A Nagydobronyi Református Líceum 1995-ben nyitotta meg kapuit. Azóta jelentős változáson ment keresztül, de Isten ugyanúgy ott van az új falak között, mint ahogyan a régiek között volt. Szeptemberben új fejezet kezdődött az intézmény életében, hiszen 5. osztálytól fogadták a felvételizőket. Velük együtt 173 diák kezdte itt a tanévet. Külön öröm, hogy a felújítások nehézségei mellé nem társult tanerőhiány. Az iskolában központi szerepe van az Istenbe vetett hitnek, e szellem hatja át a nevelést is.
Beszélgetésünket Kacsó Géza lelkészigazgatóval kezdjük, aki lassan két éve tölti be a líceumban ezt a tisztséget.
– Milyen módszereket alkalmaznak a nevelés során?
– Egyértelmű, hogy az oktatás mellett nevelni is szeretnénk a diákjainkat. Velünk ugyanis több időt töltenek, mint a szüleikkel, hiszen egész héten itt tartózkodnak. A tanáraink is oda figyelnek a tanulók lelki egészségére, illetve a nevelői gárdánk is főleg ezt a feladatot kapja. Műszakonként két-két fiú- és lánynevelő gondoskodik a bentlakókról, emellett a gyerekeknek lehetőségük van beszélgetni tanáraikkal, az osztályfőnökkel, a lelkészigazgatóval, szeptembertől pedig egy lelkigondozó is segíti a munkánkat. Ő a gyerekek lelki problémáira figyel.
Szerintem a nevelési módszerekkel kapcsolatban igen lényeges, hogy példát mutassunk.
Fontos hogyan tanítjuk őket és mire. De talán az a leglényegesebb követendő minta, amit az őket körülvevő felnőttektől látnak. A tanárok, nevelők, igazgató, mindenki, aki hat rájuk hívő ember legyen és lássák az életükön, hogy a Biblia olvasása, az imádkozás valóban fontos. Vallom: a gyerek nem azt követi, amit hall, hanem amit lát. Hiába mondjuk, hogy menjen el a templomba és olvassa a Bibliát,
ha a felnőtteknél ezt nem látja, akkor azt a mintát fogja követni.
– Mennyire történik direkt módon a hit általi nevelés?
– Református hitünk szerint a hit Isten ajándéka. Hitet senkinek nem tudunk adni, a lehetőségeket viszont meg tudjuk teremteni ahhoz, hogy ők higgyenek. Nagyon fontos, hogy minden napot áhítattal kezdünk. Hétfőn, szerdán és pénteken az iskolán belül, kedden és csütörtökön pedig részt veszünk a helyi református templom istentiszteletén. Minden módon szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a tanulóink hallhassák Isten igéjét, személyre szóló üzeneteket kapjanak Istentől.
Azt, hogy ezzel ki mennyire él, ki mennyire veszi komolyan, mennyire fogadja be a szívébe, az egyénfüggő.
Valakinek csak kötelező dolog, amit ki kell bírni, valakinek pedig ténylegesen lelki táplálékká válik.
– Milyen plusz foglalkozások, programok segítik ezt a folyamatot?
– Vannak kollégiumi áhítataink, amelyeket a nevelőtanárok tartanak, ifjúsági óra, ami abban különleges, hogy az idősebbek magyarázzák az igét a fiatalabbaknak. Vannak hétvégéink, amikor egy-egy témával kicsit mélyebben foglalkozunk. Ilyenkor akár az egész hétvégén arra koncentrálunk, például: a párkapcsolatok az ige fényében. Meghívhatunk előadókat, a fiatalok kérdezhetnek.
Volt már hétvégénk, mely a szerelemről, szexualitásról szólt, volt, hogy a megtérésről, az Istennel való kapcsolatról.
Igyekszünk ezekre a dolgokra odafigyelni és színesíteni kirándulásokkal, játékokkal, vetélkedővel.
– A tapasztalat alapján a diákok hogyan viszonyulnak ezekhez a dolgokhoz?
– Változó. Évenként is változik, a hozzáállástól is függ. Vannak diákjaink, akik kikerülve az iskolából a hit útján maradnak. Elég, ha csak azt említem hány református lelkész került már ki az intézmény falai közül. Kiemelhetem azokat a gyülekezeti tagokat is, akik gyakorolják a hitüket orvosként, mérnökként, édesapaként, autószerelőként. Hála Istennek, sok ilyen diákkal büszkélkedhetünk. Sajnos az ellenkezője is előfordul. Olyan is van, hogy valaki, kikerülve az egyházi környezetből, teljesen eltávolodik a hitétől. A mi reménységünk, hogy az elvetett mag nem hullt teljesen terméketlen talajba, hanem majd egyszer kihajt és gyökeret ereszt. Az ige, amit itt kapott, elkíséri.
Lehet, hogy ha valami probléma lesz az életében, akkor ez fel fog elevenedni.
Én is református líceumba jártam és az osztályomban mind két példa jelen volt. Akadt, aki megmaradt a hit útján, és akadt, aki olyan messzire ment, amennyire csak lehet. Volt, aki később visszatért, de olyan is, akire még mindig várunk.
– Felvételikor a nevelés és a hit is szempont?
– Mindenkitől, aki hozzánk jelentkezik, lelkipásztori ajánlást kérünk. Nem feltétlenül csak református diákokat veszünk fel. Most is vannak római katolikus és ortodox diákjaink is. Fontosnak tartjuk, hogy valamilyen gyülekezethez tartozzon a fiatal, és hogy otthon is eljárjon a gyülekezeti alkalmakra. Azt is kérjük, hogy vezessenek istentisztelet-látogatási naplót, és hogy hétvégenként eljárjanak saját gyülekezetükbe. A szülőknek is fontos, hogy egyházi iskolába adják gyermekeiket. Nagyon sokan annak tudatában küldik ide csemetéjüket, hogy itt valamilyen lelki pluszt is kap.
A felvételinél nem feltétel, hogy a jelentkező hívő legyen, de azon szeretnénk dolgozni az itt töltött évek alatt, hogy a fiatalnak ténylegesen élő hite legyen.
– A más felekezetekből érkezőknek mennyire nehéz a beilleszkedés?
– Mivel református iskolába jönnek, az áhítatokon és istentiszteleteken számukra is kötelező a részvétel. Nem szeretnénk senkinek a hitét megváltoztatni, nem kényszerítjük senkire, hogy reformátussá legyen. Viszont bemutatjuk, mi hogyan éljük meg a hitünket. Nem hiszem, hogy valakinek problémát jelentene a beilleszkedés szempontjából a vallási hovatartozása, mivel a gyerekekkel ezt igyekszünk nem éreztetni.
– Mi a helyzet a gyermeki csínyekkel?
– Az ő a korukban – 11-17 év – a tinédzserek feszegetik a határaikat. Itt is vannak diákcsínyek, lázadások, sok minden, amivel meg kell küzdenünk. De ez a gyereknevelés velejárója. Akinek vannak gyerekei, azok tudják, hogy ebben a korban egyszerűen így viselkednek. Arra még nem hallottam panaszt, hogy miért kell áhítatokra menni, de a diákok mindennapjaihoz hozzátartoznak a kolis csínytevések. Ezeket ahogy tőlünk telik igyekszünk kezelni. Néha beszélgetéssel, néha büntetéssel, szigorúbban vagy lazábban, de egyértelműen igyekszünk kijelölni a határokat a szabad és a nem szabad között.
Borovszki István négy éve a Nagydobronyi Református Líceum kollégiumának igazgatója. Ő is hasonlóképpen vélekedik a hit általi nevelésről.
– Az a tapasztalatunk, hogy líceumunkban elsősorban nemcsak a tananyag elsajátítása fontos, hanem a lelki gondozás is. Nevelőinkkel nemcsak arra törekszünk, hogy minél jobban felkészítsük őket a tantárgyakból, hanem lelkiekben is gondoskodjunk róluk. Sokszor többet érünk el náluk, ha egyszerűen csak meghallgatjuk őket, mintha szigorú törvényeket vagy szabályokat alkalmaznánk. A kollégiumnak meghatározott rendje van, a fiatalok megtanulnak együttélni, gondoskodni önmagukról. Líceumunkban legfontosabb a szeretetteljes oktatás. A gyermekekkel nem úgy bánunk, mint kis robotokkal, akiknek mindent teljesíteni kell, hanem mint egyénekkel, akiknek különböző igényeik vannak.
– Hogyan lehet rendezni a problémákat?
– Mivel bentlakásról van szó, olykor jelentkeznek problémák. Törekedni kell ezek mihamarabbi megoldására. Fontos a helyzet megbeszélése szobán belül. Próbáljuk rávezetni a gyerekeket arra, hogy a gondokat közösen oldják meg, hogy keresztyéni lelkülettel álljanak a dolgokhoz.
Margitics Erika szeptembertől lelkigondozóként van jelen a tanulók életében.
– Mi a lelkigondozó feladata?
– Ez nehéz kérdés. Inkább azt mondanám el, hogy én mit érzek feladatomnak. A fiatalok, akik itt a líceumban tanulnak, és úgy általában, bármilyen tanintézményben, többnyire információk egész áradatát kapják, és kell, hogy feldolgozzák. Amivel nincs is baj, ez így normális. Viszont mindeközben kevés idejük marad magukra. Ami ugyancsak érthető, hisz elég zsúfolt a napjuk. Mindeközben az ő fiatal életük is folyik. Gondolok itt arra, hogy nemcsak diákok, hanem tinik, és már-már felnőttek kezdenek lenni. Vannak csalódásaik, örömeik, vívódásaik és megválaszolatlan kérdéseik.
Úgy gondolom, az én feladatom az, hogy egy olyan ember legyek számukra, aki meghallgatja őket mindenféle elvárás nélkül.
Aki számára az ő problémájuk, az ő kérdésük nem csak „tini hiszti” és „majd elmúlik”, hanem valós probléma vagy kérdés. Feladatomnak érzem arra törekedni és úgy jelen lenni, hogy ne érezzék magukat egyedül a tömegben. S mindezt igyekszem az ige fényében végezni A fiatalok „hatékony” lelki nevelése, ami az intézményben folyik, nagyban segíti a munkámat. Jó látni, hogy a fiatalok bizalommal fordulnak tanáraikhoz, nevelőikhez. Ezt rendkívül pozitív dolognak tartom, hisz amennyire megismertem a tanári kart, úgy érzem, bátran kijelenthetem, hogy példamutató, sőt jó keresztyén életet tudnak „odaélni” az ifjak elé. Úgy gondolom, mindegyik fiatal, aki a nagydobronyi líceumban tanul, rendkívül érdekes és értékes személyiség. Mind egyedi a maga módján, a maga személyiségével. A fiatal elkezdi kritikusabban szemlélni a felnőtteket, és többet foglalkozni kortársai véleményével. Saját értékrendszere is alakulóban van. Ekkor hatalmas szerepe van annak, hogy milyen lelkületű irányítók veszik körül. Úgy gondolom, hatalmas dolog az, hogy
a fiatalok ebben az intézményben nem csak hallanak a keresztyén élet értékeiről, de látják és tapasztalják is azt.
Sokféle feladattal találkozom. Vannak, amik kisebbeknek tűnnek és vannak, amik nagyobbaknak. Elbagatellizálni más bánatát, úgy gondolom könnyelműség. Így arra törekszem, hogy arra a gondra, kérdésre, ami épp az aktuális beszélgetőpartneremet foglalkoztatja, próbáljunk együtt választ keresni. Legyen az családi gond, szerelmi bánat vagy tanulással kapcsolatos kétség. Fontosnak tartom, hogy a fiatal merjen elindulni egy úton, ahol nem vezetője kívánok lenni, hanem kísérője. Hisz ha én oldom meg a gondját, az olyan, mintha vágott virágot adnék a kezébe. Egy idő után elhervad. Inkább együtt ültessük el a növényt, locsolgassuk, nevelgessük, s ha az majd kivirít, akkor elsősorban maga a fiatal tudjon benne gyönyörködni újra meg újra. Gyökössy Endre azt írja az egyik könyvében, hogy egy ember akkor lesz boldog, ha rendben van Istennel, rendben van magával és rendben van a környezetével. Én ennek tükrében hiszem, hogy Isten gyönyörködik abban, ha egy gyermeke boldog. Remélem, az Úrnak hasznos eszköze tudok lenni ebben.
Pinte Sándor 8. osztályba jött a líceumba.
Ennek már harmadik éve. Szerinte nagyon jó az iskola közössége, sok embert ismerhet meg és sok barátra tett szert. Fontos, mivel minden nap kaphatnak lelki táplálékot. Ha probléma adódik, akkor az igazgatóhoz vagy a tanárokhoz fordulhatnak segítségért, tanácsért.
Kiss F. Viktória szintén három éve tanul az intézményben.
Elmondása szerint nagyon jó nevelést kapott és megtanulta mit szabad és mit nem. Sokat tanult Istenről és úgy érzi, közelebb is került hozzá. A hit a mindennapjaik részévé vált, ami a nevelés szempontjából is pozitív. A magaviseletén is észreveszi a változást, például már nem beszél csúnyán, amit azelőtt megengedett magának.
Szernyi István is több éve az iskola diákja.
Szerinte nagyon elmélyítő a hit tekintében az intézmény tanulójának lenni. Megtanítják őket az erkölcsre, a felelősségvállalásra.
Turi Bernadett még csak kilencedikes, de elmondása szerint az, hogy itt tanulhat, jelentős változást hozott az életébe. Azért jött ebbe az iskolába, hogy fejlessze a tudását és megtapasztalja, Isten mindennap jelen van az életében.
Bara Tünde
