Mosolygós és mégis komoly fiatalember. Következetes .Vannak elvei. Úgy érzi, jó helyen van ott. Szereti a precíz munkát, azt tartja, hogy rend a lelke mindennek. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kopasz Béla, a Técsői Református Gimnázium informatikatanára.
– Hol van otthon?
– Már inkább Técsőn, de helyesebben fogalmazva: ott vagyok otthon, ahol a családom van. Dercenből származom, ez egy kilencvenhét százalékban magyar falu. A szüleim földműveléssel foglalkoznak, gazdálkodnak.
– Nincsenek nyelvi nehézségei?
– Az államnyelv elsajátításában jelentősen segített az egyetem, és Técső is sokat adott. Mintegy tíz éve már nincsenek nyelvi problémáim.– Mindig is szerettem a matematikát, ezért a beregszászi főiskola matematika szakán kezdtem a tanulmányaimat. Másodévesként döntöttem el, hogy pedagógus leszek. Azóta is úgy gondolom, jó helyen vagyok ott, ahol vagyok. Mások véleménye szerint is tanárnak születtem.
– A gimnáziumban informatikát tanít. Hogyan viszonyulnak a gyerekek az informatikához, mint tantárgyhoz?
– Alapvetően szeretik, úgy vettem észre, szívesen jönnek az órára. Persze itt is van olyan, úgymond szárazabb anyag, amit kevésbé szeretnek, de az olyan kreatív feladatokat, mint a weblap vagy prezentáció készítése, mindenki szívesen csinálja. Leköti őket az alkotás, s ehhez minden feltétel adott. Modern számítógépeink vannak, gimnáziumunk az első három legjobban felszerelt gépparkkal rendelkező iskola közé tartozik. Ennek köszönhetően folyamatosan vannak dobogós helyezéseink különböző járási és megyei olimpiákon. Programozásból a járásban két első helyezést hoztunk el, informatikatechnológiából egy 10. osztályos tanulónk nyert. Velük megyünk majd a megyei olimpiára. Megyei szinten sem vagyunk az utolsók, ezt bizonyítja az, hogy a megyei informatikatechnológia megmérettetésen a mi tanulónk szerezte meg a harmadik helyet.
– Egyre népszerűbbek az interneten a közösségi oldalak. Vannak ezek használatához írott vagy íratlan szabályai?
– Írott szabályok nincsenek, itt is, mint bármilyen közösségben, az etikett általános szabályai érvényesek.
– Az internethasználók nagy része még gyerek, meglátása szerint a szülök mennyire tudják ellenőrzésük alatt tartani csemetéjük tevékenységét a neten?
– A szülők csak kevés hányada tudja vagy akarja felügyelni azt, mivel foglalkozik a gyereke az interneten, én ezt problémának tartom, viszont az is igaz, hogy nehéz követni azt a nagymértékű fejlődést, ami ezen a téren történik. Sokan talán úgy vélik, nincs veszélyben, hiszen ott van szem előtt, ki sem megy a szobából. Ez azonban nem igaz. Az ellenőrizetlen internethasználat bizony bajba sodorhatja a gyereket úgy is, hogy ki sem lép az ajtón. Ez is olyasmi, amit ha okosan használnak, áldás, ha nem, akkor bizony probléma. De ma a gyerekek talán több szabadságot élveznek, másképpen gondolkodnak, más példa áll előttük, mint előttünk volt, s majd az ő gyerekeik is egy másik példát, életképet kapnak. Az viszont fontos lenne, hogy a családban elrendelt szerepek ne boruljanak fel.
– Milyen a tanár–diák viszony önöknél?
– Remek, meg kell találni velük a kapcsolatot. A gyerek kinyílik, ha érdeklődést érez. Gyakran kezdem úgy az órát, hogy megkérdezem, mi újság, mi történt velük, s csak ezután jön a tanulás. Ez a szakma amúgy is kitartást és bizonyos alázatot kíván.
– Nem bánta meg, hogy ezt választotta?
– Nem, még mindig szeretem, ez számomra hivatás.
– Hogyan viszonyul a politikához?
– Nyomon követem. Szeretem tudni, mi történik körülöttem , illetve a világban, de nem szeretek belefolyni. Úgy vagyok vele, hogy amin nem tudok változtatni, mint egyén, azzal nem foglalkozom különösebben. Elszomorítanak és aggodalomra adnak okot az ellenünk irányuló politikai intrikák, de ezt is túl fogjuk élni.
– Mondana néhány szót a családjáról?
– Két lányom van, Petra, aki 8 éves és a 4 esztendős Lívia. A feleségem szintén pedagógusként dolgozik, magyar nyelvet és irodalmat tanít.
– Akkor önöknél nőuralom van?
– Hát igen, mivel hogy ők vannak többen, de a családszerkezet változatlan, én irányítok. Valójában azonban mindent megbeszélünk, és közös döntéseket hozunk.
– A gyerekekkel ki az engedékenyebb?
– Talán én engedek hamarabb. Anya a szigorúbb, ő ellenőrzi a leckét is. De mindketten arra törekszünk, hogy tehetségükhöz és tudásukhoz képest a legtöbbet adják magukból. Én szeretem a pontos, precíz munkát, magam is arra törekszem, és azt várom el másoktól is.
– Mivel tudják levenni a lábáról?
– Ha hozzám bújnak. Szeretjük a közös játékokat, gyakran akkor is leülünk velük játszani, ha éppen más dolgunk lenne. Az idő nagyon gyorsan telik, s a gyerekek hamar nőnek. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy már nincs is olyan nagy szükség ránk, igyekszünk hát kihasználni ezeket a visszahozhatatlan perceket.
– Hogyan telik önöknél a karácsony?
– A szentestét mindig a szüleimnél töltjük. Ott gyűl össze az egész család. Megvacsorázunk, karácsonyi énekeket énekelünk, aztán az ünnep fénypontja, az ajándékbontás következik. Sajnos csak az ünnepeken van együtt az egész család, s van alkalom egy jó beszélgetésre a húgomékkal. Bár telefonon tartjuk a kapcsolatot egymással, de a személyes találkozást nem pótolja semmi.
– Ha találkozna valakivel, aki teljesíteni tudja egy kívánságát, mi lenne az?
– Az embernek annyiféle kívánsága van, nehéz kiválasztani azt az egyet. Ha valóban lehetőségem nyílna kérni valamit, én egy kiszámíthatóbb, biztosabb jövőt kérnék mindnyájunk számára.
Bökényi Magdolna
