljai barátai számára ennyiből is egyértelmű, hogy Jurij Skrobinecről van szó. Rab Zsuzsa így írt róla: „Az a műfordító, akiről álmodozni szoktunk: magyarul és költőül egyaránt tud. Magyar hárfa című antológiájában Gyöngyösi, Arany, Illyés szól át egymásnak a századokon, dallamos ukrán nyelven.” […]
Gondoljunk a jóra, a szépre, a csodára
Az idősebbek között talán nincs is olyan, aki ne emlékezne a Tizenkét hónap című orosz mesére. A történet az árva kislányról, Annáról szól, akit mostohái a legcudarabb hóvihar idején elzavarnak az erdőbe, hogy hóvirágot szedjen a királykisasszonynak. A kaland akár az életébe is kerülhetne, de csodák csodájára találkozik egy csoport különös vándorral, akik nem mások, […]
Adventi vásár, betlehemes és kórustalálkozó
A frissen hullott hó még látványosabbá és hangulatosabbá tette a beregszászi adventi vásárt. A város főterén már napok óta ünnepi hangulat uralkodik, kisvasút, dodzsem áll a szórakozni vágyó gyermekek rendelkezésére, a fenyőfát is itt állították fel a leghamarabb. Az adventi vásár idén immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai […]