Tóth Dániellel a Nagydobronyi Rehoboth szeretetotthonban találkoztunk. Huszonkilenc másik társával együtt él az idős emberek egészségügyi és szociális ellátására szakosodott hajlékban.
A hetvenkettedik évébe lépett embernek rendkívül jó a memóriája, napra pontosan emlékszik minden számára fontosabb dátumra. Azt is gondolkodás nélkül mondja, hogy négy éve, április 17-én költözött be ide. Először az ungvári hajóalkatrészgyárban dolgozott, aztán átment a vegyszergyárba, ahol tizenhat évig felügyelte a kazánokat. Majd a koncházi üvegházban dolgozott. Anyagilag mindig jól ment a sora, mert igyekezett több munkát is elvállalni, fusizott. De amikor tönkrement az egészsége, egyre nehezebb lett.
– Szürtei születésű vagyok, de miután Rátról nősültem – 1972. január 15.-én – odaköltöztem a feleségemhez. Bizony a látásom folyamatosan romlik, de a memóriámra büszke vagyok – állítja, látva csodálkozásunkat a pontos időpontok ismerete kapcsán. – Szürtében egy lakodalomban akadt meg a szemem a páromon.
Juhász Margitkával negyvenegy évet és kilenc hónapot éltek le együtt.
Sajnos a feleség időközben cukorbeteg lett és a szövődmények miatt levágták az egyik lábát. Dánielnél 1996-ban állapították meg a diabéteszt.
– Szerintem idegi alapon alakult ki nálam a betegség. Amikor a fiaim elhagyták a szülői házat, és elköltöztek Magyarországra, akkor megroppant bennem valami. Elkezdtem idegeskedni és én is cukros lettem.
Aztán a cukor olyan bajt okozott nálam, hogy előbb az egyik, aztán a másik lábamat is tőből le kellett vágni, tolószékbe kényszerültem.
Az egyik műtétem 2010 januárjában, a másik 2015 márciusában volt – gondol vissza megpróbáltatásaira az idős ember. A kérdésre, miért nem sikerült idejében orvosolni a bajt, azt mondja, sajnos sorra jöttek a sorscsapások, a tabletták sem tudtak rajta segíteni.
– Először elment Imre és Sándor. Imre kamionsofőr volt, keveset tartózkodott otthon.
A menyem, úgymond, meglépett a szomszéddal, emiatt a fiam önkezűleg véget vetett az életének.
2012. szeptember 10.-én felakasztva találták – gyűlnek könnyek Dániel szemébe, amint felidézi a rettenetesen fájó emléket. – A másik fiam Mezőkövesden lakik, diszpécser a vasútnál. Neki is kijutott a nehézségekből az életben. Tíz évet élt együtt az első feleségével, aki elhagyta. Aztán ismét megnősült, de csak hat hónapig voltak együtt. Míg volt pénz, volt szerelem, ahogy mondani szokták…
Az egészségileg és lelkileg is megrokkant férfinak idősebbik fia révén két unokája van. A fiú tizenkét, a lányunoka huszonkét éves. Sőt, Dánielnek egy dédunokája is van, aki Olaszországban él.
Fájdalommal tölti el, de az elmúlt hat évben megszakadt velük a kapcsolata, ahogyan Pisti öccsével is.
– Miután tolószékbe kényszerültem, a rokonok, a sógorom, az öcsém segített, meg a fiam is meglátogatott. De jobbnak láttam, ha nem terhelek ezzel senkit. A fiam most is felkeres három-négyhavonta. Itt az otthonban minden ellátást megkapok, panaszom nem lehet. Amíg csak az egyik lábam hiányzott, még el tudtam magam látni. Főztem, takarítottam, a műtétje után a feleségemet is én ápoltam három hónapig. De a fiam tragédiája padlóra küldött.
Aztán háromévnyi várakozás után sikerült bekerülnöm az otthonba. Talán az egész országban nincs még egy ilyen hely, ahol így gondoskodnak rólunk.
Nem tudom eléggé meghálálni a jó Istennek, hogy itt lehetek. Tiszteljük, szeretjük egymást a lakótársaimmal. Bár egy kicsit unatkozom. Én egész életemben munkásember voltam, most is szívesen dolgoznék, de hát az állapotom… Beszélgetek a gondozóimmal, a sorstársaimmal, örülök, ha rám nyitja valaki az ajtót. Így telnek lassan a napjaim. A honvágyam azért elő-előjön, visszavágyok Rátra. Olvasni sajnos nem tudok, mert szürke hályog van a szememen. Többféle gyógyszert kell szednem a vérnyomásomra is. De a rádiót gyakran hallgatom, érdekelnek az ukrajnai hírek, a politika is. Bosszankodom is rajta, amikor olyat hallok, ami nem kedvez az itt élőknek.
Dániel a számos súlyos sorscsapás ellenére vallja, ki kell tartani, másként nem lehet. Megpróbáltatásokat mért rá az élet, de muszáj kitartani, mondja. Hisz mindenkinek megvan a maga keresztje…
Magyar Tímea
