Teret hódító íjászat

Mikor az íj megfeszül, az ideg megpendül, s a vessző kiröpülve célba talál, akkor gyerekben, felnőttben fölparázslik valami mélyen szunnyadó harciasság – vallja Szilaj István barantaoktató.

A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa egyre több helyre viszi el az íjászatot és a hagyományos magyar harcművészetnek számító barantát. Rendszeresen tart foglalkozásokat Nagyszőlősön és Beregszászban. Ezúttal Ungváron röpködtek a nyilak.

Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola diákjai a Bátrak Ligája elnevezésű iskolai vetélkedősorozatra készülnek.

Ebben nyújtott segítséget és egyben ismertette meg a barantával a fiatalokat az ösztöndíjas.

– Az igazgatónő már régóta fontolgatta, hogy sort kellene keríteni egy ilyen alkalomra, viszont igen zsúfolt a munkarendünk – magyarázza Kovács Hanna, szintén Petőfi-ösztöndíjas, aki az ungvári iskolában tevékenykedik. – Most a szünidőben sikerült időt szakítani rá, és nagyon örülünk, hogy ilyen sokan választották az aktív pihenést és érdeklődnek az íjászat iránt.

– Szépen „terjeszkedsz”, már egyre több településen tartasz baranta-edzéseket. Miért tartod fontosnak, hogy minél több helyre elvidd ezt a tudást?

– Az íjászat ugyanúgy nemzeti kincsünk mint a népdalaink, a Talpra magyar!, az anyanyelvünk vagy a néptáncunk – szögezi le Szilaj István.

– Azért tartom fontosnak, hogy minél többen találkozzanak ezzel az évezredes hagyománnyal, mert saját magunkra találhatunk benne, általa. Amíg ez az eszköz mindennap a kezünkben volt, addig a magunk urai voltunk. Ha ismét tömegek számára lesz mindennapos elfoglaltság az íjászat, akkor a magyarság újra céltudatos, összpontosítani képes nemzet lehet.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó