Barátságos, ám kissé éles a nyelve. Szorgalmas, általában több mindennel foglalkozik egyszerre. A felesége kenyérre tudná kenni, másokra viszont ritkán hallgat.
– Minden tantárgyból jeles volt. A történelem iránt mikor kezdett érdeklődni?
– Apukám nagyon sokat mesélt nekem. Esti mese gyanánt Ludas Matyi helyett Szent István király legendáját mondta el, és a magyar történelem nagyjainak életét magyarázta. Sislócon az év tanulója is voltam, sok tantárgyból jeleskedtem. A kémia elég jól ment, azon is gondolkodtam, hogy arra a szakra jelentkezem. A barátnőmmel, aki már azóta a feleségem, együtt szerettünk volna tanulni. A munkácsi líceum után ez nem valósult meg, de végül egy diákszállóra kerültünk Ungváron. Ő a reált választotta, én a humánt, ő református, én római katolikus vagyok. Sok mindenben különbözünk, mégis jól megértjük egymást.
– Ez azt jelenti, hogy kompromisszumképes ember?
– Attól függ, hogy kiről van szó. Vele igen. A feleségem kenyérre tudna kenni. Régebben még voltak nézeteltéréseink, de lassan összecsiszolódtunk. Alapjában véve nehezen alkalmazkodom. Nem gyakran adok mások véleményére, kissé önfejű és makacs vagyok. Nincs sok közeli barátom, megválogatom őket.
– Tanul, tanít, nevel…
– Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézet (UMOTI) Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékén végzett tanulmányaim után doktori képzésre felvételiztem Debrecenbe. Ezzel egyidőben Beregrákoson dolgoztam, az általános iskolában történelem-földrajz tanárként. Két éve pedig egykori középiskolám, a Munkácsi Szent István Líceum fiúkollégiumában dolgozom nevelőként. Az egyetemen ősztől tanítok. Mindig is több dolgot csináltam egyszerre, szeretek pörögni. Általában három-, négyfelé „szakadok”. A feleségemmel Rákoson lakunk. Ő a Nagyberegi Református Líceumban oktat.
– Szigorú tanárnak tartja magát?
– Meg kell dolgozni a jegyért. Nem szívesen buktatnék, adok időt a javításra, plusz pontok gyűjtésére, szerintem nem vagyok kegyetlen. Viszont a kitűnő osztályzatot nem osztogatom, talán még csak egy embernek adtam.
– Huszonöt éves. Még frissek a diákévek emlékei. Mit tanácsolna a hallgatóknak?
– Ne vegyék túl lazára a dolgot. A tanulás meghozza a gyümölcsét, ne fél gőzzel vigyék végig, próbálják meg kihozni magukból a legtöbbet.
– Mit csinál szívesen szabadidejében?
– Szeretek asztaliteniszezni, kár, hogy egyre ritkábban van rá időm, lehetőségem. Sok sorozatot nézek, már-már függő vagyok. A Trónok harcától kezdve az összes szuperhősös, sci-fi sorozatot végignézem, volt olyan, hogy 8-9-et is követtem párhuzamosan.
– Édesszájú?
– Nem. Tortát utoljára szerintem a lagzinkon ettem, másfél éve. Néha egy szelet csoki vagy gyümölcs, de az is nagyon ritkán. Ezt leszámítva nagyevő vagyok. Az sem gond, ha nekem kell elkészíteni az ételt. Töltött káposztát is csinálok, ha úgy adódik.
– Szokott piszkálódni?
– Igen. Ami a szívemen, az a számon. Megmondom, ha valami nem tetszik. Ugyanezt várom el másoktól is.
– Milyen az, ha feldühítik?
– Ha ideges vagyok, hirtelen kiadom magamból, kiabálok egy kicsit és kész. Nem igazán szoktam dühbe gurulni, verekedésig pedig sosem fajulna a dolog. Az szokott kiakasztani, ha magyarázok valamit, és látom, hogy nem érti az illető. De olyankor nem erőlködöm, hagyom az egészet.
– Szétszórt?
– Mivel sok helyre kell koncentrálnom, néha úgy érzem, szétszórtabb vagyok a kelleténél. De nem ez a jellemző. Feledékenynek sem mondanám magamat. Szeretem a rendet, és teszek is érte. Például a pólóim nagyon precízen vannak összehajtogatva a szekrényben.
– Miben szeretne változni?
– Türelmesebbnek kell lennem. A piszkálódást, az önfejűséget, tehát a negatív tulajdonságaimat kell leküzdeni. Ezenkívül szeretném jobban beosztani az időmet, mivel az mostanában nehezen megy. Elhamarkodottan vonok le következtetéseket másokról, ha első látásra valami nem tetszik, akkor már negatívan állok hozzá az illetőhöz. Ez nem jó, igyekszem is változtatni rajta. Abból, hogy valakinek nem jövök be, nem csinálok gondot, nem szeretem a jópofizást.
– Hol látja magát 5 év múlva?
– Remélem, öt éven belül bővülni fog a családunk. Megszerzem a PhD-t, és ugyanígy oktatóként dolgozom az egyetemen. De nem esne zokon az sem, ha kétkezi munkát kellene végeznem. A lényeg, hogy legyen sikerélmény. Falusi, gálocsi gyerek vagyok. Munka után átöltözöm, és nekilátok az állatok etetésének, gondozásának. Igazából bármilyen teendőt elvállalnék annak érdekében, hogy a családomnak jó sora legyen. A feleségemnek viszont nem hagynám, hogy az egészségét kockáztatva megerőltető munkát végezzen.
– Van valami, amitől undorodik?
– Ki nem állhatom a tökfőzeléket és a szilvalekvárt. Utóbbi csak gyümölcs és a belőle készített magas szesztartalmú ital formájában csúszik le.
– Hogyan lehet kiengesztelni?
– Bocsánatot kérnek és elfelejtem. Nem vagyok haragtartó. Ha én hibázom, akkor mindenképp elnézést kérek, ez fontos számomra.
– Szereti a meglepetéseket?
– Igen, akárcsak a feleségem. Főleg a kézzel készített dolgokat értékeljük. Amikor udvaroltam, tortát sütöttem neki. Anyukám szakácsnő, segített. Kispárnát is varrtam. Ő képkeretet csinált nekem. Ha boltban veszem az ajándékot, akkor a dobozt, amibe beleteszem, saját magam készítem el. Ezeket mindketten személyesebbnek tartjuk. Könyvekkel, és együtt töltött minőségi idővel szoktuk még meglepni egymást.
– Ha választhatna, akkor csendes faluban vagy pörgős városban telepedne le?
– Mindegy, csak a feleségem is ott legyen mellettem.
Simon Rita
