A nagykövet látogatása az Európa-Magyar Házban

Kárpátaljai hivatalos látogatása során Íjgyártó István, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Beregszászban ellátogatott az Európa-Magyar Házba, ahol találkozott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének tagjaival. A nagykövet tájékoztatta a jelenlévőket azon feladatokról, amelyeket misszióvezetőként szeretne megoldani, számítva ebben az ukrajnai magyar közösség segítségére. Dr. Zubánics László elnök rövid helyzetelemzését követően a jelenlévők szóltak azokról az […]

Széljegyzet: Lét a minimumon

Az állami költségvetés bölcs megalkotóinak szilárd meggyőződése, hogy a hatéves gyerekek havi 1600, a kamaszok 2000, a dolgozó tömegek tagjai ugyanennyi, a nyugdíjasok pedig valamivel több mint másfél ezer hrivnyából vígan meg tudnak élni. Ez olyannyira komoly, hogy a számokat törvénybe foglalták. Olcsó, hatásvadász fogás lenne, ha azt indítványoznám, hogy nosza, a beterjesztők (a kormány), […]

Kiállítás a jövőről

Megnyitották a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza „Ideje az építésnek” című tárlatát az Ungvári Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumban. A vándorkiállítás olyan műemlékeket mutat be, amelyeket a magyar kormány újított fel és mentett meg ezzel a pusztulástól. Az „Ideje az építésnek…” Megújuló műemlékek a Kárpát-medencében elnevezésű kiállítás a határon túli magyar vonatkozású történelmi […]

Sokan ápolják kultúránkat, hagyományainkat

A Magyar Kultúra Napi rendezvénysorozat Beregszászban kedden hagyományosan a Kölcsey Ferenc emléktáblánál kezdődött. Dr. Zubánics László köszöntőjében kiemelte, 2019 egy érdekes esztendőként áll előttünk. Érdekes a különböző évfordulók kapcsán − 100 évvel ezelőtt mondták ki többek között a két ukrán népköztársaság egyesülésének évfordulóját, 100 évvel ezelőtt Beregszász és környéke csehszlovák fennhatóság alá került. – De […]

Timosenko új kurzust hirdetett

Amint az várható volt, Julija Timosenko pártelnököt indítja államfőjelöltjeként a Batykivscsina a március 31-i ukrajnai elnökválasztáson – döntött a párt kongresszusa Kijevben. A döntést a jelenlévők egyhangúlag hozták meg. A kongresszuson “váratlan vendégként” feltűnt Filaret, az új autokefál, azaz önálló ukrán ortodox egyház tiszteletbeli pátriárkája, aki beszédében köszönetet mondott mások mellett Timosenko választási vetélytársának, Petro […]

Vadorzók akadtak horogra

Orvvadászokat tartóztattak fel a közúti járőrszolgálat munkatársai a Huszti járásban. A rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatója szerint a megállásra felszólított Mercedesben három férfi ült, akiknél egy illegálisan birtokolt, csőre töltött, 16 milliméter kaliberű vadászpuska és három elejtett fácán volt. A rendőrök lakossági bejelentés nyomán szereztek tudomást a vadorzók ténykedéséről. A hatóság elkobozta a vadászzsákmányt és a fegyvert, […]

Az Ungvári FC feljebb lép

A megyeszékhely csapata követi a Minaji FC-t az országos harmadosztályú labdarúgó-bajnokságba. Az országos amatőr pontvadászatban szereplő gárda már megtette az első lépéseket a magasabb fokozatú licenc megszerzéséhez a 2019/2020-as idényre. Az őszi szezon 11. mérkőzése után a nem túl izmos 7. helyről várja az áprilisi folytatást az Ungvári FC. A tízcsapatos pontvadászatban 4 győzelem és […]

create by Számítógépes.com