Széljegyzet: Megosztás – törölve?

Ami a tengerentúlon Donald Trump, Franciaországban Emmanuel Macron, Ausztriában Alexander Kurz, Csehországban Andrij Babis, vagy Szlovákiában Zuzana Caputová, az nálunk Volodimir Zelenszkij lehet. Ugyan hatalmas meglepetésnek számít, hogy a humorista színész egymaga több voksot szerzett, mint a minden hájjal megkent, két politikai öregróka, Petro Porosenko és Julija Timosenko együtt, mégis mindenki felkapta a fejét. Sokak […]

Zubánics László: hiteles államfőre van szükség

A két kárpátaljai magyarságszervezet vezetője egyaránt Bereg-vidéki szülőfalujában adta le voksát a március 31-i, ukrajnai elnökválasztás első fordulójában. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke Guton szavazott. Miután leadta voksát, a KISZó-nak elmondta, remélhetőleg egy új elnökkel Ukrajna végre elindul a fejlődési pályán, amihez azonban egy hiteles államfőre van szükség, aki látni, érzékelni […]

Pia és cigi zárjegy nélkül

Bírósági végzést adott a kárpátaljai hatóság néhány bűncselekmény gyanúsítottjának Ugocsában és Szolyván. A rendőrség és a katonai ügyészség nyomozói a házkutatások során jelentős mennyiségű zárjegy nélküli jövedéki termékre bukkantak. A gyanúsítottaknál lefoglaltak 21 200 doboz cigarettát, több mint 100 palack hamisított szeszes italt, 100 liter etilalkoholt, és több száz liter palackozáshoz előkészített házilag pancsolt vodkát. […]

Gyümölcsöző kezdet

“Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád. Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel reád.” (Jókai Mór) A KMKSZ Szolyvai Alapszervezete tavaszi gyümölcsfa-ültetésre kerített sort a szolyvai református magyar óvoda udvarán. A közösségi alkalom ötletadója az alapszervezet elnöke, Kis András volt. A rendezvényt Ivan Lanyo, Szolyva polgármestere támogatta. Az önkormányzat biztosította a gyümölcsfacsemetéket. A kisfákat a KMKSZ […]

Németh Zsolt: remélhetőleg fordulat jön a magyar-ukrán kapcsolatokban

Az ukrajnai elnökválasztás vasárnapi, első fordulójának egyértelmű üzenete, hogy Ukrajna változást akar. Magyarország szintén úgy gondolja, hogy változásra van szüksége Ukrajnának a politikai vonalvezetését illetően, ideértve a szomszédjaival ápolt kapcsolatait, valamint a kárpátaljai magyar közösséget érintően is – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Brüsszelben. Németh Zsolt az Emberi és kisebbségi jogok az EU […]

Ötletekből nincs hiány

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és az Együtt Mindannyiunkért Alapítvány (EMIA) szervezésében Kárpátalján turnézott a Budapesti Pódium Színház. Nagydobronyban Fazekas Mihály Lúdas Matyiját láthatták az érdeklődők Schwajda György átdolgozásában. A helyi középiskola díszterme zsúfolásig megtelt, az óvodásoktól kezdve egészen a felnőttekig minden korosztályból voltak. Ungváron a Bazi nagy magyar lagzi című darabot adták elő a Kárpátaljai Megyei […]

Öt napot pihenhetünk

Mivel április utolsó napjaira esik az ortodox húsvét, a kormányrendelet értelmében 27-től május 2-ig öt munkaszüneti napnak örülhetünk. Némi üröm az örömben, hogy a határozat szerint az ötnapos munkarendben működő hivatalok, vállalatok, közületek alkalmazottainak le kell majd dolgozniuk ezeket a kimenőket. Az indoklás szerint a munkarend ilyen változtatása miatt nem sérülnek sem a bérek, sem […]

Nagyszőlős hódította el a Téli Kupát

Elképesztő izgalmakat hozott a Megyei Téli Kupa döntője. Az elmúlt hétvégén a Szerednyei Stadionban lejátszott összecsapáson a kiegyenlített, gól nélküli első félidő után a második játékrészben az Ungvári FC szerzett vezetést, ám a Nagyszőlősi FC egyenlített és a büntetőpárbajban legyőzte a megyeszékhely csapatát. Ez elvitathatatlanul óriási pofon az országos amatőr ligában pallérozódó és profi jövőt […]

Cáfol a légitársaság

Az Ungvár és Kijev között közlekedő repülőjáratokat üzemeltető Motor Szics légitársaság valótlannak nevezte az olcsóbb viteldíjakról szóló híreket. A Mukachevo.net információja szerint viszont épp a társaságtól származik a hír, amely szerint 699 hrivnyába fog kerülni a kárpátaljai megyeszékhely és az ukrán főváros közötti repülőút. A légitársaság honlapján három féle viteldíj szerepel. Az egy hónapra előre […]

create by Számítógépes.com