Íjgyártó István 1963-ban született Beregszászban. 1976 óta Magyarországon él. 1988-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-történelem szakon. Ezt követően a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének tudományos munkatársaként tevékenykedett. 1990-től 1992-ig kormányfőtanácsos a Miniszterelnöki Hivatalban. 1992 és 1998 között, egyéves megszakítással, a Határon Túli Magyarok Hivatala Elemző Főosztályának főosztályvezetője. 2000-től 2004-ig Magyarország bukaresti nagykövete volt. 2010-től 2014-ig vezette Magyarország moszkvai külképviseletét. 2014-től a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára. Részt vett a kétoldalú alapszerződések kisebbségvédelmi klauzúláinak, valamint kisebbségvédelmi nyilatkozatok és egyezmények előkészítésében.
A nagykövet új állomáshelye elfoglalása után első interjúját a KISZó-nak adta.
– Elfogadott vélemény: a diplomáciában semmi nem történik véletlenül. Minden apró mozzanatnak jelentősége, üzenete van. Önnel kapcsolatban az ukrán külügy elég sok ilyen „üzenetet” küldött, mielőtt átadhatta megbízólevelét az államfőnek . Mi húzódott meg ennek hátterében? Kinek, kiknek címezték valójában ezeket az „üzeneteket”, önnek, a magyar kormánynak, a kárpátaljai magyarságnak, esetleg ezek mindegyikének?
– Szerintem nem volt sok „üzenet” velem kapcsolatban, inkább az lehetett feltűnő, hogy ezek megjelentek a nyilvánosság előtt – a diplomácia alapvetően nem a médiumok terében zajlik, de az idők változnak… A legtöbb találgatás az úgynevezett „agrément” – a fogadó ország egyetértő nyilatkozata – kapcsán látott napvilágot. Kétségtelen, hogy általában annak átfutási ideje összefüggésbe hozható az adott országok kapcsolatának aktuális szívélyességi szintjével, de erre nincsenek szabályok. Az ukrán fél nem emelt kifogást, elfoglaltam állomáshelyemet, és egy kezdeti kisebb, félreértésen alapuló összezördülést leszámítva
ukrán partnereim teljesen elfogadnak. Ez is fontos „üzenet”…
– Mindezek után milyen tervekkel, célokkal, elképzelésekkel foglalta el új állomáshelyét?
– Felkészülésem során kiviláglott, hogy a két ország kapcsolataiban az ukrán oktatási törvény elfogadása óta számos, az ezen a területen kialakult vitától teljesen független területen is visszaesés, vagy stagnálás indult meg, ami nemcsak hogy nem méltó két szomszédos ország kapcsolataihoz, de egyenesen káros. Esetlegesen, vagy nem működnek kormányközi bizottságok, szórványos a tárcaközi együttműködés, több megállapodás vagy egyéb dokumentum egyeztetése lelassult. Ezek újraindítása, előmozdítása kiemelt feladatom.
Már van is előrelépés – Magyar Levente külügyminiszter-helyettes novemberi kijevi tárgyalásai nyomán megmozdult a határátkelők, a Beregszász környéki közlekedési infrastruktúra-fejlesztés ügye, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
– Az új oktatási törvény elfogadása óta eltelt időszakot joggal és okkal minősíthetjük az ukrán–magyar hivatalos kapcsolatok legproblematikusabb időszakának. Hogyan befolyásolja tevékenységét ez a körülmény? Ön szerint van-e, lesz-e jó megoldás? Ha igen, minek és hogyan kell(ene )történnie?
– Az oktatási törvény nevezetes 7. cikkének rendelkezéseit az ukrajnai kisebbségek és számos nemzetközi fórum, szakértő úgy tekinti, hogy az visszalépést jelent a fennálló szabályozáshoz képest, és megfosztja a jogi garanciáktól a kisebbségi identitás megőrzése szempontjából alapvetően fontos, történelmileg kialakult iskolahálózatot. Erre a helyzetre megoldást kell találni.
A magyar fél álláspontja a kezdetektől világos: ha az ukrán vezetés a kárpátaljai magyarság legitim képviselőivel a kisebbségi közösség számára megnyugtató és elfogadható megegyezésre jut, azt Budapest is támogatja.
A kárpátaljai magyar szakemberek pontosan megfogalmazták javaslataikat, most már csak ezeknek kellene megtalálni az utat az ukrán döntéshozókhoz.
– Egyes elemzők, politikusok szerint az ukrán kisebbségpolitika radikalizálódása csupán kampányfogás. A hatalmon lévők így próbálják megnyerni a nemzeti érzelmű választókat, növelni ugyancsak megtépázott népszerűségüket. Osztja ezt az álláspontot, vagy mást is sejt a háttérben?
– Voltak olyan időszakok Közép- és Kelet-Európában, amikor a politikai küzdelmekben előkerült az „etnikai” vagy – számunkra még kellemetlenebbül – a „magyar kártya”. Tanulságos ugyanakkor megvizsgálni, mi lett a sorsa azóta az ilyen eszközöket használó politikai erőknek: marginalizálódtak vagy eltűntek a politikai térből. A kisebbségellenesség nagyon kevés támogatást hoz, de súlyos belső feszültséget gerjeszthet, amit az emberek elutasítanak. A választópolgárok többnyire pontosan tudják, mik az igazi problémái egy társadalomnak.
– Politikai, diplomáciai tevékenysége, tudományos munkássága szorosan összefügg a határon túli magyarsággal. Ez tudatos vállalás eredménye? Befolyásoló tényező-e az, hogy Kárpátalján született?
– Azon generációhoz tartozom, melynek tagjait a rendszerváltozás sajátos mozgásai emeltek be annak idején a magyar államigazgatásba, ahol néhány tiszteletre méltó politikus és vezető próbálkozásai kivételével – az ismert politikai okok miatt – nem volt előzménye a határon túli magyarokkal való törődésnek, de az igen összetett, nemzetközi szinten is elhanyagolt vagy elhallgatott kisebbségi problematika kezelésének sem. Küzdelmes, kínkeserves évek voltak ezek: menet közben kellett megtanulni a kérdés jogi, politikai, diplomáciai kezelési módjait, miközben a történet írta önmagát és komolyan meg kellett küzdeni olyan próbálkozásokkal, amelyek igyekeztek a kisebbségi kérdést, mint az integrációs folyamatok akadályát láttatni. Ismerős, ugyebár? Még a legfelkészültebb kollégáimhoz képest is talán annyiban jelentett előnyt a kisebbségi származás, hogy
egy diplomáciai tárgyaláson kötött jó vagy rossz kompromisszumról, pontos vagy óvatlan megfogalmazásról azonnal tudtam, milyen következményei lehetnek a kisebbségi lét mindennapjaiban.
De nem bántott, ha megkaptam: elfogult, mert ő is csak egy határon túli…
– Hogyan látja a határon túli – ezen belül a kárpátaljai – magyarság helyzetét? Javult-e a megmaradás esélye? Milyen feladatai vannak e téren a nemzeti kisebbségek képviselőinek, s milyenek az anyaországnak? Miben látja a Kárpát-medencei összmagyar összefogás lényegét?
– Orbán Viktor miniszterelnök, amikor megfogalmazta többek között egy új közép-európai együttműködés perspektíváit és abban a magyar hozzájárulást, egyértelmű üzenetet küldött a szomszédos országoknak: aki együttműködik Magyarországgal, az jól jár. A magyar kormány azon dolgozik, hogy a Magyarországon évek óta zajló gazdasági fellendülés ne álljon meg a határoknál. Olyan fejlesztési elképzelésekről és programokról van szó, amelyek, hangsúlyozom, kölcsönösen előnyösek. Teljesen természetes, hogy ezek előkészítésében és megvalósításában fontos szerepet játszanak a határon túli magyar közösségek, amelyek számára ezáltal is lehetővé válik a szülőföldön való boldogulás.
A cél az, hogy a Kárpát-medence, tágabban a közép-európai régió élhető, ütemesen fejlődő térsége legyen Európának, ahol mindenki megtalálja a számítását, mi magyarok is.
A kárpátaljai magyarság ugyanolyan nehézségekkel küszködik, mint az ukrajnai lakosság jelentős része, azzal tetézve, hogy Kárpátalja valahogy mindig alulfejlesztett, alultámogatott régió volt az elmúlt száz évben, bárhová vetette is a sors. Azok a támogatások és programok, melyeket a fentebb említett regionális szemlélet mentén a magyar kormány kínál, az ukrán költségvetésről vesz le terheket, az eredményeket viszont Ukrajna is élvezi a jövőben. Éppen ezért nehezen érthető a gyanakvás és hátsó szándékok konok kutatása egyesek részéről. Ezzel kapcsolatban van még tennivaló.
– Ön szerint mi veszélyezteti leginkább a nemzetiségi közösségeket? Az egyre nehezebb megélhetés? A gazdasági kilátástalanság? A többségi nemzet intoleranciája? Az, hogy a politika eszközévé válnak? Létezik jó, kivitelezhető megoldás? Felvethető, számon kérhető-e Európa, az Európai Unió felelőssége?
– A kilencvenes évekre bekövetkezett változások egyik legfontosabb eredménye, hogy a különböző társadalmi csoportokat fenyegető, a kisebbségeket egyenesen eltűnésre ítélő totalitárius, nemzeti-kommunista diktatúrák, a maguk szinte korlátlan lehetőségeivel az erőszakra, lényegében eltűntek. Ma már nem lehet korlátlanul azt csinálni a társadalommal, amit a hatalom akar. Az emberek fenyegetettség-érzése viszont szinte egész Európában megnőtt az utóbbi évek drámai kihívásai miatt: a gazdasági válságok, az EU problémái, az elvándorlás a fejletlenebb országokból a fejlettebbekbe, az illegális migráció, a nemzetközi környezet kiszámíthatatlansága, a globalizáció felemássága. Vannak olyan vélemények, hogy ha bizonyos folyamatoknak nem szabnak gátat, néhány évtizeden belül nem lehet ráismerni a kontinensre.
Az európai emberek biztonságot szeretnének és válaszokat várnak.
A magyar válasz egyértelműen az, hogy a közösségi identitások – amelyek egyaránt a nemzeti és a hagyományos európai kisebbségi közösségi identitások, s amelyek egymást tiszteletben tartva és erősítve képezik az európai identitást – védelmével és erősítésével lehet elkerülni Európa tönkremenetelét. Ezen kell alapulni egy megújult európai együttműködésnek. A nemzeti kisebbségek elnyomása, jogaiktól való megfosztásuk ebben a helyzetben teljességgel elfogadhatatlan, Európa-ellenes törekvés.
– Milyen szálak kötik szülőhelyéhez? Milyen útravalót vitt magával Beregszászból?
– Kiskamaszként kerültem el szülővárosomból és az idősebbek által jól ismert és megszenvedett akkori nehézségek ellenére nekem gyerekként Beregszász olyan alapot adott későbbi életemhez, ami miatt sohasem kellett szégyenkeznem, inkább büszke voltam és vagyok rá, s jó érzésekkel gondolok vissza. Akkoriban a városnak töretlenül erős polgári hagyományai voltak, egy magyar értelmiségi család gyerekének komoly kötelezettségei voltak – nyelvtanulás, zenetanulás –, az iskolákban is helyt kellett állni, rengeteg tehetséges évfolyamtársam volt. Nem volt nehéz tehát bármilyen más magyar közegbe beilleszkedni. De mivel lassan négyszer több évet éltem másutt, más közegben, ezek a szálak is sokat feslettek, lazultak… Az utóbbi években éltem távol is, illetve a munkám miatt is ritkábban jártam „haza”.
– Tervezi, hogy a közeljövőben „haza”, azaz Kárpátaljára látogat?
Jogos elvárás, hogy első „vidéki” utam Kárpátaljára vezessen, s ennek meg is akarok felelni, úgyhogy hamarosan készülök.
– Köszönöm az interjút.
Horváth Sándor
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
