Iváncsik Attila, a 21TV Ungvár magyar szerkesztőségének munkatársa kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Veres András győri megyés püspök, a testület elnöke adta át Budapesten.
Veres András a díjazottat méltatva kiemelte: Iváncsik Attila azért kapja az elismerést, mert képes a háború fenyegető közelségében élő kárpátaljai emberekről szólni. Ugyanakkor reményt is ad azoknak, akikről beszél, hiszen tudósításai nemcsak a szenvedésről szólnak, hanem arról is, hogy minden nehézség ellenére van értelme a Kárpátalján élők küzdelmeinek.
Az MKPK elnöke reményét fejezte ki, hogy az ösztöndíj az elismerés mellett bátorítás is, hogy
Iváncsik Attila ezután még elkötelezettebben „akarjon és merjen szólni az evangélium és szeretet nyelvén”.
Iváncsik Attila a felolvasott laudáció szerint 1986-ban született, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Szakán szerzett diplomát 2008-ban.
2008-tól tíz éven keresztül a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádió Társaság, majd az Ukrán Nemzeti Televíziótársaság magyar szerkesztőségénél volt szerkesztő-riporter, majd ugyanitt főszerkesztőként is dolgozott.
2009-től rendszeresen készít anyagokat a Kossuth Rádiónak a kárpátaljai magyarság mindennapjairól, nehézségeiről, politikai harcairól. Emellett forgat az M1 hírcsatorna és a Duna TV Élő Egyház című műsorának.
2018 novemberétől a legújabb kárpátaljai magyar televízió és rádió, a 21TV Ungvár munkatársa.
Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül az MKPK 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.