Ha nem zenél, lelombozódik, és elhervad, mint a virág, amelyet nem öntöznek. Bacsi János első komolyabb dallama, amit hallás után lejátszott, a magyar Himnusz volt. Viskről indult, a „nyakassága” egészen Budapestig vitte. Szerteágazó a tevékenysége, koncertezik, tanít, kántorkodik és kórust is kísér.
A harmincéves fiatalember az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában bontogatta szárnyait, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett zongoraművész diplomát 2013-ban.
– Mikor döntötte el, hogy zongorista lesz?
– A legelső emlékem a hangszerről hároméves koromból való. Állandóan költöztünk. Akkor is pakolták a bútorokat, és volt ott valami, amiről észrevettem, hogy nem illik oda. Se nem asztal, se nem szék…
Apukám odaült a pianínóhoz, és ahogyan megszólaltatta, elvarázsolt.
Ő hallás után tanult meg zongorázni, csak C-dúrban és a-mollban játszott, nem szerette a fekete billentyűket. Később már akkor is zongoráztam, ha ő nem volt ott. A hull a pelyhes és a boci-boci tarka kezdetűn túl a legelső komolyabb dallam, amit hallás után két kézzel lejátszottam az a magyar Himnusz volt. Akkor négyéves voltam. Pár évre rá, miután ronggyá hallgattam azt a Richard Clayderman kazettát, amit a nővéremtől kaptam, az összes darabot le tudtam játszani hallás után.
Iskolás korában faragott is, viszont mindig megvágta az ujját, ezért döntenie kellett: vagy abbahagyja, vagy ujj nélküli zongorista lesz.
Hangulatember, kedélyállapota nagyban befolyásolja játékát. Elmondása szerint szeret halogatni, kitartása hullámzó. Amikor azonban belemerül, szinte fel sem áll a zongora mellől, az utolsó percig gyakorol.
Arra is volt már példa, hogy egy Chopin-etűdöt két nap alatt tanult meg.
– Édesapámmal a zenén keresztül kommunikáltunk. Amikor nyolc évvel ezelőtt meghalt, úgy éreztem, az egészet abba kellene hagynom, már nincs is értelme. Egy nagyon kedves idős néni ismerősöm azonban öntötte belém a lelket, és biztatott, hogy legalább a zeneakadémiát fejezzem be. Sőt, Anikó néni elintézte, hogy
az oslói Norvég Vöröskeresztnek a kárpátaljai magyar anyanyelvi tábor támogatására szervezett jótékonysági koncertjén is fellépjek.
Számtalan koncertfellépésem volt mind a fővárosban, mind vidéken, határon innen és túl. Közreműködtem Várnagy Andrea zongoraművész által tavalyelőtt, az Újszínházban Kárpátalja támogatására szervezett adventi nagykoncertjén. Rendszeresen részt veszek az évenként megrendezésre kerülő Bach Mindenkinek zenei fesztiválon, ebben az évben, március 21-én a Művészetek Palotájában fogok fellépni.
Jelenleg két helyen is tanít, a Fischer Annie Zeneiskolában és a Kiss Zenede Művészetoktatási Intézményben, emellett a Magyar Örökség díjas Kodály Zoltán Férfikart, illetve kántorként a Hazatérés Temploma hitéleti alkalmait kíséri.
– Mi inspirálja?
– A közönség. Néha a hatásukra olyat tudok alkotni, amire még saját magam is rácsodálkozom. Ha azt mondják, hogy valamit úgysem tudok megcsinálni, akkor viski nyakas létemre csakazértis véghezviszem.
– A komolyzene nem olyan, mint a népzene, amit cifrázhatunk. Mégis, mi jellemző Bacsi Jánosra?
– A tanáromnál, Jandó Jenőnél bármit előhúzhattam a cilinderből, a díszítéseimre úgy reagált: a kottában nem ez van. Igaza volt, nekünk a kotta olyan, mint a szentírás – se hozzátenni, se elvenni nem lehet belőle.
Mindenkinek van saját manírja, nálam talán az, ami apróság, hogy egy akkordot még akkor is török, ha az nincs leírva.
Ezt azért csinálom, mert az alsó basszus hangot akarom először hallani. Jellemző, hogy erőteljesen játszom.
– Minden művésznek van valamilyen furcsa beütése. Önnek mi lenne az?
– Egyedi a humorom, mert rajtam kívül senki sem érti.
Szeretem a népzenét is, de olyan népcsoport még nincs, amelynek a táncát én ropom.
– Jövőbeni célok?
– Amióta megszületett a kisfiam, háttérbe szorult a zenei pályafutásom, ezért erre szeretnék több időt fordítani. Szívesen kipróbálnám magam újra Ungváron. Ha van rá lehetőség, akár egy zenét népszerűsítő koncertsorozatba is belekezdenék Kárpátalján. Terveim között szerepel Liszt Ferenc összes Magyar rapszódiájának, valamint szimfonikus művek négykezes átiratainak az előadása Nagy Csaba zongoraművész barátommal. Nemcsak határon túli magyarokat segítő jótékonysági fellépéseket, hanem idősek otthonában való zenei ismeretterjesztő koncertek tartását is rendszeresen elvállalom. A kedvencem Bach, de Chopin is nagyon közel áll hozzám.
– Mit tanácsolna a fiataloknak?
– „Gyakoroljátok a művészeteket, bármilyen művészetet (…) És ne azért tegyétek, hogy meggazdagodjatok, vagy híresek legyetek, hanem azért, hogy megtapasztaljátok a fejlődést, hogy rájöjjetek, mi van bennetek legbelül, hogy növekedjen a lelketek …” (Kurt Vonnegut)
Simon Rita
